Akiknek párkapcsolatuk van, sokan miért viselkednek lekezelően azokkal akiknek nem sikerült?

"kiknek párkapcsolatuk van, sokan miért viselkednek lekezelően azokkal akiknek nem sikerült?"

Neked az miért fontos? Nem mindegy, hogy ki miért bunkó? Inkább azon gondolkozz, hogy téged ez miért zavar ennyire?

Értelmes tanácsot akarsz? Állj fel a gép elől, csinosítsd ki magad és kezdj ismerkedni. Nincsenek rá szabályok, mivel minden ember más. Húszezer könyvet elolvashatsz a témában, egyik se fog neked pasit fogni. Azt csak te tudsz. Kísérletezni kell aztán vagy összejön vagy nem.

Azzal, hogy bezárkózva sajnáltatod magad, és mindenkiben az ellenséget látod k*rvára nem fogsz párt találni.

Kérdezek: te mit várnál el ezektől az emberektől, mit tegyenek, mit kérdezzenek, mit ne kérdezzenek, mit mondjanak és mit ne? Az ő helyükben te hogyan reagálnál?

A rokonoknak, főleg ha nem találkoztok minden nap, ezek a kérdések maradnak, ahogy te is a sablonkérdéseket teszed fel a most hetedikes unokaöcsédnek (aki persze fiktív): suli, tanárok, kedvenc tantárgy stb.

Ha párkacsolatokra kerül a sor egy beszélgetésben, akkor ahogy te elmondod, hogy jelenleg egyedülálló vagy, úgy a másik meg elmondja, ha éppen nem, és aki harminconéves korában tizenöt éve együtt van a párjával, annál meg is értem, hogy ezt, mint érdekességet, megemlíti("15-16 éves koruk óta."). Persze, a hogyan más-más vetületet ad egy ilyen beékelt információnak, ha az orrod alá dörgöli, az tényleg lehet irritáló.

Rosszindulat nélkül: süt az írásodból a keserűség, elkeseredettség, ami persze nem oktalan a helyzetedben, viszont ez irigységet szül- ebben egyetértek az első válaszolóval. Én úgy látom, hogy te a saját kilátástalanság-érzésedet palástolod azzal, hogy a környezetedet rosszindulatúnak látod ebben a kérdésben. Persze, vannak gonoszkodó, kárörvendő emberek, de azt nehezen hiszem, hogy körülötted mindenki ilyen lenne, és a te magánéleted képezné a kedvenc célpontot. Szerintem nem a környezetben párkapcsolatban élők viselkednek lekezelően veled, hanem te érzed magad "lekezelni valónak", kevesebbnek, alacsonyabb rendűnek náluk. Sajnos arra nincs ötletem se, hogy hogyan tudnád rendezni magadban ezeket az érzéseket, megbékélni a helyzeteddel, ezt a sok negatív energiát hogy lehetne pozitívvá alakítani..., esetleg alkotni vele, mások segítésére fordítani... Ha nem zárkózol el segítséget kérni, egy pszichológus, vagy akármilyen önismereti területen tevékenykedő emberke tud segíteni, vagy akár egy lelkész is szóba jöhet.

"Nem egy kérdésnél ami arról szól, hogy valaki nem talál párt, ilyen bölcsességeket irogatnak hogy "a szerelem akkor talál rád mikor nem várnád", meg hogy "ne görcsölj rá és akkor összejön" egyebek. "

Ilyet én is szoktam írni. Azért, mert sokszor így van.

Szerintem nem jellemző, hogy akinek van párja, lekezelné azt, akinek nincs. Biztos előfordul, de a fent leírt példáid nem igazán utalnak erre.

Te viszont határozottan azt veszed ki minden szóból, hogy bántani és lekezelni akarnak. Te magyarázod bele, te képzeled oda, így ne másoktól várd, hogy másképp viselkedjenek. Itt neked kell megváltoznod, némi önbizalmat szerezned. Te is ilyen állítólag lekezelt egyedülálló vagy?

"én nem irigy vagyok azokra akik szándékosan fitogtatják az orrom elé a szerelmüket, hanem szimplán gyűlölöm őket"

Szerinted kinek kell olyan nő, akiből süt a gyűlölet, ha boldog párokat lát? Esetleg egy hasonló életutálónak, de talán még neki sem. Ez eszedbe jutott már?

De most akkor válaszolj már légy szíves... Te mit teszel azért, hogy szeressenek téged? Mert sugárzik belőled az utálat, és gondolom ez kihat az egész jellemedre. Nem csoda, hogy így senkinek sem kellesz.

