Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Megkérte a kezem. Igent mondjak?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megkérte a kezem. Igent mondjak?

Figyelt kérdés

Tudom, hogy kicsit fura, mert az ilyet tudni szokta az illető, és ha elbizonytalanodik, az nemet jelent, de én mégis kíváncsi vagyok kívülállók véleményére.


2 és fél éve vagyunk együtt, ő 25 éves, én 21 vagyok. Mindketten az elsők vagyunk egymásnak. Nagyon nagyon szeretem, tisztelem, becsülöm, mint ember, ő tökéletes számomra, és tudom, hogy rábízhatom az életemet, céljaink közösek. Villamosmérnök, tehát az anyagiakat is tudja biztosítani, nagy családot szeretnénk mindketten. DE: mivel előtte soha nem volt senkim, nem tudom, hogy milyen a szerelemnek az az oldala, mikor bármilyen őrültségre képes vagy a másikért, nem tudom milyen egy igazi fellángolás, szenvedélyes szerelem, mert nekem rögtön ez jutott. Egy nagyon tartalmas, komoly, de inkább tiszteleten, mintsem vad érzelmeken alapuló kapcsolat. Nekem ez így most jó. De a körülöttem lévők azt mondják, hogy előbb-utóbb kíváncsi leszek, hiányolni fogom ezeket, és 30-as éveimben fogom "kitombolni" magam, akkor fogok másfele kacsingatni.


Mindenkinek van/lesz tombolós időszaka?

Hülyeség lenne igent mondani, hozzámenni, és huszon-pár évesen családot alapítani? (én fogom eldönteni, csak véleményekre vagyok kíváncsi)


2011. szept. 10. 12:49
1 2 3 4
 21/40 anonim ***** válasza:

Figyelj,annyi érv és ellenérv van minden hozzászólótól,tényleg neked kell tudnod. A pároddal kellene ezt megbeszélned, hogy úgy érzed még kételyeid vannak.Ne szégyeld neki elmondani a problémáidat, hisz egy kapcsolat a bizalmon alapszik!


Egyébként nekem folyamatosan tombolós korszakom van,szerintem úgy 19 éves koromtól kezdve,mert 16évesen ez kimaradt. Rengeteg rövid kapcsolatom volt,bevallom futókalandjaim,egyéjszakások is voltak.Szerelmes is voltam,majd meghalltam,hetekig csak feküdni bírtam a bánattól.(Szánalom most már csak röhögök magamon!).Aztán láttam, hogy mindenkinek a barátnőim,ismerőseim körében 3-4-5éves kapcsolataik vannak,sőt már együtt is élnek.Na én elkezdtem besz*rani úgy 20 évesen,hogy de gáz már, hogy nekem senkim nincs,csak pár futókapcsolat,és rengeteg tapasztalatom,míg ők egy kényelmes és tökéletesen működő kapcsolatban nyivákolnak. S látod se ők,se én nem voltam elégedett! Majd lett nekem is egy 2 éves kapcsolatom,majdnem minden simán ment,tényleg lelkitársak voltunk,legjobb barátok,az elején volt rengeteg fellángolás,rózsaszín köd,külföldi nyaralás,majdnem együttélés is.Aztán besz*rtam megint,jöttek apróbb problémák,és rájöttem,nekem nem Ő a tökéletes pár.Hálát adok az égnek, hogy amikor nagyon magasan volt a kapcsolatunk,akkor nem merült fel a házasság kérdése,mert akkor most itt lennék egy válás közepén!Én pl még mindig nem nőttem fel egy komoly kapcsolathoz,még mindig tapasztalatokat akarok gyűjteni,karriert építeni,bulizni,világot látni.

Ha te elég felnőttnek érzed magad egy kapcsolathoz,gyermekvállaláshoz és ahhoz, hogy minden egyes új élményt a párod mellett élj meg,akkor vágj bele,miért ne ? :) Nekem van már házas barátnőm,sőt babája is lesz,sose volt bulizós,viszont egyik hosszú kapcsolatból ugrott bele a következő hosszú kapcsolatba.Aztán egy ilyen fordulatnál teherbe esett és házasság lett belőle,persze szerelem is van:)

24n

2011. szept. 10. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/40 anonim ***** válasza:
74%

13:05-os!


Azert voltam meglepodve, mert a kerdezo a huszas evei ELEJEN van.

Semmi problemam azzal, hogy valaki huszonevesen menjen ferjhez, nem ezt furcsallom en. Hanem azt, hogy alig tapassa a huszas evei kuszobet es o mar menne ferjhez.

Mindenki azt csinal az eletevel amit akar, de attol meg a velemenyemet leirhatom.

