Lányok, asszonyok! Valóban akkor kérték meg a kezeteket, amikor igazán vágytatok rá?

Nálunk bizony túl lett bonyolítva, és több mint egy évig célozgatott a "nagy meglepetésre"...Eluntam, meg attól féltem, hogy csak halogatni akarja, így rákérdeztem, hogy mik a szándékai valójában. Kiderült, hogy bepánikolt, és hatalmas romantikus valamire készült, csak nem volt ötlete, és az ihletre várt:D Közben én meg már minden séta alkalmával vártam a "letérdelést", és egy vaskarikának is örültem volna.

Azóta már házasok vagyunk, csodaszép, egyszerű szertartásunk volt, nem is értem, mit hitt, mire vágyok én titokban :)

Nálunk lehet picit hamar volt a lánykérés. Mondjuk nem is annyira a lánykérés, hanem az egész, összeköltözés, stb. Mikor összejöttünk ő az anyjával élt. Az anyjának volt egy másik örökölt lakása, mindig mondta, hogy mikor lesz a fiának komoly barátnője, akkor ő átköltözik oda. Így is lett, kb 3 hónap utána az anyja elköltözött. Ezután magától érthető volt, hogy én ideköltözök, pedig még nem voltam erre felkészülve, jól elvoltam én otthon, nem volt semmi gondom. Nem dolgoztam akkor, egyetemre jártam, de ez a szüleimmel nem volt gond, ingyenesen voltam, nem kerültem olyan sok pénzbe. Persze, mikor összeköltöztünk egyből szarul éreztem magam, hogy nekem nincs keresetem, az ő fizetése nem volt elég kettőnknek. Így besegített az anyja is, ami miatt mégszarabbul éreztem magam. Meg emellett a teljesen gondatlan sulis életemből belecsöppentem egy teljesen másfajába. Háztartés, takarítás, főzés, számlák, pénzügyi gondok, munkakeresés, aztán munka mellett suli és háztartás hirtelen nekem kicsi sok volt(tudom, hogy sokan csinálják, de én nagyon kényelmes voltam, nekem nagyon sok volt)

Aztán jött a lánykérés is, és még azon a nyáron elkezdtük szervezni az esküvőt is, mert az étteremben, amit kénéztem legalább előre 1 évvel le kellett foglalni, Így minden jött magától, néha úgy éreztem, hogy nem egészen az én döntésem volt, hanem minden csak történt magtól.

Persze nagyon imádtam és boldog voltam, inkább később döbbentem rá, hogy jó lett volna még 1 évet inkább csak lazábban randizgatni, simán ráértünk volna.

De nem bánom, végül jól alakult midnen:)

Hogy igazán őszinte legyek...

Nem.

Még nem történt meg, de régóta tudom, hogy akarja.

Sokat vártam és vártam, sajnos mindig ott volt bennem mi van ha majd ezen vagy azon az alkalmon, és sajnos sokszor csalódott voltam.

Sajnos elérkezett az a pont, hogy ez a téma már abszolút nem foglalkoztat, korábban másra se tudtam gondolni.

Nem érdekel. :(

Nem biztos, hogy ez a későbbiekben mindig így lesz, de picit úgy érzem lekésett róla, pedig csak 4 éve vagyunk együtt.

A környezetemben túl sokszor, túl sokan jöttek ÁLLANDÓAN a kérdéssel: naaaa? megkért már??? mikor fog??? stb.

Nagyon beleuntam, gyakran kínossá vállt a kérdés.

Pedig fiatalok vagyunk, csak a környezetemben a hasonló fiatal párok már rég túl vannak rajta.

Szóval ez az egész téma már picit kínos lett nekem a sok kérdés és várakozás miatt.

Nyilván örülnék neki, de úgy érzem elkésett.

Valóban akkor, épp jókor :)

Már számítottam rá, tudtam is, h mikor lesz, de nem is ez számít :)

Igen, pontosan a megfelelő pillanatban, habár én már előbb is szerettem volna, de így volt jó, mert addigra mindketten érettebbek lettünk. :)

Nem sült el balul, nagyon romantikus volt ahogyan megkérte a kezem... :)