A vallás közénk állhat? Szakítanátok?

Kérdező, ez teljesen azon múlik, hogy az illető mennyire vallásos. Ha átlagos módon, tehát a vallást élete egy részeként gyakorolja, akkor szerintem minden további nélkül lehet boldog hívő és ateista. Egy vallási fanatikussal már nem tartom valószínűnek, ugyanis neki a párkapcsolatában is az általa hitt istenség és vallás lesz az első, miközben én meg azt venném természetesnek, ha mi lennénk egymásnak azok. Szóval ott már a vallás közénk állna...

A "szüzen a házasságba" gondolattól meg általában kiráz a hideg, a G.W. Bushtól is akkor kaptam először bubópestist, amikor még az elnöksége legelején felkarolta azt a középiskolai szüzességi fogadalmas baromságot... egyszerűen mélyen felháborít, hogy embereket önmegtartóztatásra kényszerítenek egy ideológia nevében...

Azért én arra is kíváncsi lennék, hogy milyen vallás, mert sokszor sajnos ez sem mindegy. Pl.: egy katolikus szülőpár valószínűleg nem süllyed olyan mélyre, hogy áskálódjon a gyermeke választottja ellen, max szorgosan imádkozik, hogy jobbat találjon a fiacskájuk.

Ugyanakkor vannak olyan gyülekezetek (sajnos tapasztalat, mivel én is tagja voltam egynek), ahol egyenesen bűn "világi" lánnyal/sráccal összejönni és olyan messzire mennek (mind a szülők, mind a gyülekezet), hogy te azt elképzelni sem tudod.

Volt hasonló párom egyébként, ő katolikus családból származott és mivel én sem zárkózom el egyértelműen az elöl, hogy "valami van" felettünk, ezért fura de nagyon jól éreztem magamat vele. Nem volt elvakult, de mindig tudta mikor kell odabökni valami "fellengzést" és ettől én olyan mértékű nyugalmat éreztem lélekben, hogy magam is meglepődtem.

Mi rosszkor voltunk rossz helyen, ezért nem lett komolyabban semmi belőle (nagy távolság). 3 hónapig éreztük jól egymást (ez pont egy nyár volt), aztán úgy döntöttünk könnyebb lesz külön. Kívántuk egymás érintését és el is mondta, hogy ő már volt lánnyal, de sosem sieti el és a legjobb lenne a nagy ő-vel majd az esküvőig kibírni, de ha nem az sem baj, a lényeg, hogy köztünk sem történt semmi ilyesmi, ami szintén hihetetlen, de ezt is jól viseltem. Tény, hogy a végletekig nem bírtam volna ki.

A szülei nem voltak nagy vallás pártiak, nem kényszerítették a misét, én aludtam amíg hazaértek és igyekeztem tisztelettel beszélni akárhányszor előkerült ez téma, nem mondtam azt, hogy én már egyszer csalódtam "istenben", hagyjanak békén nem érdekel, így látszólag elfogadtak. Az először nem tetszett nekik, hogy együtt akarunk aludni, dehát istenem...

A lényeg, hogy ha olyan békíthetetlen "ellentétek" vannak, minthogy pl te már szeretnéd elveszíteni a szüzességedet, ő meg még évekig (az esküvőig nem), akkor én nem erőltetném a dolgot és pláne nem mennék így nagy hirtelenjében hozzá!

vki írta hogy jó vallasos emberrel elni mert nem akar valni. ha en ismerek nagyon meyl hivo apukat, 5 gyereke van mar es 3 elhagyott no, uh az nem garancia.

amugy meg nem akarom elhinni a 21. sz ban meg ennyire szamitana a vallas, az ilyen emberek szuk gondolkodasunak tartom, csak azert mert hiszel Istenben meg lehet szexualis eleted.

Szerintem nem lenne neked (sem) jó parti.

Teljesen mások vagytok.