Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Mit gondoltok erről? Hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit gondoltok erről? Hogy lehet visszalépni?

Figyelt kérdés

A párommal elsöprő szerelem a mienk...vagyis már csak volt. Pár hónap együttélés után megkérte a kezem. Két hete volt egy veszekedés, amikor is azt vágta a fejemhez, hogy ő nem akar elvenni. Össze-vissza beszél. Nem tettem semmi olyat a kapcsolatunkban, ami ehhez kellett volna, hogy vezessen. Azt mondja, hogy az utóbbi hónapokban többet veszekedtünk, és ezért sem akarja.


Összetörte ezzel a szívem. Úgy érzem, hogy a lánykérés sem volt őszinte. Most azt mondja a veszekedéseknél, hogy ő nem is akar összeházasodni lehet egyáltalán. Hogy az mindent elront.


Szerintem a kiindulópont ebben az egészben az, hogy ő nem bízik saját magábban, és ebből kifolyólag abban, hogy én nem csalom meg...szerintem azt hiszi, hogy úgyis vége lenne vagy megcsalással, vagy hogy elhagyom valamiért.


Akkor miért kellett megkérnie a kezem? Most úgy érzem magam, mint egy roncs. Ezek után hogy éljek vele együtt? Vele akarok lenni, mert szertem, de nem kapok egyik kérdésemre sem kielégítő választ...azzal, hogy visszalépett a kapcsolatunkban olyan, mintha nem lenne már jövőnk. Mintha mostantól csak lennénk egymás mellett, aztán ki tudja mi lesz, majd kiderül.


Nem hallgat meg engem..úgy érzem nem ért meg. És azt mondja, hogy ő is ezt érti. Igen, nem tudom megérteni és soha nem is fogom megérteni azt,hogy akkor miért kellett megkérnie a kezem.


Lehet nem olyan fontos, de az előttem lévő barátnőjének a kezét is megkérte pár hónap után, és alig voltak egy évesek, amikor szakított vele. Állítólag nem is szerette őt igazán, csak úgy megkérte, ő se tudja...


Nos, ezek után mit gondoljon az ember? Lehet így tervezni?


Azt mondja, hogy ő csak boldog akar lenni, hagyjuk abba a veszekedést. De így hogy? Nem érzem azt, hogy őszinte lenne, nem látom a kapcsolatunk igazi értelmét most.


Ti hogyan reagálnátok egy ilyenre?

Férfiak, nektek mi a véleményetek erről?


2013. jan. 4. 12:02
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
Úgy hangzik mint aki maga sem tudja mit akar de nem csak veled kapcsolatban, hanem össze vissza kapkod. ha megfogalmazódik benne az, hogy mondjuk megkéri a kezed, meg is kéri, pedig tudja, hogy később nála ez lehet megbánás is majd. Nem gondolja végig a tetteit, hogy tényleg akarja e ezt
2013. jan. 4. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:

Szerintem inkább az a kérdés, hogy min szoktatok veszekedni. Gondolom nem azon, hogy "nem is szeretsz--- de szeretlek--- de nem is--- de igen..."


Az hogy azt mondta nem is akar elvenni érthető. Ha egyszer nem tudtok normálisan viszoyulni egymáshoz, akkor valóban nem sok értelme van, és ez nem csak a te hibád. Egy papír nem sokat változtatna a helyzeten. Inkább a kérdés az hogy miért veszekszetek. Ki az aki provokálja, mert elő szokott fordulni az is hogy valaki folyton provokálja a másikat.


Én egy párkapcsolatomban sem veszekedtem eddig, sose volt ilyen problémám, úgyhogy nem tudom elképzelni mi az. Olyan volt, hogy világos lett, a pasinak kisebbségi érzése van mellettem, és ezért viselkedik úgy ahogy. Ilyenkor én mindig leléptem. De olyannal se maradtam együtt akinek az volt a heppje, hogy beképzeli én majd úgyis meg fogom csalni. erre a hozzáállásra sosem volt szükségem és nem is mentem bele ilyen játszmákba.


