Mi van akkor ha az egyik fél már akarja az eljegyzést, a másik pedig még (anyagi okok miatt) kevésbé?

AkadáJ??? Esetleg akadály...

Ha jól értem itt a másik fél megint egy hisztis leányka, aki minél előbb szeretné elvetetni magát, mindegy kivel és hogyan...

Úgy gondolom, hogy a férfinak van igaza: ha eljegyzés legyen komoly, tisztességes, olyan gyűrűvel, amilyet szeretnének, hiszen egy életen át fogják azt viselni. És igenis ki lehet bírni, amíg vége az iskolának - nem is értem, hogy iskolánylányok hova akarnak még házasodni?

Nálunk is ugyanez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy én nőként nem szeretném egyelőre az eljegyzést, a párom viszont már erősen töri rajta a fejét, ellenben tiszteletben tartja a kérésemet.

Számomra az eljegyzés egy nagyon fontos dolog és szeretném, ha ez azt jelentené, hogy 1-2 évre rá esküvő is lesz. Mivel még van egy évem vissza az egyetemből, így ezt most még nem lehet kivitelezni, 1 év múlva se lehet és azután meg még a fene sem tudja mi lesz. Nincs semmink, nincs közös életünk, én az esküvőt már úgy szeretném, hogy utána saját lábon tudjunk együtt élni, legyen hova hazamennünk stb. Amíg ez javarészt kilátásban sincs, addig lánykérést sem szeretnék.

A párom ezt elfogadta és kijelentette, hogy legalább több ideje van megkeresni a tökéletes gyűrűt. Nekem végtelenül jó érzés, hogy ennyire figyel rám és tiszteletben tartja az én akaratomat.

végre egy megfontolt férfi :) nekem ez a véleményem.

ha tényleg összeilletek, akkor teljesen mind1, h mikor lesz eljegyzés, esküvő. előbb-utóbb összejön rá az anyagi keret, és mehet a buli :P

sulis korban pedig teljesen felesleges házasodni, még akkor is, ha az történetesen egyetem/fősuli. előbb legyen végzettség, állás, összeköltözés, és utána kiderül, h érdemes-e felhúzni a gyűrűt. :)

Én sajnos szinte biztosra veszem, hogy a nő szenvedni fog emiatt, amit igyekszik majd elrejteni a férfi elől, de ez nem mindig sikerülhet. Nagyobb gond, ha együtt is élnek, és így persze egyre jobban keverednek majd a barát-férj, barátnő-feleség szerepek, hiszen már komolyabb a kapcsolat, nem járás, hanem inkább együttélés.

Valahogy közelíteniük kéne az álláspontjukat, például a nő időt ad még a férfinak, a férfi pedig megpróbál minél hamarabb valami kisebb munkát keresni (ha már csak heti néhány ezer forintot megkeresne, akkor biztosan összegyűlne egy-másfél év alatt a pénz egy szűkkörű családi esküvőre és a gyűrűkre, ha ez fontos neki).

A másik pedig talán bele kéne abba gondolni, hogy nem véletlenül végeznek egyetemet a fiatalok. Ez sokszor nem egy szórakozás, ahol a szülők pénzét költik, hanem egy előre mérlegelt döntés, ami nagyon hasznos a jövőben munka keresésnél.

Sajnos ebben az esetben az a gond, hogy a férfi és a nő is nagyon máshogy látják a kapcsolatot, a házasság lényegét stb. Nőként nem érzem úgy, hogy képes lennék átérezni a férfi egzisztenciára alapozó gondolkodását, de talán már jobban megértem, mint pár évvel ezelőtt. Mindenesetre jó tanács a nőnek, ha a férfi ezt így kijelentette és nem tűnik úgy, hogy változna ebben a gondolkodása, akkor ne próbálja meggyőzni a asát érveinek igazságáról, forduljon inkább pszichológushoz és próbálja értékelni a kapcsolatukat (ha tényleg csak ennyi a gond náluk). Minden jót a párnak!

Én ilyesmit szóba sem hoznék egyetem alatt. Elvégeztem, 5 évig jártam valakivel, össze is költöztünk... majd szétmentünk. Az élet nem az egyetemen, hanem utána kezdődik. És ki tudja, kit hova vet a szél.

És mondhat bárki bármit, az egyetem igenis köszönő viszonyban nincsen azzal, mikor már csak a saját pénzünk van és abból kell megoldani a dolgokat. Én eleve amondó vagyok h eljegyzés előtt sem árt 1-2 év együttélés úgy, hogy a saját megkeresett fityingeinkből kell kijönnünk. De ez csak az én álláspontom. Lehet, h másnak máshogy jó.