Segítség! Nem szeretem a vőlegényemet! Mit tegyek? Hogyan léphetnék tovább ebből az áldatlan állapotból?

Ok nélkül nem múlik el egyik-napról a másikra egy szerelem. 45 éves vagy, túl egy házasságon. Tudhatnád, már hogy a kényszer pokollá tud válni.

Vegyél erőt magadon, muszáj megbeszélni a pároddal a dolgot. Lehet, hogy valóban csak attól ijedtél meg tudat alatt, hogy újra lekötöd magad. Halasszátok el az esküvőt, később mindig összeházasodhattok. De 45 évesen szerintem már nem számit a papir.

A lényeg itt van: "És hogy hiába tesz meg mindent, valahol ott lakik benne valami, amivel nem tudok megbirkózni"

Szerintem, ha így érzed, akkor az nem véletlen. Mert mi lenne ha ténylegesen veled is ezt csinálná? Lehet hogy nem is hülyeség ilyenre gondolni. Szerintem próbáj vele erről beszélni, de a döntés rajtad áll.. ha már rágódtál ezen

11:07 77%

"Nekem fontos, hogy amíg nem vagyok otthon, minden rendben legyen. Azért ez mégis csak a háziasszony dolga. A másik, meg, hogy bárki elfelejthet ilyet, főleg ha ez addig nem az ő dolga volt és nem is szóltak neki arról, hogy most erre szükség lesz"

A macskát megetetni nem a háziasszony dolga. A macska is családtag, csak ő nem tudja kiszolgálni magát.

És a férj hogy-hogy kiszolgálta magát? Magának miért nem felejtett el adni enni?

10:14-es (42/F)

"Hogyan értené meg, hogy lesz.om a macskát ... ő ijesztett meg?!"

Simán. Elmondod ezekkel a szavakkal. Férfi. Érteni fog az egyenes beszédből. Feltehetőleg jó ember is, hiszen valamiért beleszerettél. (Kivéve, ha csak egy álomképet kergettél, de a korod, előéleted alapján te már azon túl lehetsz. Az a tinik sportja.)

Nekem természetes, hogy vannak bennünk rossz tulajdonságok. (Gyerekkori komiszság, vagy hogy is nevezted?) Ez van, senki nem tökéletes. A fő kérdés, te miért rémültél meg ettől? Illetve tényleg ettől rémültél meg? Én nem szeretek vakon tippelni...

Ne mondd neki, hogy változzon meg! Megváltoztatni egy embert tudunk, önmagunkat. Viszont megoszthatod vele a kétségeidet, félelmeidet. Ha szeret (eddig úgy tűnik), akkor az is lehet, hogy ő akar majd megváltozni, mert te is fontos vagy neki.

Az önismeretet azért tartom fontosnak, mert nagyon félre tud vinni minket az egónk. Jó lenne ismerni a mögöttes mozgatórugókat. Mert a gyerekes viselkedés, komiszság mögött sokszor áll feldolgozatlan gyerekkori trauma. Amin lehet segíteni, ha azt átdolgozzuk magunkban. Igaz ez a Te félelmedre is. Ilyenkor nagyon régi, elnyomott, elfeledett érzések, történések (akár valós, akár csak képzelt, ebből a szempontból mindegy) jöhetnek felszínre, ahol tudatosan, már felnőttként találhatsz rájuk megoldást.

Én ehhez legtöbbször ajánlom a szakember segítségét, amiért aztán legtöbbször jól le is pontoznak, ezt már megszoktam, nem zavar. Valamiért nálunk félnek az emberek a szakértő segítségtől. Pedig egy jó pszichológus, terapeuta nem különbözik sokban egy jó fogorvostól. Oda sem csak akkor kell menni, amikor már nagyon kínoz a fogfájás...

Tizen-húsz évesen megértem azokat, akik azt mondják, lépj tovább. Csakhogy ők nem tudnak a te fejeddel gondolkodni. Onnan nézve még egészen más az élet. Szerintem jár annyi megbecsülés egy ilyen kapcsolatnak, hogy adj neki egy esélyt. Vagy rendbe lehet hozni, vagy nem. Ha nem, mert ez is egy lehetőség, akkor tényleg nem érdemes húzni az időt. Viszont ha előbb lépsz ki, minthogy megpróbálod tisztázni, akkor sosem tudod meg, hogy mi lehetett volna? Ezért vagyok a mellett, hogy mielőbb vágj bele a közepébe! Először tisztázzátok egymás között! Felnőttek vagytok, ha lesz is kicsi veszekedés belőle, az nem a világ, megoldjátok. Ha komoly dolgok jönnek a felszínre, akkor pedig a külső segítség. Mert minek hosszan szenvedni vele, ha nem muszáj? (Ebben is olyan, mint a fogorvos. Persze sokan azt sem szeretjük.) ;)