Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mondjak igent, ha tudom, hogy nem szívből jövő a lánykérés?
A barátommal elég sokat vitatkoztunk az utóbbi időben azon, hogy ő nem tudja, hogy mit vár a jövőtől, nem akar tervezni, és nem tudja, hogy akar-e házasodni, akar-e gyereket, de még azt sem, hogy velem akar-e lenni majd 5-10-15 év múlva.
Mivel félt mindenféle elkötelezettségtől, és azt mondta, hogy még fiatal ahhoz, hogy előre tervezzen, én inkább szakítani akartam vele.
Erre hirtelen megkérte a kezem.
Nem arra vágytam, hogy hirtelen változzon meg minden, és kérje meg a kezem, csak hogy tudja mondani biztosra, hogy én vagyok, akivel le akarja élni az életét.
Szerintem ez a lépése csak azért volt, hogy ne hagyjam el, és nem azért, mert egyik napról a másikra hirtelen elkötelezné magát mellettem, és úgy meg nem akarok belemenni, hogy lehet, hogy egy hét, vagy hónap múlva visszavonja.
Mi a megoldás?
02.29. 18:00 órai válaszoló vagyok.
(Igen, jó későn reagálok a fejleményekre, de azóta csak most jelentkeztem be megint az oldalra.)
Szóval nagyon örülök ennek a beszélgetéseteknek!!:)(amit megírtál)
Azt hiszem, ennél jobban nem is alakulhatott volna:)
Jó volt olvasni, hogy a párodból is őszintén kijött, ami benne volt, és meg tudtátok ezt beszélni, és végre megoldódott ez a már régebb óta valamelyest kettőtök között húzódó ellentét, vagy nem is tudom: szóval egy kisebb szakadék, ami mindig ott volt mint meg nem oldott probléma.
Remélem azóta is minden rendben a kapcsolatotokkal :)
További sok örömöt, Isten áldását Nektek az életben! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!