Szamomra az idealis kor a ferjhezmeneshez olyan 28-32ev korul van, persze lehet kesobb is. De en szemely szerint nem latom az ertelmet 25 eves kor alatt ferjez menni, hiszen az ember a huszas eveiben, es foleg az huszas evei elejen meg fedezgeti az elet szepsegeit, csodait, minek elrontani a hazassaggal?

Igen, azt irtam elrontani, mert a hazassag bezar egy csomo kaput, es nagyjabol kovetkezik a monotonia!!!


Na es a masik dolog amit az elozo hozzaszolasomban nem emlitettem, de megteszem most:


Kerdezo, azt irtad, nincs az a langolo, szenvedelyes szerelem kozottetek. Hat akkor megugysem nincs ertelme belevagni a hazassagba. Hiaba erzed magad biztonsagban, hiaba erzed magad tisztelve, par ev utan az ilyesmit ugy meg lehet unni mint a kutya.

Na meg irtad hogy a baratod biztositani tudna az anyagiakat. Hat, dragam, elegge szomoru, hogy ebbol a szempontbol arra tamaszkodsz, amit o tudna biztositani.

Ugyanugy neked is kell legyen jo munkad, ugyanugy neked is hozza kell jarulnod a csalad fenntartasahoz, ez nem csak a no dolga!

Egy no kepes kell legyen mindig de mindig csak magara is tamaszkodni, ezt ne feledd el!!!



26 eves egyedulallo lany

2011. szept. 10. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/40 anonim ***** válasza:
100%

24n vagyok: ja és még valami:


Miért ne mondj igent?Attól,hogy menyasszony leszel még nem leszel házas nő! Az csak egy gyűrű,ami egy jelkép,s ha mindketten úgy akarjátok,akkor 1-2-3 éven belül,vagy amikor akarjátok összeházasodtok,vagy pedig felbontjátok a jegyességet!

2011. szept. 10. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/40 A kérdező kommentje:
Utolsó: értelek, de a pénz is szempont egy esküvőhöz, családhoz. Eszembe nem jutna kihasználni őt, ha erre gondoltál.
2011. szept. 10. 13:47
 25/40 A kérdező kommentje:
Bocsánat, 13:41-nek ment.
2011. szept. 10. 13:48
 26/40 anonim ***** válasza:
65%
24n vagyok és tökéletesen egyetértek még a 26 éves egyedülálló hölggyel is! :-)
2011. szept. 10. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/40 A kérdező kommentje:

Amúgy nem értem, hogy milyen kapukat zárna be a házasság. Egyedül azt, hogy nem flörtölhetek más férfiakkal, de mivel szeretem őt, erre nem is vágyom.

A házasság inkább kapukat nyit ki. Szerintem az felszabadító érzés, hogy TÉNYLEG vagy egy igazi TÁRSAM, aki soha nem fog elhagyni, és erre meg is esküdött mindenki előtt. Bár ez felfogás kérdése.

2011. szept. 10. 13:54
 28/40 anonim ***** válasza:
72%

Ez csak te tudod eldönteni, mivel te ismered magad.

Az viszont biztos, hogy családot csak ilyen emberre tudsz alapozni. Mi a biztosíték, hogy lesz még utána ilyen normális párod. Majdnem hasonló szitu volt az enyém 28 évvel ezelőtt ő 25 én 20 voltam. Az esküvő után egyre jobban bele szerettem. Még most is boldogságban együtt élünk két szép gyerekünk van. És mint itt valaki írta lehet, hogy a nagy láng hamar el is lobban.

Aki meg a nagyszüleink holtig tartó kapcsolatait kérdőjelezte meg,áldozata ennek a mai agymosó világnak.

A fiam 26 éves és 8 éve az elsők voltak egymásnak a mostani menyasszonyával. Tervezik az esküvőt. Mindkét családban a szülők boldogságban együtt vannak, tehát a példa ragadós. Nem fogsz másra vágyni ha változatossá teszitek egymás életét.

2011. szept. 10. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/40 A kérdező kommentje:
13:54, köszönöm, ez nagyon megnyugtatott:)
2011. szept. 10. 13:56
 30/40 anonim ***** válasza:
100%

Szia! Én a helyedben igent mondanék, szerintem ha a tombolás rész hiányozna, már tudnád. Én hülye voltam és tombolni akartam, most már utólag tudom felesleges volt...csak összejöttem két idiótával, bár ne tettem volna, és ittam meg cigiztem, amit szintúgy nem kellett vna....Tök jó és új dolgok várnak rátok! De azt te tudod elég érett vagy e hozzá:)

23L

2011. szept. 10. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!