Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Ha nem kéri meg a kezem,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lena_bp kérdése:

Ha nem kéri meg a kezem, hagyjam el?

Figyelt kérdés

Gondolom sok hasonló téma kering itt a gyakorin, de mégis ki kell írnom magamból, amit érzek.

Röviden: 30 éves nő, 28 éves ffi, jó anyagi körülmények. 3,5 éve vagyunk együtt. Ebből fél év járás után 2 év távkapcsolat jött (amit nagyon megszenvedtünk, de kibírtuk egymás mellett), utána hazaköltözött 1 éve együtt élünk. Minden oké, szeretjük egymást. Már mikor hazaköltözött nagyon sok barátunk kérdezte tőlem, hogy na mikor vesz már el..mindig mondtam, hogy majd ha eljön az ideje. Mostanra már bármelyik barátommal találkozom mki ezzel a kérdéssel indít, na mikor lesz az esküvő? Rohadtul idegesít! Mindig mondom, hogy kérdezzétek őt. Én igazából erre várok mikor kéri már meg a kezemet. De nem teszi! 30 éves szülinapomra gondoltam, de erre azt mondta, hogy nem szülinapra szeretné az ilyesmit, meg ünnepnapra. Kérdeztem hogy áll a kérdéshez nyilván beszéltünk róla. Szeretné, jó példa van előtte szülei is együtt vannak. De ő nagyon megfontolt. Ő hosszú időre tervez úgy érzem folyamatosan vizsgál h megfelelek-e. Mindent megteszek érte amúgy. Az utóbbi hónapban 2-3 bnőm kezét is megkérték, 1-1,5 év járás után…amikor posztoltak a FB-ra, én sírva fakadtam…úgy érzem mindenem, anyagilag-lelkileg benne van ebben a kapcsolatban és igazán megérdemelném már h megkérje legalább a kezem ennyi év után…azt mondta, hogy csak 1 éve élünk együtt és ne más határozza meg h nálunk ez mikor lesz, én ezt meg is értem. De nem a kor határozza meg az érzéseket és félek, hogy lassan 4 év nem volt arra elég, hogy eldöntse velem akar-e lenni. Utána nagyon elszomorodott és mondta, hogy sajnálja h nincs készen még erre és nem tud boldoggá tenni…nyílván erőszakkal rávenni sem szeretném az ilyesmire. Sőt most már az az igazság, hogy annyi ideig vártam 1-1,5 éve várom, hogy már feladtam…és már ha megkérne sem tudnám, hogy mit akarok – van egy ilyen dafke érzés bennem, hogy túlhúzta. De hagyjam el őt 3,5 év után 30 évesen csak azért mert bezizzenek h mást elvesznek engem meg nem. Szerintem biztos el fog venni előbb vagy utóbb, csak hát ugye én sem leszek fiatalabb. Nem tudom nagyon csalódott vagyok most, hogy mindenkit elvesznek a környezetemben csak engem nem és h ő még mindig nem akarja! Persze azt is tudom, hogy a papír sem jelent semmit. Mit tegyek?



2016. aug. 29. 11:01
1 2 3 4
 1/35 anonim ***** válasza:
40%

A legnagyobb ostobaság lenne ezért szakítani.

Miért kell azt hinni , hogy azért mert nem jegyez el, nem szeret ugyanannyira??

A legtöbb nő nagyon bután gondolkozik ezen a téren.


Te tönkre tennél gyakorlatilag mindent azzal, ha ezért szakítanál.

De! Ha ezért te ilyen könnyen képes vagy szakítani akkor te sem szereted őt igazán....

Amúgy meg 2 évig szinte együtt sem voltatok.....


Sz**arj le mindenki mást, menjenek a francba, a te életed a ti életetek.


Döntsd el, hogy mi a fontosabb számodra a gyűrű vagy ez a férfi.

2016. aug. 29. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/35 anonim ***** válasza:
45%

A házasság csak egy papír és egy ceremónia.

Ugyanúgy élnétek tovább a hétköznapokat.

Ha jól megvagytok, akkor nem kéne, hogy ennyire fontos legyen ez.


Az teljesen érthető, hogy ha valaki túl sokáig húz egy dolgot, amire a másik vár, akkor már elengedi a történetet a várakozó fél, és nem érdekli a dolog, hiába várta anno annyira.


Meg kéne beszélnetek és kompromisszumot kötni ebben a kérdésben.

Neki nem olyan fontos ez, neked viszont igen.

Egyikőtöknek engednie kell, itt sajnos nincs aranyközépút.

Ha valóban szeretitek egymást, akkor döntésre tudtok jutni, hogy előbb vagy utóbb legyen az az esküvő.

Remélem emiatt nem gondolkozol a szakításon! Nagy butaság lenne...

2016. aug. 29. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/35 anonim ***** válasza:
65%

Hagyd abba a hisztit, mert kívülről nézve nevetséges vagy. Ha majd megkérte a kezed, akkor az lesz a következő, hogy mikor lesz már esküvő, utána, hogy mikor lesz már gyerek. Az emberek ilyenek, tapintatlanok és kérdezgetnek. Meg kell nekik mondani, hogy foglalkozzanak a saját dolgukkal.


Az viszont probléma, hogy annyira görcsösen akarod, hogy már ide is kiírtad, az pedig még nagyobb probléma, hogy Te nem Őt akarod, hanem menyasszonnyá válni, eljegyződni és házasodni. Mindegy, hogy kivel. Ha nem lenne mindegy, meg sem fordulna a fejedben, hogy emiatt szakíts.


