Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Összejöttem egy gazdag nővel. Érdemes ezt tovább folytatni?
Pár hónapja ismertem meg, igazi nagyvilági nő.
Több lakása is van környező országok nagyvárosaiban, ahol szépségszalonokat, és ruhaüzleteket működtet.
Először fel sem fogtam, hogy milyen élete lehet, pedig mesélte, de nem hittem el.
Egészen mostanáig, amíg el nem kísértem egy bejárós útjára, ahol pár üzletét körbejárta, és megnézte minden rendben van-e.
Eddig egy átlagos hétköznapi életem volt, átlagos melóval, néha megélhetési gondokkal, de most változott az életem.
Azt kérte, éljek vele, mondjak fel, kísérjem el mindenhová.
Ő majd finanszírozza a megélhetésemet, de ezért elvár pár dolgot(pl teljesítmény, mindenütt).
Ő kicsit idősebb nő, én fiatalabb férfi vagyok.
Kaptam tőle egy kocsit már, azt mondta azt használjam, igaz az ő nevén van, de én használom mindig.
Már az albérletből is kellett költöznöm hozzá, de azt mondta járjam a világot vele, és megmutat egy csomó dolgot, amit eddig nem tudtam megnézni.
Érdemes ekkora társadalmi különbséggel fenntartani a kapcsolatot?
Ő még szeretné szorosabbra is fűzni az egészet, igazából én itt gondolkodtam el azon, hogy kell-e ez nekem?
ha nem szereted ezt a nőt, és csak azért vagy vele, mert megbolondított a pénz meg az utazások, akkor hosszú távon nem fog jót tenni a lelkednek ez a kapcsolat.
a helyedben lennék, én most szakítanék, és nem prostituálnám magam.
Amit leírtál, tipikus példája annak, amikor egy társadalmilag és anyagilag magasabb rendű nő olyan fiatal férfit keres, aki megad számára mindent, amire a pénze önmagában nem elég. Bizonyos körökben ciki egyedülállónak lenni, a férfiak is gyakran tartanak maguk mellett escort hölgyet, akárhova mennek. A különbség az, egy férfinál általában nem csak a jó kiállás számít, hanem ha kinyitja a száját, ne borítsa be a termet a sötétség.. gondolom te megfeleltél a kihívásnak.
Viszont természetesen az érzelmek nem függenek pénztől. Ha te szereted, ő szeret, társat láttok egymásban, esetleg még házasság vagy gyerek is szóba került, akkor nincs okod visszakozni. Az ilyen kapcsolatok jóban-rosszban alapra épülnek, akkor is, ha a jó éppen több lesz, mint rossz.. Egyéb esetben tényleg prostituálnád magad, bár tény, a férfiak többsége ilyenkor inkább megveregetné a vállad, mint a szemedre vetné. A nők többsége szemében viszont ez sötét folt, szóval ha nem emellett a nő mellett akarsz megállapodni, később akadályozhat a párkeresésben.
Én sok kivetnivalót nemátok ebben. Szerintem te kedveled azt a nőt, még ha szerelmes nem is vagy. Azzal sincs gond, ha nála laksz, nem kell albérletet fizess. Az sem baj, ha ajándékot ad, nem tartalak selyemfiúnak, egyszerüen szerencséd volt. Értelmesnek tűnsz. Egy hátulütője lehet, ha beleszeretsz, és ő nem viszonozza, akkor mit teszel. A másik, ha feladod a munkád, és évekig nem dolgozol esetleg, igaz, még messze van, de öregkorodra mennyi jövedelmed lessz?
Azon mit ért,hogy szeretné szorosabbra füzni az egészet? Mire gondolt?
Egyébként sok sikert, remélem minden jól alakul.
42/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!