Hogy miért kérte meg a kezed? mert azt hitte ettől majd megoldódik a probléma. esetleg látod hogy komolyan gondolja, és máshogy fogsz állni hozzá, és nem lesz veszekedés. De ezek szerint rosszul mérte fel, mert neked nem az elközeleződéssel volt-van bajod. Hogy neki mivel van baja, azt se tudni... erre igen nehéz egy kapcsolatot építeni.


34/N

2013. jan. 4. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:

Tényleg nem mindegy miben veszekedtek/veszekedtetek...

Nálunk 2 hónap múlva lesz az esküvő, és a párom nemrég borzasztóan megbántott... nem szándékosan, csak rosszul jött ki a lépés.

Hetekig úgy éreztem hogy nem is akarok hozzámenni, csak szívás lesz a vége.

Elmondtam neki mit érzek, mindketten megnyugodtunk és megy minden tovább mintha mi sem történt volna... megint várom az esküvőt :)


Nem lehet hogy a párodnak is jött egy ilyen hangulata?

Azt pedig gondolhatod is hogy önbizalomhiányos ha tudtodon kívül is állandóan azon rágódsz hogy a volt barátnőjével mit csinált és mit nem :)

2013. jan. 4. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
100%

Elsöprő szerelem, pár hónap együttélés után lánykérés, közben viharos veszekedések.


Én nem így akarnék férjhez menni. Fenéért nem lehet szépen kivárni, hogy összecsiszolódjatok, ténylegesen kiderüljön, megy-e a közös lét...?! Egyáltalán, ti itt látványosan nem tudtok kommunikálni, ez az első komolyabb konfliktusotok, és már most sem tudjátok megbeszélni. Mi lesz itt még, ha jön az esküvő, a gyerek, a millió nehézség és probléma? Minden csak sokkal nehezebb lesz még ennél. Az élet nem cukorszirup! A szerelem mellett gondolkozni is kell: a szeretett ember alkalmas-e arra, hogy "jó csapat" legyetek, és egy életen át problémákat oldjatok meg együttes erővel, összekapaszkodva, mindig a másikra figyelve. Mert a házasság ebből áll, sokkal inkább, mint romantikus nagyjelenetekből. Az is van persze, jó esetben, hiszen az boldogító és szép.


Annyira siet mindenki az eljegyzéssel-esküvővel, mintha orosz mesterlövészek állnának éles fegyverekkel a párok mögött. Tessék lassítani. Fogd a gyűrűt, húzd le, mondd meg a pasidnak, hogy most bizony ezt eltesszük a fiókba, folytatjuk a kapcsolatot úgy, ahogy azelőtt volt, és ha komolyan gondolja, akkor vegye elő. De csak akkor. És mindezt ne hisztizve, hanem nyugodtan, szépen, csendesen. Abban több erő lesz. Adj időt magatoknak, nagyon gyors volt ez így.

2013. jan. 4. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
Hány évesek vagytok?
2013. jan. 4. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:

A saját szavaid idézem, a választ add meg magadnak:


1. "A párommal elsöprő szerelem a mienk...vagyis már csak volt"


2."azt vágta a fejemhez, hogy ő nem akar elvenni"


3."Összetörte a szívem"


4."Most úgy érzem magam, mint egy roncs"


5."nem kapok egyik kérdésemre sem kielégítő választ"


6."olyan, mintha nem lenne már jövőnk"


7."Nem hallgat meg engem"


8."úgy érzem nem ért meg"


A kérdésed pedig az, hogy: "Lehet így tervezni?"


Mit válaszolnál, ha nem a saját életedről lenne szó, hanem egy idegen tette volna fel a kérdést?

