Szerintetek mennyi idő kell ahhoz, hogy az ember megismerje a párját?

Én a mostani páromat kevesebb mint egy év alatt teljesen megismertem és tudtam róla mindent :)

De persze ehhez mindkét félnek nyitottnak kell lenni a dolog felé. Én nem vagyok az a titkolózós fajta, mindig nyílt lapokkal játszottam a párom is így állt hozzá / hozzám és így gyorsan ment minden :) Már 5 éve vagyunk együtt.

Az első páromat 2 év után ismertem ki. Elég hamar "összeköltöztünk" - pontosabban egyre ritkábban ment haza a link tróger szüleihez. Nagyon édes srác volt, imádott, kényeztetett, rajongott értem. Kedveltem őt, de nem voltam vak, mert abszolút nem voltam belé szerelmes. 2 év után volt egy olyan kitörése, amiből megértettem, hogy életveszélyben vagyok mellette. Nem én voltam vak, hanem ő játszott szerepet 2 éven át. Nagyjából eddig bírják a színészkedést.

A mostani párom egész más eset, őrült szerelem, stb...

Őt se ismertem igazán 1,5 évig, az összeköltözésig, és nem azért mert vak voltam. Esélyem se volt rájönni, mennyire gépfüggő, amíg össze nem költöztünk, és képbe nem került verhetetlen ellenfelem: a számítógép és a net. Ugyanis amíg udvarolt, mindig inkább velem volt, nem hiányzott neki a gép, de most hogy itt a gépe, úgy véli, mindkettőnket egyszerre birtokolhat. A géppel napi tizenakárhény órát tölt, melóhellyel együtt, velem jóval kevesebbet. Engem már nem zavar, mert leváltam róla lelkileg, szeretem, de már nem halálos szerelemmel - abba belepusztultam az összeköltözés elején. Mikor hazaértem vidékről, egész nap nem láttam, hiányzott őrülten, de első pillanatban meglógott, amikor bementem egy percre a fürdőbe, vissza a gépéhez. Na akkor bevonultam egy másik szobába aludni, de utánamjött, szorosan átölelt és egész este ölelt. Már nem akarom megváltoztatni. Már nem idegesít, hogy a Gépet rögtön be kell kapcsolni, ahogy hazaér. És az sem idegesít, hogy éjfélig megy is a Gép, akár előtte ül, akár nem. Talán mert közben megtaláltunk mégis egy elviselhető egyensúlyt a házimunka, az együttlét, a kikapcsolódás és a magánszféra között. De olyan már sose lesz, mint az elején. És nem tudhattam előre, ezt csak akkor tapasztalhattam, amikor idehozta a Gépét. És nagyon megváltoznak az emberek. Azért sem lehet az elején megismerni, mert akár évekig a legjobb arcukat hozzák, főleg amíg bizonytalan a kapcsolat kimenetele. Addig hihetetlen színészi képességeik vannak. Nekem nem az a bajom, hogy a figyelmetlen párom nem változik meg, hanem hogy a figyelmes párom megváltozott. Most se egy bunkó vagy ilyesmi, de már nem Ő, aki volt.

Megint 2 évnél tartunk:(

Igen, ismerem milyen nehéz. Én se bírtam volna sokáig, ha így folytatódott volna, kb. fél évig bírtam volna. Ugyanez volt, nagyon sokáig gondolkodtam rajta miért. És megmondom őszintén, nálunk változtak dolgok, azért mert rájöttem, miért ilyen Ő, és találtam megoldást. Első és legnagyobb bűnösök az édesanyák, akik a végletekig kiszolgálják pici fiacskájukat. Akik ha 40 fokos lázuk van is, ha korog a pici kisfiú gyomra, rohannak főzni neki azt amit kíván. Barátom ebben nőtt fel. Aztán el kellett költöznie Bp-re albérletbe, mert vidéken nem volt munkalehetőség. Ott nem volt más, csak a kis szobája, az se az övé volt egészen, szóval az 5 év alatt kialakult nála az, hogy munka után semmi dolga, mint bekapcsolni a gépet és a TV-t, igazából a helyében én se nagyon tudtam volna mást tenni. Amúgy az a szerencse, hogy ő már addigra szocializálódott, mire szgépe lett, tehát maximálisan jó kapcsolatban van az emberekkel, nem egy antiszociális gépfüggő. Az udvarlás alatt nem ismerhettem mindennek a hátulütőjét, mert állandóan jött hozzám, a Gép kisebb vonzerő volt. Nálam meg persze ő volt a vendég, nem volt fura, hogy mindent én csinálok. Meg nálam akkor fával és brikettel fűtöttünk, és ebből a nehéz munkából maximálisan kivette a részét. Sőt, még nem éltünk együtt, de kifestett nálam két szobát, segített rendbehozni annyira a lakást, hogy albérlők jöhessenek.

