Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Mikor fogja megkérni a kezem?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mikor fogja megkérni a kezem? Még túl fiatalok vagyunk? A lentiek alapján hosszútávú lehet ez a kapcsolat?

Figyelt kérdés

1 és fél éve vagyunk együtt.

Mostanában sokat beszélgetünk a jövőről, de általában én szoktam felhozni a témát.


Nem rég szóba jött az összeköltözés és ehhez hasonlók.

Komolyabban belemártottuk magunkat a témába.

Azt mondta, hogy neki kell egy év együttélés, hogy megkérje valaki kezét.

Azt kérdeztem mit gondol a jegyben járásról, díjazta, szerinte nem rossz dolog.


Azt mondta velem el tudja képzelni a jövőjét, de más lánnyal nem. Azt mondta akar majd gyereket tőlem és azt akarja, hogy én legyek a felesége egyszer.

Sokszor szóba jön az összeköltözés téma.

Lassan ő is akar költözni otthonról (3 éven belül) és engem is akar vinni magával.

Tetszik az ötlet, addigra úgyis befejezem a tanulmányaimat és ha mindenigaz munkám is lesz, de ha mégse szerintünk az se baj, mert jól kereső állása van.


Ezek alapján lehet hosszútávú ez a kapcsolat? Megkér valaha?

Komolyan gondolhatja?



2015. márc. 23. 21:18
1 2 3 4
 21/33 anonim ***** válasza:
55%
Utolsó, voltunk tinik, de azért azt ne állítsd be normálisnak, hogy egy 16 éves (írta, hogy még nincs 17 se) azon rebeg, hogy 1,5 év után mikor kérik már meg a kezèt, mert ez szimplán abszurd.
2015. márc. 24. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/33 anonim ***** válasza:
61%

Jó, az, hogy tiniként gyűrűt akar, a mai divat eredménye, nézd meg, az összes 16 évesnek 3 hónap után ott van az ujján a gyűrű... Nyilván baromság, de ezt látja mindenhol, persze, hogy azt hiszi, normális.

Mondjuk ha értelmezed is a választ lepontozás helyett, láthatod, hogy nem is az eljegyzésre hegyeztem ki a mondandómat, hanem a a kérdező egyéb kérdéseire arról, hogy tartós lesz-e a kapcsolat, illetve komoly-e.

2015. márc. 24. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/33 anonim ***** válasza:
59%

Cuki.. 2 ev mulva masnak az ágyában fogsz errol abrandozni. :)


Nagyon fiatal vagy, teljesen felesleges ezen agyalnod. Majd 4 ev mulva szedd elo legkozelebb a temat..

2015. márc. 24. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/33 anonim ***** válasza:
93%
Komoly vagy. Mi 17 évesen jöttünk össze és 25 évesen házasodtunk....17 évesen se munkánk, se saját házunk se semmink nem volt, mit akarsz még eljegyzést? Annak, hogy gyűrű van az ujjadon, amit bármelyik nagyobb vitánál a fejéhez vágsz semmi értelme.
2015. márc. 24. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 anonim ***** válasza:
67%

Sok víz lefolyik még a Dunán addig...


Középiskolás kislány vagy, ráérsz ezzel.

2015. márc. 24. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/33 anonim ***** válasza:
70%
Mi is fiatalon jöttünk össze a férjemmel,de én 25 éves korom előtt nem akartam férjhez menni,pedig ő már szeretett volna hamarabb is házasodni.17 évesen nevetséges ilyen dolgokkal foglalkoznod,ráérsz majd akkor,ha felnőtt leszel.
2015. márc. 24. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/33 anonim ***** válasza:
71%
Azt, hogy ki min gondolkozik senki nem tilthatja meg.. Én 15 éves voltam, amikor megismertem, 17 amikor először megkérte a kezem, de tudtam, hogy tényleg korai, így 22 voltam, amikor összeházasodtunk. Persze minden eset más..
2015. márc. 24. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/33 anonim ***** válasza:
68%

Jézus mária, 17 és 20 évesek, de már eljegyzés...

1) Még rohadt fiatalok vagytok

2) A korotokhoz mérten, meg amúgy is semmmiség, amennyi ideje együtt vagytok

3) Együtt sem éltetek még, sőt, jó ideig esély sincs rá

4) Eljegyezni egymást annyit jelent, hogy meg akartok házasodni, akármit is jelent másoknál ez manapság, az eredeti cél ez lenne, nem az, hogy villogok a gyűrűvel 1 évtizedig

2015. márc. 24. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/33 anonim ***** válasza:
81%

Én 24 éves vagyok, a barátom 27 és 4 éve vagyunk együtt. Ebből 3 éve együtt is élünk és a barátom még csak most kezdte pedzegetni, hogy úgy gondolja, vagyunk azon a szinten (most már talán végre anyagilag is!), hogy végre komolyabban beszélhessünk az eljegyzésről.


Nyilván nálunk is szóba került korábban a dolog, de csak elméleti szinten. Eddig más dolgok voltak fontosak, tanulmányok, munka, saját autó, stb. Most jutottunk el arra a szintre, hogy végre van egy olyan egzisztenciánk, amire érdemes lehet építeni és amivel komolyabban tudunk tervezni.


A párom évfolyamtársa pedig már 10 éve van együtt a barátnőjével, még csak 16-17 évesek voltak, amikor megismerkedtek és lám, bármennyire is komolyan terveztek, csak most, 10 év után jutottak el odáig, hogy össze is tudjanak házasodni. Szóval szerintem ne kapkodd el, örülj neki, ha komolyan tervez veled a barátod, de rohanj ennyire előre, és ne siettesd a dolgokat, mert ezzel legfeljebb azt éred el, hogy elriasztod a srácot. Először inkább költözzetek össze, aztán majd úgyis meglátjátok, hogy alakul az életetek. ;)

2015. márc. 24. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/33 anonim ***** válasza:
58%

Én nem vagyok ennyire negatív. HA 3 év múlva összeköltöztök, egy évet együtt éltek, majd megkéri a kezed, te már 21 leszel :D


Bőven van idő és lehetőség rá, hogy együtt maradjatok.


És most meg fognak kövezni, de 2 olyan baráti párnak is volt most az esküvője, akik 10, vagy több, mint 10 év után házasodtak és 15 éves koruk körül jöttek össze. Több ilyen van, mint gondolnánk, bár tény, hogy nem sok :) De ha eleve negatívan állunk hozzá valamihez, az tuti nem fog működni, ugye...

2015. márc. 24. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!