Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Összejöttem egy gazdag nővel. Érdemes ezt tovább folytatni?
Pár hónapja ismertem meg, igazi nagyvilági nő.
Több lakása is van környező országok nagyvárosaiban, ahol szépségszalonokat, és ruhaüzleteket működtet.
Először fel sem fogtam, hogy milyen élete lehet, pedig mesélte, de nem hittem el.
Egészen mostanáig, amíg el nem kísértem egy bejárós útjára, ahol pár üzletét körbejárta, és megnézte minden rendben van-e.
Eddig egy átlagos hétköznapi életem volt, átlagos melóval, néha megélhetési gondokkal, de most változott az életem.
Azt kérte, éljek vele, mondjak fel, kísérjem el mindenhová.
Ő majd finanszírozza a megélhetésemet, de ezért elvár pár dolgot(pl teljesítmény, mindenütt).
Ő kicsit idősebb nő, én fiatalabb férfi vagyok.
Kaptam tőle egy kocsit már, azt mondta azt használjam, igaz az ő nevén van, de én használom mindig.
Már az albérletből is kellett költöznöm hozzá, de azt mondta járjam a világot vele, és megmutat egy csomó dolgot, amit eddig nem tudtam megnézni.
Érdemes ekkora társadalmi különbséggel fenntartani a kapcsolatot?
Ő még szeretné szorosabbra is fűzni az egészet, igazából én itt gondolkodtam el azon, hogy kell-e ez nekem?
Nézd, ha nők lehetnek megélhetési krvák, akkor egy pasi.
Ha szimpatikus a nő és vonzó számodra, akkor tegyed, de közben tegyél félre arra az időre, amikor kirúg.
"öreg gazdag nőket e"
Nem azt írta, h öreg, hanem h idősebb. SOk pénzzel pedig lehet jól kinézni.
Van köztünk 15 év, nem olyan nagy korkülönbség.
meglátszik hogy megengedheti magának, hogy a testére és a ruházatára költsön, feltűnő jelenség, ízléses, de mégis figyelemfelhívó, ahogy kinéz.
Nem vagyok selyemfiú, attól egy kicsit komolyabb vagyok, hogy olyan ember legyek, ezt ő is tudja.
De az tény, felajánlotta hogy eltart, ne dolgozzak, amíg vele akarok élni.
"Amíg nem talál jobbat és fiatalabbat."
Hát nem tudom, nő vagyok, de ha végtelen pénzem lenne, akkor sem kellene 30 alatti pasi. 30 és 40 között :)
"A prostitúció általánosan a személyi szabadság kiszolgáltatása fizetségért vagy befolyásért. Prostitúciónak nevezik a fizetség ellenében nyújtott szexuális szolgáltatást is. A prostituált szó a latin „prostere” igéből származik, jelentése: kiáll, árul, árulja magát. Nem különíthető el az általában vett prostitúciótól a kitartott szerető esete, aki elsősorban az anyagi támogatásért cserébe enged támogatója szexuális kívánságainak. A legfőbb különbség az, hogy a prostituált a szexuális szolgáltatásait több vásárlónak ajánlja fel."
Ezeket figyelembe véve, ha van hozzá gyomrod, akkor hajrá!
Ha Te ezt nőként írtad volna, sorba jönnének az olyan válaszok, hogy r*banc, k*urva, de mivel pasi vagy, így nem fogják a férfiak jókedvűen lealázni a társukat :D Hímringyó vagy :D
Másik megközelítés: Lehet akármilyen gazdag az ember, társra vágyhat... Emberfüggő, hogy egy éjszakásokat kedveli inkább, laza kapcsolatokat vagy férj és gyerekek.
Mivel idősebb, gazdag, sok üzlete van, járja a Világot, gondolom eszes is rendesen, pluszba nem nagyon volt hajlandó eddig lekötni magát. Kérdezted már az eddigi kapcsolatairól? Volt már férjnél? Gyerek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!