Azért döbbentem meg, amikor összeköltözés után első perctől fogva az volt, hogy ahogy hazaért, be a Gép elé, és ki se jött mögüle éjfélig. Én közben kint fát szögelltem, neki nem volt kedve, pedig ingyen kaptam a fát, csak tele volt szöggel, és kutyik miatt ki kellett szögellni. És emellett főztem, takarítottam, és felújítottam a rámszakadt örökségemet, egy másik házat. Sokszor este 11 volt, mire hazaértem, akkor még ott tornyosult a mosatlan, éjféltájban kezdhettem a főzést. Nagyjából 1 hónapig hallgattam, nem akartam házisárkány lenni már az első hónapban, gondoltam ez átmeneti, most végre kezdi magát otthon érezni, stb...Én amolyan rabszolga lettem, mint az anyja. És nem értettem, nem, hova tűnt az a fiú, akit 1 éven át szerettem. Ő közben semmit nem vett észre abból, hogy baj van. Én azt hittem, valami lány van az egész mögött. De lassan, lassan sokat gondolkozva megértettem, hogy nem, nagyobb vetélytársam akadt: az internet. A másik problémát is megértettem: ahogy nálatok, nálunk is probléma volt, hogy nem az ő háza. Se amiben élünk, se az örökölt. Tehát nem érezte magáénak. Mivel már a második pasimnál tapasztaltam ezt, megértettem, mennyire nem ideális egy kapcsolat szempontjából az, ha nem közösen építik fel a fészket. Nem tudtam elítélni sem, mert én az ő házában ugyanilyen idegenként nyúltam volna mindenhez. Ez egy borzasztó nehéz kérdés, és nem lehet teljesen elítélni, hogy így érzik. Ezért felajánlottam neki, vegye meg tőlem az örökrészem felét. Azt is megmondtam neki, azért kérem ezt, mert maximálisan megértettem, hogy amíg Ő nem érzi magáénak, nem tud ebben mellémállni. Nem vette meg, de végülis nagyon nagyon megváltozott. Én sem hiszek az emberek megváltozásában, de rá kellett jönnöm, hogy a párom ugyanaz, aki volt, csak megváltozott környezetben. Ezért én sosem álltam útját, ha bármi új ötlettel állt elő a lakással kapcsolatban. Egyébként miután kifakadtam, onnan kezdve egész nyáron velem dolgozott az örökölt lakáson. Nem annyit, mint én, de nem is vártam volna el. A mi kapcsolatunkat mégis azt hiszem, a fűtés oldotta meg. És az, hogy elfagyott a gázcirkóm. A pároméknál otthon elég egyedi a fűtés, de azon a vidéken több helyen is. Régi kiszuperált Carbo Robotokat felújítva használnak házfűtésre. Daraszénnel működve tökéletesen automata megoldás, hetente 3-4 napon át hozzá se kell nyúlni. Ráadásul a legolcsóbb fűtési módok közé tartozik. Na, Ő kitalálta, hogy nálunk is jó lenne ilyesmi. És mindent megszervezett, szerzett egy ilyen kazánt, aztán megszerezte a tüzelőt, kialakította a szenest, sőt megcsinálta a kerítést is. Nekem már kicsit ez sok is volt, mivel év közben egész végig a nyárra vágyakoztam, amikor pihenhetek (fősuli és munka év közben), ehhez képest az örökölt háznál, meg itthon ez a felfordulás...És mégis jó volt így. Kicsit belebetegedtem fizikailag, most télen nagyon kijött rajtam, hogy én már nem tudom mikor pihentem utoljára, de a kapcsolatunk megmenekült. Tudtam, ha lesz itt valami, amit Ő hozott létre, onnan kezdve a sajátjának fogja érezni, és nekem nagyon nagy terhet vesz le a vállamról. És így is lett. Nekem egész télen semmi gondom nem volt a fűtésre, pedig azért van vele macera, hiába automata, töltögetni, salakolni kell. Ezt Ő maximálisan a maga feladatának érzi.

