Szerintetek rosszul gondolom? Pro kontra érveket várok.

Az eljegyzés nem jelent semmit, ha nem akarnak hamar összeházasodni. Ha anélkül nem bíznak egymásban, a gyűrűk sem jelentenek biztosítékot.

Az pedig marhaság, hogy csak akkor lehet összeházasodni, ha hatalmas lakodalmat csapnak! Főleg, ha nincs is a párnak erre pénze! Lakodalom helyett a közös életre kellene spórolni! Csak ma lett divat azt hinni, hogy az álomesküvő a lényeg.

Alapos túlbonyolítása egy pofonegyszerű dolognak. Talán mucsán ez lehet beszédtéma, máshol ezt még nem hallottam. Különben is, az ember már csak olyan fajta, hogy ha a másik a legkisebb hibát elköveti, akkor máris a komához kell rohanni az új pletykával. Ha nincs pletyka, akkor gyártani kell, hiszen addig sem kell szembenézni a saját gondokkal, sőt, jólesik hallani, hogy a másik élete is szar.

Az viszont sokkal kínosabb, amikor valaki nagy dérrel-dúrral beharangozza az eljegyzést, majd csak utána költöznek össze és derül ki, hogy mennyire nem férnek össze. Pont erre való a sima élettársi kapcsolat, mert úgy a felek kiismerik egymást néhány év alatt, de nincsen kötöttség sem. Ha nem jön össze, mindenki emelt fővel távozik. Ha összejön, akkor lehet eljegyezni, házasodni, akár 1000 főnyi idegent is etetni-itatni a lagzin.

Két gondolat:

1: 1-2 tiniszerelem, kapcsolat után nem olyan tapasztalt még 19-20 vagy akár 25 évesen valaki, hogy annyira biztos legyen abban a BIZTOSBAN. (Mielőtt bárki félreértené, tapasztalat alatt nem szexuális dolgokra gondolok. Bár van akinél, főleg férfiak, ez sem utolsó szempont. Sokkal inkább emberismeretre és önismeretre!) A legtöbben még önmagukat sem ismerik teljesen, ha van is tervük amifelé haladnak, sokaknál még a szülői vagy bármilyen más befolyás van az életükben. A valós énjük rejtve marad, persze ha 30 felé sem tudja még valaki, hogy mi a jó neki, mit is akar, akkor már az gáz.

És így a másikat sem jól ismeri meg az ember, inkább belelátja azt, amit szeretne. És sok fiatalon házasodó mire észbe kap, hogy ő maga mit szeretne, milyen emberrel élne együtt szívesen, addigra túl van sok veszekedésen és egy váláson. Persze ilyenkor maga a házasság van okolva a problémákért. Holott csak egymást és önmagukat nem ismerték és nem tisztelték eléggé...

Szerintem még mindig jobb hosszabb ismerkedés és együttélés után házasodni, mint válással tenni tönkre a másik életét. Nem ragozom tovább.

2: " legalább 1 évet dolgoztak, hogy félretegyenek a lagzira stb"

Neked a lagzi jelenti a házasságot? Az már akkor régen rossz.

Lakodalom nélkül is lehet házasodni, nem kell erre egy évnyi jövedelem.

Kell viszont közös lakás és némi megtakarítás arra az esetre, ha gyerek születne. Ehhez nem elég egy év munka. Már az is nagy szó, ha van munkája manapság az embernek. Neked anyuci és apuci veszik meg a lakást??? Vagy lényeg, hogy össze legyél házasodva, lássák a rokonok, bulizzatok... Aztán külön külön ki ki a saját szülejénél lakjon tovább (vagy mindketten valamelyikőtök szüleinél), amíg meg nem tudtok venni egy lakást?

Persze más, ha jó a kapcsolat és többgenerációs családban gondolkodtok, akkor nyilván nem kell, de nem ez az átlagember jellemzője. Az meg tök ciki, ha a fiatal házaspár bár utál a szülőkkel élni, de kényszerből mégis ott lakik. Szóval ez mindenképp fontosabb a habosbabos parádénál...

Picit azzal vitatkoznék, hogy az az általános, hogy csak akkor lesz gyerek, ha van saját lakás. Ma már egyre többen vállalnak gyereket úgy is, ha "csak" albérlet van, sőt nem is mindenkinek célja a saját lakás.

De nem ez a fő kérdés.

Nem osztom azt a véleményt, hogy csak egy éven belül lehet esküvő. Viszont úgy gondolom, hogy ha belátható időn belül nincs tervezett házasság, akkor felesleges az eljegyzés. Én arra nem alapoznék egy jegyességet, hogy mondjuk lehet, hogy 10 év múlva, ha még akkor is szeretjük egymás, meg ha ez, ha az összejön, akkor esetleg, talán összeházasodunk.

De természetesen mindenki úgy csinálja, ahogy akarja, nem a kívülállók véleménye a lényeg.

Én egyet értek veled annyiban, hogy az tök magánügy, hogy valaki 1-2-3 éven belül esküszik-e. De azért, ha már 10 éve jegyesek, akkor elgondolkodtató, hogy amúgy ők tényleg akarták, vagy csak pl a nő szája be lett tömve a gyűrűvel anno. Nem tudom, nézd én eljegyzés után 2 évvel max. szeretnék esküvőt. De azt is tudom, hogy a párom nem fogja megkérni a kezemet, amíg nincsen biztosítva a lagzi belátható időn belülre. 1/2 év vagy 1 év.

Mi most 1,5 éve élünk együtt, de szerintem akkor sincs semmi ha most eljegyez, meg akkor sem, ha 2 év múlva. Kivéve, hogy 2 év múlva már türelmetlen leszek, nagyon :D :D

Én nem értek egyet veled.

A legtöbben azért járnak 1-2 évig, majd élnek együtt élettársakként előbb, hogy tényleg biztosak lehessenek a döntésükben és valóban valami működőképesre mondhassanak igent.

Az a modell, amit te vázoltál, hogy eljegyzik egymást 20 évesen, mikor még életükben nem dolgoztak, fogalmuk sincs róla milyen magukat eltartani, nem is éltek még együtt, de azért "komoly" terveik vannak, működésképtelen. Az ok rohadt egyszerű: mire mindezeken a tapasztalatokon túlesik az ember 3x megváltozik. És az estek 80%-ban már nincs együtt a régi párjával addigra. Az emberek többsége szeretne egy fix pontról házasodni, amikor már a legtöbb meglepetésen túl van az élete elején, leteheti a seggét a saját ingatlanjában, ismeri a párját mert már együtt élnek 1-2 éve, van munkahelye és keresete, és valami fogalma róla, hogy hogy fog kinézni az elkövetkezendő x év. Nem csak úgy nagyvilágba ígérgetni..