Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Ha nem kéri meg a kezem,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lena_bp kérdése:

Ha nem kéri meg a kezem, hagyjam el?

Figyelt kérdés

Gondolom sok hasonló téma kering itt a gyakorin, de mégis ki kell írnom magamból, amit érzek.

Röviden: 30 éves nő, 28 éves ffi, jó anyagi körülmények. 3,5 éve vagyunk együtt. Ebből fél év járás után 2 év távkapcsolat jött (amit nagyon megszenvedtünk, de kibírtuk egymás mellett), utána hazaköltözött 1 éve együtt élünk. Minden oké, szeretjük egymást. Már mikor hazaköltözött nagyon sok barátunk kérdezte tőlem, hogy na mikor vesz már el..mindig mondtam, hogy majd ha eljön az ideje. Mostanra már bármelyik barátommal találkozom mki ezzel a kérdéssel indít, na mikor lesz az esküvő? Rohadtul idegesít! Mindig mondom, hogy kérdezzétek őt. Én igazából erre várok mikor kéri már meg a kezemet. De nem teszi! 30 éves szülinapomra gondoltam, de erre azt mondta, hogy nem szülinapra szeretné az ilyesmit, meg ünnepnapra. Kérdeztem hogy áll a kérdéshez nyilván beszéltünk róla. Szeretné, jó példa van előtte szülei is együtt vannak. De ő nagyon megfontolt. Ő hosszú időre tervez úgy érzem folyamatosan vizsgál h megfelelek-e. Mindent megteszek érte amúgy. Az utóbbi hónapban 2-3 bnőm kezét is megkérték, 1-1,5 év járás után…amikor posztoltak a FB-ra, én sírva fakadtam…úgy érzem mindenem, anyagilag-lelkileg benne van ebben a kapcsolatban és igazán megérdemelném már h megkérje legalább a kezem ennyi év után…azt mondta, hogy csak 1 éve élünk együtt és ne más határozza meg h nálunk ez mikor lesz, én ezt meg is értem. De nem a kor határozza meg az érzéseket és félek, hogy lassan 4 év nem volt arra elég, hogy eldöntse velem akar-e lenni. Utána nagyon elszomorodott és mondta, hogy sajnálja h nincs készen még erre és nem tud boldoggá tenni…nyílván erőszakkal rávenni sem szeretném az ilyesmire. Sőt most már az az igazság, hogy annyi ideig vártam 1-1,5 éve várom, hogy már feladtam…és már ha megkérne sem tudnám, hogy mit akarok – van egy ilyen dafke érzés bennem, hogy túlhúzta. De hagyjam el őt 3,5 év után 30 évesen csak azért mert bezizzenek h mást elvesznek engem meg nem. Szerintem biztos el fog venni előbb vagy utóbb, csak hát ugye én sem leszek fiatalabb. Nem tudom nagyon csalódott vagyok most, hogy mindenkit elvesznek a környezetemben csak engem nem és h ő még mindig nem akarja! Persze azt is tudom, hogy a papír sem jelent semmit. Mit tegyek?



2016. aug. 29. 11:01
1 2 3 4
 11/35 anonim ***** válasza:
85%

Fél év járás után 2 év távkapcsolat, és egy éve éltek együtt. A távkapcsolatot én személy szerint nemn is számolnám - én is voltam távkapcsolatban, de az aztán minden, csak nem kapcsolat. Gyakorlatikag egy éve ismer úgy igazán, és ő is pont ezt próbálja magyarázni: "azt mondta, hogy csak 1 éve élünk együtt és ne más határozza meg h nálunk ez mikor lesz"

1-1,5 éve várod, hogy elvegyen, vagyis kb még távkapcsolat volt, mikor te már ezen agyaltál - remélem, nem hozod fel neki ezt a témát renszeresen már azóta... Ne rágd magad ezen ennyire görcsösen, mert ha valamikor szeretne is eljegyezni, akkor is elveszítheted azzal, hogy folyton a fülét rágod.

2016. aug. 29. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/35 anonim ***** válasza:
88%

Nem hagytam el hasonló helyzetben, de megbeszéltem vele, hogy gyerekre, házasságra vágyom (ezt amúgy tudta is), és bármennyire is szeretem, úgy érzem, nem tudok már sokáig várni, mert én évek óta halál biztosnak éreztem a kapcsolatunkat, viszont az ő bizonytalansága engem is bizonytalanná kezdett tenni, hogy hogyan érezhetjük ennyire másképp a dolgot.

Aztán elmondta, miért bizonytalan (mint kiderült, nem.miattam), akkor láttam életemben először sírni, pedig 3 éve együtt voltunk. Megbeszéltük a dolgot, meg hogy én nem akarom belekényszeríteni egy házasságba, gyerekvállalásba meg pláne, ne érezze azt, hogy zsarolni vagy kényszeríteni szeretném.

Kb. rá egy hétre megkérte a kezem, amikor szintén sírt, de akkor már örömében.