Megérdemelnéd? Mert ez Neked jár? Olvasod amit írsz?!


"... ne más határozza meg h nálunk ez mikor lesz, én ezt meg is értem."


Nem, szemmel láthatóan nem érted.


"De nem a kor határozza meg az érzéseket és félek, hogy lassan 4 év nem volt arra elég, hogy eldöntse velem akar-e lenni."


De nem is a házasság, vagy a gyűrű, amit kierőszakolsz csak mert a barátnőidet eljegyezték. Amúgy meg Veled van, Veled él tehát eldöntötte, hogy Veled akar lenni.


" Sőt most már az az igazság, hogy annyi ideig vártam 1-1,5 éve várom, hogy már feladtam…és már ha megkérne sem tudnám, hogy mit akarok..."


Másfél év? Komolyan? Te szegény...de rossz Neked, másfél évig vártál egy eljegyzésre. Te jó ég, hogy bírtad eddig ki? Vicc.


Mit tegyél?

Ne legyél hülye. Éld az életed, legyél boldog a párkapcsolatodban és ne ultimátumokkal meg hisztivel próbálj kicsalni a párodból valamit amire Ő még nincs készen.

2016. aug. 29. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/35 anonim ***** válasza:
27%

30 évesen lehet igy gondolkodni?!?!


ha ma nem kapom meg a habostortát, akkor tudjátok mit, vegán leszek.... a Facebookon mindenki habostortát eszik...

2016. aug. 29. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/35 anonim ***** válasza:
52%

Ha meg akart volna kérni, már megtette volna.

3-4 év alatt meg lehet unni egy embert annyira, hogy már nem akar nősülni.

Hagyd el, lehet hogy utána teperni fog.

2016. aug. 29. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/35 anonim ***** válasza:
51%
#5: Összekevered az életet valamelyik tündérmesével. Tizenkét évesen is ciki ez a "szakítok, ha szeret visszaszerez" hozzáállás.
2016. aug. 29. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/35 anonim ***** válasza:
62%

Nekem eddig 7 szer kertek meg a kezem, ketszer mondtam igent es bizton allithatom, hogy nem ezen mulik. Az eskuvo, hazassag egy ezredleges dolog es sztem csak akkor van jelentosege, ha van gyereketek, de akkor sem sok.


Nekem pont az a tapasztalatom, hogy a ferfiak ilyen hazassagmaniasok legalabbis akikkel en talalkoztam. Fuggetlenul attol, h sosem akartam ferjhez menni szerelmes lettem es persze igent mondtam, mondjuk nem bantam meg, de sztem egy jelentektelen dolog.


Annyi a kulonbseg h mas azt mondani, hogy a "parom" es azt, hogy a "ferjem", mondjuk nalam meg most is sokszor kicsuszik, hogy a "pasim":-))))


Mondjuk nem ertem, hogy 3,5 ev utan meg mit kell merlegelnie? Sztem egyaltalan nem akar elvenni es ha meg is teszi az is kulso nyomas hatasara lesz. Nem gondolom, h nem szeret a hazassag nem a szeretet merceje, de sztem az az igazi, amikor az ember szerelembol hazasodik, mert miutan lenyugszanak a kedelyek sztem senki nem fogja ugy erezni, h fuuuuuu el akarom ot venni.


A jo dolog a pasidban az, hogy legalabb nem hiteget. Van egy haverunk, o 38 van baratnije 6!!!! eve imadja, szereti es mindig azt mondja a lanynak h elveszi, hagyja h a csaj ruhakat nezzen, meg eskuvoi helyszineket mikozben nekunk kristalytisztan kijelentette, hogy nem fogja elvenni csak nincs szive megmondani neki.


A lany az elozo kapcsolataban 10 evig jart jegyben es itt most egy olyan norol beszelunk akinel lagyszivubb es kedvesebb embert nehezen talalok (fuggetlenul attol, h sokszor nem hiszem el h ez nem valami alca:-))


Ha igazan szeretitek egymast akkor ez ne legyen gat, az meg hogy ki megy ferjhez a kornyezetedben nem jelenti azt h boldogabbak, vagy h nem fognak elvalni. Az osszes baratnom szul, de szo szerint az osszesnek van gyereke, egymas utan lovik fel a baby fotokat es mindenki engem nyaggat, h legyen. Nem lesz:-)Nem erdekel a tarsadalmi nyomas, es teged se erdekeljen, ne masok elete legyen mervado, hanem a sajatod:-)


34/N

2016. aug. 29. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/35 anonim ***** válasza:
40%

7 es nagyon jól összeszedte.


Én annyit mondanék még hogy ő már döntött téged választott, csak te nem veszed észre! Nem csak azzal lehet kimutatni hogy elvesz feleségül....

2016. aug. 29. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/35 anonim ***** válasza:
50%
1# azért mert igy van. Ha szeretné és nem csak el van vele mert mos, főz, takarít, lehet vele dugni is akkor már megkérte volna a kezét.
2016. aug. 29. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/35 anonim ***** válasza:
79%
Ha biztos lenne benne akkor elvenné. Csak az nem veszi el a barátnőjét aki mar eleve úgy áll hozzá hogy tart ameddig tart...de azért hagy kiskaput hogy könnyebb legyen lelépni. És ilyenkor azzal nyugtatják magukat meg a csajt hogy csak egy papír
2016. aug. 29. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!