Így már sokkal szívesebben mosogatok és főzök. Vasalni megtanítottam, mert én még magamra is csak akkor vasalok ha muszáj, és szerencsére ahhoz túl igényes, hogy akkor gyűröttben járjon. Ha menni kell valahova, ha beteg vagyok, maximálisan számíthatok rá, mindenhova elvisz. Megtalálta a férfias módját a gondoskodásnak. Mindig tudtam én, hogy nem lusta. Olykor már mosogat is:)

Ma már nem csak a gépezésből áll az élete, bár kicsit félek, ha jön a nyár, mi lesz...De jó jel, hogy vett egy bringát. Legalább addig se a gép előtt ül majd. És kitalálta, hogy megint hogy fogja átvariálni a kerítést...na egy kicsit megállt bennem az ütő, hogy megint felfordulás a nyáron...de aztán mosolyogva rájöttem, hiszen ez csak azt jelenti, hogy ha hagyom hogy megcsinálja, azt is a magáénak fogja érezni.

De nagyon fontos, hogy Ő is kész volt sok kompromisszumra, pl. a TV-t nem bírtam elviselni a szobában. Egyszerre a szgép és a TV...hát két szót nem lehetett mellette váltani. És ráadásul jó nagy képernyővel, hogy ha halkan megy is, azért még véletlen se tudj másra koncentrálni, mint ami azon megy...Na ettől megőrültem. Végül odáig jutottam, hogy akkor inkább költözzön külön szobába, hiszen ez nem élet. Én már nem tudtam mit csinálni a saját szobámban!

Aztán ebben is sikerült egy jó megoldást találni: csak a TV ment, a szgép maradt. Így ha Tv-t nézni vágyunk, összebújunk a TV-s szobában, ha meg Ő gépezne, én leülök olvasni, a számítógép mellett ez már megvalósítható.

Amúgy kicsit én is változtam: többet gépezek, mint azelőtt. Ez nem jó, de nem bírtam volna ki másként. De az a jó, hogy egyre csiszolódunk egymáshoz, úgy érzem, most már megtaláltuk mindketten a helyünket újra.

Én tudom, hogy ezt a játékot akárki mással is végig kellett volna játszanom. Lehet hogy nem a szgép mellett, de a házat más se érezné magáénak.

Szóval én sem bírtam volna azt sokáig, ami az első hónapokban volt. De mivel az élet valóban olyan helyzetek elé állított, amit csak Ő tudott megoldani férfiként, így megmenekültünk.

Úúúúúúúúúúúúúúúúgy szeretem!!!!!!!!!!!:))))))))))))))

Most is idejött, mintha tudná miről írtam és elmondta, kiszámolta hol tartunk fűtés árban (fele annyi, mint gázzal), és már azt tervezi, hogy a nyáron mennyit vegyünk a szénből és mikor.

Amúgy tudja vödörre és kg-ra és mázsára pontosan (talán még darabszámra is), hogy eddig mennyit használtunk fel a daraszénből, mindent Excellben vezet.

Imádom, jól megpuszilgattam, hogy milyen szorgos, dolgos Édesem van nekem:)))))))))))

Hát itt jön be, milyen fontos az Apa-kép. Ezt látta otthon, Édesapja szintén így gondoskodott a család fűtéséről.

Sokat gondolkoztam azon, hogy a túl kényelmes élet ugyanúgy nem használ a családi boldogságnak, mint a túl nehéz. Nekem tulajdonképpen szerencsém, hogy nincs senki más, aki Helyette megoldaná ezeket a problémákat.

egy élet is kevés a megismeréshez!!!

Mi már 2,5éve vagyunk együtt, 2,5éve élünk együtt és most is megtudd még lepni, sok tettel, és mindennel!