Pár hétig féltem, hogy csak belekényszerítettem és megijedt, ezért kérte meg a kezem, de utána elkezdtük szervezni a lagzit, meg sokat beszélgettünk erről, kb. a 2. héten felhőtlen volt már a boldogság és büszkén hangsúlyozta mindenkinek, hogy már a menyasszonya vagyok, nem a barátnője.

Ennek lassan 10 éve, 3 gyerekünk is van azóta. :)

Beszéld meg vele, én tényleg szerelmes voltam belé, de ha nem kérte volna meg a kezem, pár hónapnál többet nem hiszem, hogy tudtam volna rá várni, mert úgy érwztem, nagyon mások a terveink, céljaink, érzéseink.

De mi tényleg az elejétől fogva beszélgettünk erről és akkor már 2 hónappal túl voltunk azon a dátumon, amit kitùztünk a gyermekvállalás időpontjának.

2016. aug. 29. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/35 anonim ***** válasza:
17%

Hagy el!

Miert? Mert azert vagy vele h elvegyen.. nem h szeressen. Meg neked mas fontos es Neki is mas dolgok fontosak.es had ne soroljam.:)

2016. aug. 31. 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/35 anonim ***** válasza:
68%
A válasz röviden: igen.
2016. aug. 31. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/35 anonim ***** válasza:
87%

Nézd, ha biztos lenne abban, hogy veled akarja leélni az életét, már megkért volna, de akár el is vett volna ennyi idő alatt.


Én ezt úgy mondom, hogy 1,5 év után házasodtam 25 évesen, a férjem akkor 22 éves volt. Nem voltam se terhes, se hisztis, hogy gyűrű kell. Teljesen magától kért meg korábban. Egyszerűen azért mert tudta, hogy engem akar, és ehhez nem kellettek évek, hogy ezt érezze.


Tedd fel magadnak a kérdést, hogy leélnéd e az életed csak a barátnőjeként vagy sem. Ha a válasz az, hogy igen, akkor teljesen lényegtelen mikor kér meg és mikor vesz feleségül, úgyis vele maradsz.

Ha pedig fontos neked a hivatalos kapcsolat, akkor nem ártana átgondolni a továbbiakat, és hogy nála valódi-e a házassági szándék, vagy csak az idődet húzza. 30/N

2016. aug. 31. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/35 anonim ***** válasza:
22%

Erre én csak annyit írnék, hogy jómagam 5,5 éve vagyok a barátommal, ebből 5 éve együtt is élünk és én is várom, hogy megkérje a kezem, DE nem azért, mert a barátnőimet is eljegyezték, hanem azért, mert szeretem és igen, a felesége szeretnék lenni. De ha soha az életben nem venne el, még akkor se jutna eszembe ilyen hisztit levágni, az meg végképp meg se fordulna a fejemben, hogy ezért elhagyjam!


25/N

2016. szept. 1. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/35 anonim ***** válasza:
47%
Én ugyan szeretnék házasságot, de engem az egészben nem ez zavarna a legjobban. Inkább az, hogy 30 évesen én már gyereket, családot akarnék.. ezt nyilvánvalóan megelőzi egy házasság (miután házasság párti vagyok), azt pedig egy eljegyzés. Tehát itt nekem ezzel az egésszel alapvetően nem a házasságot húzná, halogatná, hanem a gyerekvállalást.. Na arra viszont nem várnék örökké.
2016. szept. 1. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/35 fru_ ***** válasza:
81%

" De ő nagyon megfontolt. Ő hosszú időre tervez úgy érzem folyamatosan vizsgál h megfelelek-e. "

Basszus, ha ennyi idő alatt nem tudta eldönteni, hogy "megfelelsz-e", akkor tényleg nagyon megfontolt.

Az lesz még 10 év múlva is - legfeljebb egy más nőt fog fontolgatni.


ANNYIRA azért nem kellesz neki, lásd be.


A papír persze, hogy ne jelent semmit, a kimondott elköteleződés, az már ige, az meg még többet, hogy tudja, hogy mit szeretnél, nem mond rá nem-et, de azért csak leszarja.


Bár én is azt gondolom, ha gyereket nem terveztek, akkor a házasságnak se látom sok értelmét.

2016. szept. 2. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/35 anonim ***** válasza:
79%

"Szerintem biztos el fog venni előbb vagy utóbb, " - abból következtetsz erre, hogy esze ágában sincs?

Én nem vagyok benn biztos, sőt!

2016. szept. 2. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/35 anonim ***** válasza:
70%
16# ha igazán szeretne megkérné a kezed és elvenne. De ha téged nem zavar...Ez egyáltalán nem hiszti, érthető hogy kicsit kétségbe esett. Én nem járnék ilyen pasival. Te is várhatsz ha esze ágában sincs a párodnak nősülnie. De nyugodtan legyél büszke hogy türelmesen vársz a semmire.
2016. szept. 2. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!