Mindenki könyörögne gyűrűért/házasságért?

Annyi olyan kérdés van itt, ahol egy lány arról panaszkodik, hogy alig bírja kikönyörögni a párjátók hogy jegyezze el. Számomra ez elképzelhetetlen,és úgy gondolom, hogy a fiúnak kell kezdeményeznie az ilyesmit, vagy közös megbeszélés alapján dönteni (=-"Szerintem ideje lenne összeházasodni."). De az borzasztó megalázónak tartom, hogy ha a másikon látom, hogy neki ez nem fontos, akkor még én álljak neki ácsingózni, hogy legyen olyan kedves, és vegyen el. Egyáltalán, miért fontos, hogy elvegyen valaki, akinek ez nem olyan fontos, mint nekem? Hogy lehet, hogy ha a másikon látják a fiúk, hogy szeretné, akkor nem ajánlják fel (Persze ésszerű körülméynek közt)? Vagy miért nem közlik, hogy "Drágám én nem akarok megházasodni, mert még nem vagyok kész rá/házasságellenes vagyok/Kitör a sikítófrász a gyűrűtől és a templomtól"?

Hogy nem zavarja az embereket,hogy az igényeik ennyire eltérnek? Nem is azzal van a baj, hogy az egyik házasodni akar, a másik meg menekül előle, hanem hogy nem tűnik fel nekik, hogy az ennyire eltérő igények már az elején reménytelen kilátásokkal kecsegtetnek?

Aztán: Miért jó az valakinek, ha elveszik sajnálatból, kényszerből ("Annyit hisztizettérte")? Miért jó valakinek megházasodnia azért, mert a másik addig akaratoskodik otthon, amíg be nem adja a derekát?

Én úgy vagyok vele, hogy ha a másik házasodni akar, akkor meggondolom, ha pedig nem, akkor ugyanúgy elleszünk jól házasság nélkül. Ezen mit kell annyit izgulni?

Vegyétek már észre, hogy nem a párkapcsolatot kell életbentartani a házasságért, hanem a házasságot kell megkötni a párkapcsolat kiteljesítéseként! Már akinek igénye, nem mindenkinek hiányzik.