Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek rosszul gondolom? Pro kontra érveket várok.
Gondolom azzal mindenki egyet ért, hogy manapság iszonyú nehéz megteremteni a közös jövő alapjait (lakás, referencia, MUNKAHELY, stb.)
Ha valakik viszonylag korán pl. 19-20 évesen egymásra találnak és még egyetemre járnak, tanulnak stb. legkorábban 5 év múlva tudnak házasodni, (kijárták az egyetemet, legalább 1 évet dolgoztak, hogy félretegyenek a lagzira stb.) - persze akkor ha a szülők nem tehetősek, és nem vettek lakást, vagy nem örököltek.
Szóval ekkora ugye még mindig csak az albérletnél tartanak, de a magyar "szokásoknak" megfelelően az emberek meglévő lakás után szeretnének gyereket vállalni.
Arra szeretnék kérni mindenkit, hogy ezidáig ne kössön bele senki!
Az átlag magyarra ez jellemző!
A lényeg:
Én korábban úgy gondoltam ha két ember együtt van x ideje és mindketten úgy gondolják, hogy igen! VELE AKAROM LEÉLNI AZ ÉLETEM!
Akkor kellene megtartani az eljegyzést.
Nem szabadna, hogy egy BIZTOS kapcsolat közé csak a pénz álljon. (Tudom meg lehet tartani az esküvőt 2 tanúval is, de azért az emberek többségének nem ez az álma)
Szóval, szerintem manapság már nem áll helyt azok véleménye, hogy "1 éven belül esküvő"
Szerintem nem normális, hogy sokan 5-6 évig csak járnak.
A nők többsége szeretné ha ennél több lenne, főleg ha már réges-rég beszélnek és tudják azt, hogy a jövő biztosan közös.
Szerintem nem szabadna, hogy az anyagiak döntsenek arról, hogy ki mikor tartsa meg az eljegyzését, igen is tudja meg az egész világ, hogy valakié vagyok, illetve "ő az enyém"
Most persze nem a 3 hónapok utáni divateljegyzésekre gondolok, hanem azokra a párokra akik tényleg emiatt vannak nehéz helyzetbe.
Mi a véleményetek a véleményemről?
Komolyan kíváncsi vagyok, főleg azoknak a véleményére akik itt állandóan írogatják minden egyes kérdéshez, hogy "aki nem házasodik 1 éven belül az szánalmas"
Azt hiszem ez manapság már szinte lehetetlen, vagy az emberek járjanak 10 évekig, vagy jöjjenek össze 33 évesen...
5-6 év járás nekem is furcsa. Hogy nem történt semmilyen előrelépés ennyi idő alatt? Az 1 év viszont meg kevés megismerni egymást is. Én olyan 3 év körülre saccolnék, hogy ideális az eljegyzés.
Sajnos az én barátom is az anyagiakhoz köti ezt a dolgot, mert az eljegyzéstől (és így az együttéléstől kezdve is) felelősséggel tartozna értem és azért ő is a legjobbat szeretné nekem, ezt tudom.
Ha valakik 15-16 éves korukban jönnek össze és együtt is maradnak, akkor miért kéne már 20 évesen eljeygyezniük egymást.
31-es: a kapcsolatban akkor a párodnak nincs felelőssége? Csak akkor, ha gyűrűt húz az ujjadra? Nekem ez a furcsa hozzáállás. Mit változtat a gyűrű? Csak akkor szeret igazán vagy mi?
29:
Menyasszonyom a legjobb tanuló az évfolyamán egy meglehetősen nehéz szakon, majdnem mindenből 5-ös, de mivel jelenleg minden szinte ideje a tanulásra megy, ezért egyelőre még nem vesz részt kutatásban.
De a lényeg, hogy azok az idők már rég elmúltak, amiről beszélsz, így ő kap 12 ezer Ft ösztöndíjat havonta, minden más évfolyamtársa ennél kevesebbet, a köztársasági ösztöndíjra meg nem sok esélye van, de ha mégis megkapná, akkor 33 ezer lenne. Tehát ha anno a minimálbér 2-szerese volt, akkor kijelenthetjük, hogy ma mivel ez nagyjából a minimálbér fele, tehát reálértéken úgy negyed annyi, mint a te idődben. Szóval szerintem egy egyetemista jobban jár, ha amennyiben van felszabaduló ideje, inkább dolgozik egyetem mellett, mint hogy erre hajtson.
Eljegyzés, házasság, összeköltözés szempontból meg ha az anyagiakra várnak az emberek, még tovább húzódhat a dolog, ha majd az átlag egyetemista 3-4 milliós adóssággal kerül ki az egyetemről, aztán talán talál munkát.
Visszakanyarodva a témához, nincsen olyan, hogy helyes modell, a kérdező és a válaszolók egy része is a tutit akarja megmondani másoknak, pedig az mindenkinek más, mindenkinek saját döntése. És ez már messze nem a tanács kategória, mivel itt olyanok hangzanak el, hogy mennyire hülyeség a másik elképzelése, ezt nem így, hanem úgy kell csinálni, meg hasonlók.
De akkor már én is leírom. Mi nem vagyunk egyidősek, én egyetemista voltam ő meg középiskolás, mikor megismerkedtünk. 4 év után költöztünk össze, nagyjából 5 év után eljegyzés bármiféle össznépi ünneplés nélkül, és most úgy néz ki a 7. évben lesz az esküvő, lagzival. És mindebben nincsen semmiféle erős tudatosság, csak így adta az élet, semmivel nem jobb vagy rosszabb mint másoknál.
29 vagyok. Ennyire vacak lett a kÖztársasági Ösztöndíj ma? Bár anno nekünk akkor az alap tanulmányi ösztöndíj volt 0. Illetve névleg volt 2000, de ugyanennyi volt a tandíj is. Na mindegy, azért szeirntem érdemes jó jegyekre hajtani.
Egyéként az esküvőt meg miért tartja mindenki egy nagy pénzkidobásnak? SZerves része az, hogy az ifjú pár rengeteg ajándékot, pénzt is kap! Anno ez segítette régen is, ma is az új élet kezdetén az új párt. Meg persze, amit a szők adtak hozományként, de ezt megbeszélés kérdése manapság. Mindenestre én nem tartom valsóíznűnek, hogy egy normálsi családban nem adnak a szülők és rokonok bőséges ajándékot a házasulóknak. Prsze sokminden nem normális ma.
Ami meg a lakást illeti, mi is albérletben kezdtük és 2-3 év után vettünk (forint!) hitelből lakást. Kb. nyugdíjas korunkra fogjuk visszavfizetni, de másképp tényleg nem megy. A kocsit meg abból a pénzből bettük, amit vetélkedőn nyert a feleségem, mert ő is okos ám! :)
#33
Nem.. van felelőssége a kapcsolatunkban, de mivel nekem még nincs munkám és itthon sem úgy állunk, hogy összeköltözésnél több tíz ezerrel megdobjanak otthonról, így egy kis anyagi hátteret is kell teremteni ennek az összeköltözéses eljegyzéses dolognak
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!