2013. jan. 4. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
Ennek a kapcsolatnak vége, mindkettőtöknél.Természetesen te ragaszkodhatsz továbbra is a menyasszony státuszhoz-csak felesleges szerintem. Trükközhetsz is-csak nem kéne, mert ez a férfi már nem akar veled semmit.
2013. jan. 4. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:

A lánykérésig csodálatos volt minden...még utána is.


A veszekedés, de inkább nevezném vitatkozásoknak onnan is eredt, hogy már nem igazán éreztem rajta a lelkesedést, de jó pár hétig megértően viselkedtem, aztán persze néhányszor rákérdeztem, próbáltam megbeszélni. Ő fáradt, ezért van ez. Oké, mondom, majd kipiheni magát. De a lelkesedés nem tért vissza.


Valaki írta, hogy rágódom az előző kapcsolatán. Soha nem tettem ilyet. Azóta gondolkodtam el ezen, miután a mi kapcsolatunkban is visszalépett. Kinek nem jutott volna ez eszébe?

Ő mindig féltékeny volt a kapcsolatunk alatt. Elfogadtam, pedig volt, hogy nagyon meg is bántott olyan dolgokkal, amik még azelőtt történtek évekkel, mielőtt mi találkoztunk volna.


Én soha nem siettem ilyenekkel. Ő akarta megkérni a kezem, aminek nagyon örültem, mert hihetetlenül összepasszolunk...a gondolkodásunk, a viselkedésünk, az elveink, az élethez való viszonyulásunk, rengeteg dolog.


Végső elkeseredésemben tettem fel ezt a kérdést. A legközelibb barátaim mind azt mondják, hogy meneküljek. Itt is volt az első válaszadó, aki talán le is írta azt, amit én is látok. Azt, hogy szerintem itt nem velem van a baj, hanem vele. Mégpedig az, hogy magával nincs megelégedve. Lehet azért is kérte meg a kezem, hogy hátha akkor biztosabb lesz bennem. Vagyis abban, hogy vele maradok. Aztán amikor jöttek a veszekedések piti ügyekben, akkor meg meghátrál és úgy beszél a házasságról, mint ami mindennek az elrontója.


Egyébként én 24 éves vagyok, ő pedig 28.

2013. jan. 4. 18:36
 9/13 anonim válasza:
Azt hogy össze törte a szíved ne mutasd neki légy erős ne lássa hogy szenvedsz, ne keresd a társaságát és akkor vagy észhez tér vagy vége. Ő legyen az aki szenved ne te.
2013. jan. 4. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 A kérdező kommentje:

Igazából elmentem két napra, mert magányra vágytam és már elegem volt. Előtte azt kérdezte, hogy "és, ha elmész, akkor változni fog a véleményed?" - szerintem erre no komment. :(

Semmi hatása nem volt annak, hogy elmentem. Már akkor összevesztünk, amikor találkoztunk, mert mikor megkérdezte, hogy hol voltam, és elmondtam, hogy a barátnőimnél, és nem egyből mondtam el azt, hogy ott volt egy számomra ismeretlen pasi, aki annyira lényegtelen, hogy el nem tudom mondani...na, akkor kiborult, hogy miért nem vagyok őszinte. Nem bírja megérteni, hogy nem mertem elsőre elmondani, mert tudtam, hogy az lett volna, hogy ki ő mi ő honnan van mi a telefonszáma hányas lába van. És a fas..zom. Őszinte vagyok és csak nem bírtam ki, elmondtam. Erre most az van, hogy már megint nem voltam őszinte és nem úgysem viselkedett volna úgy, ahogy. Dehogynem. Ha elsőre is elmondtam volna, akkor is ugyanazokat a köröket kellett volna lefutni.

Egy csöndes pillanatban kérdezte, hogy "Ugye nem fogsz megcsalni soha?" ...na, szerintem ebből is az jöhet le, hogy itt vele van a bibi, de elég nagy! Amit eddig ennyire nem is vertem nagy dobra, mert elfogadtam. De most, mintha egy kicsit felnyílt volna a szemem...:(

2013. jan. 4. 19:05
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!