Vagy azt várod, hogy az utcán szembejön veled a herceg fehér lovon és első látásra elolvad tőled? Mert akkor álomvilágban élsz de nagyon.

"más úgy élni az egész életet 15-16 éves kor óta hogy valaki vár, meg szeret"

Ebben, még ha nem is tapasztaltad, nagyon igazad van. Igaz, én csak 24 éves vagyok, de: 15 éves voltam, amikor összejöttünk a jelenlegi párommal. Együtt nőttünk fel, ha úgy vesszük, és már amennyire felnőttünk:), viszont ez akár sokkal nehezebb, mintha felnőtt fejjel ismernéd meg a párodat. Volt szép és jó is, voltak külön töltött hónapok többször, mindenféle sebek, csaták, csalások, hazudások, "csakazértis" húzások mindkettőnk részéről. Most már ezek nagy részét egyikünk se csinálná meg legelvetemültebb fejével sem, egyszerűen azért, mert nőttünk, fejlődött a kis értelmünk is. De amitől ma már nem tennénk meg ezt-azt a másikkal, attól az évek alatt megtettük, és ez mind benne van a kapcsolatban, ezeket nem lehet kitörölni.

A másik nagy hátránya egy tinikor óta tartó kapcsolatnak, jobban mondva az enyémnek, mert az összeset nem ismerem, az, hogy (túl) sok minden változott, és mi is nagyokat változtunk ahhoz képest, ahogy és amennyire két felnőtt kapcsolata és személyisége változik az évek folyamán. Mai napig kicsit szomorú vagyok, ha arra gondolok, hogy miket megtett értem, milyen hősszerelmesen nézett rám stb. tizenhat éves kamaszként, mert tudom, hogy ezeket kinőtte, soha nem lesz már olyan bújós, á, sorolni se érdemes. A lényeg, hogy régen, első szerelmesként teljesen másképp éltük meg a kapcsolatot, ahhoz képest a jelen olyan, mintha megdöglött volna, pedig nem. Ezzel szemben ha most kezdenék kapcsolatba, ott a párom kb. nem lenne úgy elszállva, de legalább később nem lenne olyan érzésem, hogy a kezdetekhez képest nem is szeret már.

És amin én mai napig nem tudtam napirendre térni: csak egy szexpartner egy életen át:)). Ez engem tényleg nagyon nem hagy nyugodni, többször szóba is kerül, egyelőre nincs megoldás. Amúgy nem csak a szex jöhet itt szóba: egy párkacsolatot nem tapasztaltam meg mással, csak vele.

Ezek mind olyan dolgok, amik szerintem nehezebben elvisehetővé tesznek egy kapcsolatot, mintha több próbálkozás után találnád meg a párod, valahogy több terhet cipelsz azzal, hogy "gyerekként" kerültél bele.

Nem csodálom, hogy egyedül van a kérdezö: ha pasi lennék, fülem farkam behúzva menekülnék egy ilyen megkeseredett, irígy, paranoiás és rosszindulatú ember elől.

23 èvesen jöttem össze az első barátommal, de sosem voltam ilyen gonosz a kapcsolatban élőkkel szemben. Pedig nagyon magányos voltam belül és irígy is. De nem az ő boldogságukat sajnáltam, csak én is arra vágytam. A párommal akkor ismerkedtem meg, amikor rendbe jöttem magammal, így amikor azt tanácsolom, ne görcsöljenek rá, azt tapasztalatból mondom. Ne hiszem, hogy bárki bántani akarja a szingliket, én ezt egyedülállóként nem tapaszaltam. H ezeknél jobb tanács kell, nézz szex és nyújorkot hogy megtudd az ihazi sz.pás titkát, mert úgy látom, az értelmes tanácsokat direkt fèlreérted, de az talán megüti az érzelmi- és érzelmi szintedet.

A legszánalmasabb pedig az, hogy fenenagy sértetségedben fel sem fogod, ha valaki tényleg segíteni akar.

"én nem irigy vagyok azokra akik szándékosan fitogtatják az orrom elé a szerelmüket, hanem szimplán gyűlölöm őket"

Tudod, kérdező, eleinte a fura reakcióid ellenére is együttéreztem veled, de ez a megnyilvánulás... Nem tudom, a külsőd milyen, de ennek alapján bent a fejedben gond van, és tudod, ez meglátszik kívülről is. A pasik nem szívesen jönnének össze egy zakkant, megkeseredett, gyűlölködő nővel.