Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Szerintetek hordoz bármi...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek hordoz bármi értéket a házasság?

Figyelt kérdés
2013. máj. 5. 18:30
1 2 3 4
 11/34 anonim ***** válasza:
64%

Nyilván azt akarod hallani, hogy nem. De ahogy sokan elmondták, ez ember- és szituációfüggő, minden házasság annyi, amennyit a pár beletölt. Annyit tennék hozzá, hogy a házasság egy több rétegű dolog: van a polgári jogi része, az egy szerződés a két házasulandó között, van a lelki része, amit a többiek körüljártak, és azoknak, akik akarják, van az egyházi (a katolikust mondom, mert azt ismerem) része, ami megint csak két részből áll. Egyrészt gy szerződés a két házasulandó, és az egyház között, másrészt egy ún. szentség, amiben az egyház állítása szerint Isten is benne van.


Nekem személy szerint nem jelent semmit, mert ha valakivel együtt vagyok, azt anélkül is komolyan gondolom, hogy lenne valami külön összekötés, aminek nevet adunk. Tehát ha valakivel együtt vagyok, azt a lehető legkomolyabban gondolom, azon semmi nem tud komolyítani.

2013. máj. 5. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/34 anonim ***** válasza:
96%
Amikor megházasodtam, akkor hordozott számomra értéket és amikor elváltam, akkor is. A kettő között 12 év telt el
2013. máj. 5. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/34 anonim ***** válasza:
50%

számomra csupán egy vagyonjogi szerződés. papír nélkül is komolyan vesszük a kapcsolatunkat, semmit nem tudna hozzátenni ha aláírnánk. felesleges macera, egyébként sem szeretem az esküvőket, a menyasszonyi ruhák nem hoznak lázba, mint más nőket.


a párommal minden nap teszünk valamit a kapcsolatunkért, szeretjük egymást, közös gyermeket tervezünk.


vannak ismerőseim, akiknek fontos a házasság, mert vallásosak, és nekik van egy mögöttes tartalom is a jogi részén kívül.

2013. máj. 5. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/34 anonim ***** válasza:
63%
Én nem vagyok vallásos, de nekem nagyon fontos dolog a házasság, szeretem, becsülöm, támogatom a férjem, ő a másik felem. A legszebb az, hogy ezt írásba is foglaltuk, megesküdtünk, hogy egymás támasza, másik fele leszünk, nem csak barát és barátnő, hanem férj és feleség!
2013. máj. 5. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/34 anonim ***** válasza:
43%

#2 "Ez igaz. De akkor miért félnek mégis attól a darab papírtól?" - miből gondolod, hogy FÉLNE tőle bárki???


Kérdező, pontosan annyi értéket hordoz, amennyit az adott emberpár tulajdonít neki, van, akik számára nagyon fontos, van, akik számára meg egyáltalán nem.

2013. máj. 5. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/34 anonim ***** válasza:
73%
Nekem semmit nem jelent. Ettől függetlenül egyszer megtettük és később még egyszer megerősítettük, mert a nejemnek viszont sokat jelent.
2013. máj. 5. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/34 anonim ***** válasza:
20%
Csak annak nem fontos, aki nem biztos abban, hogy élete végéig együtt akar maradni a párjával! Ha megunják egymást, akkor nincs a válással járó herce-hurca, és nem is kell a vagyonon osztozni.
2013. máj. 5. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/34 anonim ***** válasza:
73%
"Csak annak nem fontos, aki nem biztos abban, hogy élete végéig együtt akar maradni a párjával!" - na ez az, ami baromira nem igaz, mi pl. 16. éve vagyunk nemházasok, és "holtodiglan-holtomiglan, jóban és rosszban" tervezünk...
2013. máj. 5. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/34 anonim ***** válasza:
100%
A szüleimé semmit, mert a részeg apámtól most se lehet közlekedni a rohadt lakásba, ami elvileg az én otthonom is, hogy baxamegakecske most már!!!! De az én házasságom ennél sokkal sokkal sokkal többet fog érni, mert én jobban választok, aki meg ilyen kretén, azt meg úgy kiteszem, mint a cicát wécézni.
2013. máj. 5. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/34 anonim ***** válasza:

Egyébként hihetetlen félreértések vannak forgalomban... való igaz, hogy egy élettársi kapcsolatban a válást magát nem kell kimondatni bírósággal (az a 15 perc megspórolható tényleg), na ezzel szemben az élettársi kapcsolat ugyanúgy közös vagyont keletkeztet, ráadásul bonyolultabban, mert amíg a házasságban az azonos arány a feltételezett ha nincs szerződés, az élettársi kapcsolatban a vagyonszerzésben közreműködés arányát kell vizsgálni. Tehát a válásnak a vagyonmegosztási, gyermekelhelyezési, gyermektartási stb. része hajszál pontosan ugyanolyan procedúra mint a házasság esetén, márpedig a válóperben ezt a részt szokás utálni, nem azt a néhány percet, amíg "a Magyar Köztársaság nevében X és Y ekkor-akkor kötött házasságát felbontom...".

Szóval nem, az élettársi kapcsolat sem bontható fel egyszerűbben, mindkét esetben a két ember vagy simán meg tud egyezni egymással vagy elpereskedik évekig, és ez csak rajtuk múlik, ha házasok, ha élettársak.

2013. máj. 5. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!