Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek ciki lenne ha én kérem meg a párom kezét a 7. évfordulónkon? 25/l
Egy kis szösszenet egy mások blogról,
"Mit látok a környezetemben… sok szép, okos, szeretnivaló és magányos harmincas barátnőt. Miért? Köze sincs a posztban felvázoltakhoz. Ezek a lányok, igen, komolyan vették az életet. Tanultak, de nem lettek férfigyűlölők. Nem a műkörmös az egyetlen témájuk, de nem is vénkisasszonyok. Nem 90-60-90 mindegyikük főbb körmérete, de nem is kigyúrt testű Adoniszokra hajtottak. Egy közös viszont van bennük. Mindegyiküket összehozta a sors a jelen kor egy egészen undok férfitípusával (ha már a sztereotípiáknál tartunk). Aki együtt van a barátnőjével 6-8-10 évig, de már az első év után tudja, hogy nem ez lesz az a lány, akit feleségül vesz. Mégsem szakít. Hanem sumákol. Telnek az évek, a lányok már a közös életet tervezgetik, a faszi meg azt, hogy hogyan bújjon ki alóla. De nem! Nem állnak a lány elé, hogy „Sorry, ne húzzuk egymás idejét. Nem te vagy a hibás. Nincs is igazán hibás, csak nem te vagy a másik felem.” Hanem kivár. Mert mi van, ha nem jön jobb csaj az életébe. Meg hát olyan kényelmes, hogy van egy gondoskodó személy körülötte, aki nem az anyja, és nem kell egyedül szórakozni menni, meg mamakötöttekockásmellényes agglegénynek lenni. Van tiszta ruha, meleg kaja, szex. Ami kell. Csak elköteleződni ne kelljen. Persze, mindig van kifogás, hogy miért nincs esküvő és gyerek. Majd ha lesz diploma, majd ha lesz lakás, meg autó, meg kiskutya, meg lottó ötös. Majd ha megfelelően nagy gyémántgyűrűt tudok venni neki, meg elvinni Egyiptomba, hogy a fáraó szarkofágja előtt kérjem meg a kezét stb.
Aztán, ha megjön az álomnő, akkor 1 nap alatt felszámolja a kapcsolatot, 1 hónapon belül eljegyzés, 1 éven belül lagzi és a trónörökös már a menyasszonyi ruha alatt meg van előlegezve. Mert, hát mire várjunk? Nem vagyunk már gyerekek.
A hoppon maradt, 6-8-10 év együttélés alatt egyetemistából harminc közeli nővé lett ex-barátnő pedig csak pislog, mint hal a szatyorban. Mert minden, amit neki kellett volna megkapnia, másé lett. Persze, sokan az új nőt hibáztatják, mert elszerette a pasijukat. Pedig a hunyó az a bizonyos valaki, aki 6-8-10 éven át a porhintés mestereként elhitette velük, hogy van értelme a kapcsolatuknak. Hány ilyen nőt ismerek? Sajnos kell mind a két kezem hozzá
Sajnos valószínűleg a Te párod is ezt csinálja.Már így is túl sok időt pazaroltál el rá a fiatalságodból. Látom a soraidból,hogy sokat csalódtál már benne, és sok az iránta érzett haragod amit megértek. Tényleg ne higgyél az ígérgetéseinek, (elképzelhető, hogyha szakítani akarsz tényleg, akkor elkezd ígérgetni, de úgy látom a ti kapcsolatotokba nem csak ez az egyetlen gond sóher,sajnál tőled egy tízezres gyűrűt 7 év után, elpoénkodja a fontos dolgokat, nem őszinte, nem is élek együtt. Hidd el ennél csak normálisabb férfit találhatsz.
Szerintem semmi gond nincs azzal ha te teszed meg a következő lépést. A gyűrűk meg mondhatni emberfüggők. Nekem sosem kellett eljegyzése gyűrű, nem vagyok oda a jelképes vackokért, távol áll tőlem, a párom meg nem szereti a gyűrűket, így mi nem is vettünk, fölösleges lenne.
Ha a párod drágállja a gyűrűt, nem feltétlenül jelenti azt hogy nem akar megkérni, lehet, hogy egyszerűen csak sajnálja a pénzt egy fémkarikára.
Én tudom min mész át kérdező. Nekem is 6 éves kapcsolatomnak lett vége. Én már szerettem volna tovább lépni, de gyáva volt. Nem mert a családjával megharcolni értünk. Jött egy új ő, akit el is vett 1 éven belül. Mert a családja szerint ideje volt megállapodni. Na, mindegy kicsit komplikált volt a mi ügyünk is, de hasonló cipőben jártunk. Gyáva volt kimondani, hogy vége, csak húzta a fejem. Így szeretlek, úgy szeretlek szöveggel.
De tudod mit, annyira jó, hogy megszabadított tőle a sors, így utólag már látom a hibáit. Látom, hogy nem passzoltunk volna egymáshoz élethosszig. Sokkal jobb férfi bukkant fel az életemben, aki tényleg olyan, mint amire vágytam és én is neki. 4 hónap után kérte meg a kezem. Nem vagyunk már annyira fiatalok sem, nem fellángolás, abszolút racionális döntés. Valahogy tudjuk, hogy mi egymáshoz tartozunk az első perctől fogva. Megmagyarázhatatlan az egész. :)
Amikor egyedül voltam elhatároztam, hogy milyen férfi kell nekem. Le is írtam papírra a tulajdonságait. Hát nem ővele ismerkedtem meg?
Szia Kérdező!
Mi történt végül?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!