Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Mire volt jó ez a beetetés a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mire volt jó ez a beetetés a párom részéről? (Részletek lent)

Figyelt kérdés

Három éve vagyunk együtt a párommal, úgy érzem, ő a tökéletes férfi az életemben. Minden napot együtt töltünk, imádnak a szülei és az én szüleim is jól kijönnek vele. Mindketten utolsó évesek vagyunk az egyetemen, úgyhogy elég nagy a stressz, de ez sem hat ki a kapcsolatunkra, sőt, találtunk egy olyan albérletet, ami mindkettőnknek megfelel, s februárban odaköltözünk. (Azért csak februárban, mert a jelenlegi lakóknak január végéig szól a szerződésük.) Egyetem mellett mindketten dolgozunk, ebből van egy kis plusz jövedelmünk, bár szerencsénk van, mert mindkettőnk szülei támogatnak minket. Édesanyám és az édesapja már megbeszélték, hogyha összeházasodunk, közösen kapunk tőlük lakást és egy kisebb autót.

Körülbelül egy fél éve történt, hogy a párommal moziban voltunk és hazafelé tartva azt mondta, hogy nagyon szeretne eljegyezni, de ő a saját pénzéből akarja megkérni a kezem, s amint elég pénzt gyűjtött a gyűrűre, benne lennék-e, hogy megtartsuk az eljegyzést? Természetesen rábólintottam. Másnap el is meséltem a barátaimnak, akiknek az volt a véleménye, hogy akkor én is takarékoskodjak a párom gyűrűjére, hiszen majd egymásnak fizetjük. Azóta azonban eltelt fél év, én összegyűjtöttem kicsit több, mint száz ezer forintot, amiből az ő gyűrűjét és a fogadás egy részét állom majd.

Múlthéten jött egy értesítése a banktól, amit én nyitottam ki és láttam, hogy szép kis összeg van a számláján. Tegnap ezt felhoztam neki, s mint aki már el is felejtette ezt az egész lánykérős ügyet, megkérdeztem, hogy mire gyűjt. Ekkor közölte velem, hogy kinézett egy kocsit a neten, s azt akarja megvenni, meg is mutatta, hogy melyik az, kedvencek közé volt lementve...

Este sírva mentem át egy barátnőmhöz... én fél éve gyűjtök, hogy minden rendesen menjen az eljegyzésen, ő pedig kocsit vesz.

Elfelejtette, amit aznap este mondott? Hiszen azóta szóba sem került, én meg mint valami hülye, teljesen beleéltem magam. Meggondolta magát, csak nem akarja közölni? Mi történhet? Mit tegyek most? Rákérdezni nem akarok, nyomulni sem. Kérem segítsetek.


2010. dec. 1. 12:31
1 2 3 4
 21/33 anonim ***** válasza:

13:27es vagyok!

Igen,én is dió héjban azt akartam írni amit az utolsó!

Persze nem minden férfi ilyen,de én jópár ilyen esettel találkoztam már... :s

2010. dec. 1. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/33 A kérdező kommentje:
13:27-es! Valóban így van, ahogy te írod, nagyon remélem, itt nem ez a helyzet, bár egyre jobban kezdem azt érezni, hogy bizony csúnyán meg lettem vezetve. Ha nem is azért, mert így kényelmes neki, hanem csak szimplán akkor ahhoz volt kedve, azóta pedig nincs kedve eljegyzéshez, házassághoz...
2010. dec. 1. 14:06
 23/33 anonim ***** válasza:
60%
romantikus lenne ha karácsonykor megkérné a kezed.ha nem kérdezz rá hoy őmár nem akarja?
2010. dec. 1. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/33 anonim ***** válasza:
86%

13:29-es vagyok.

Írtad, ha menni akar, elengeded, akármennyire is fáj. Ez szép, bármennyire is érzékenyen érint! Egyetemisták vagytok, utolsó évesek, korotokat úgy 23-26 év közöttire teszem. Úgy gondolom (így ismeretlenül is), hogy kellő intelligenciával rendelkezik a fiú és ha nem akarja tovább vagy még időt kér, azt eléd állva megmondja és nem köntörfalaz. Nem tudom feltételezni róla, hogy gerinctelenül tudna viselkedni és csak a mosás-főzés kényelméül maradna. Én továbbra is azt hiszem, hogy komolyan gondolkodik és mindenre (autó vásárlás, eljegyzés)tud elfogadható választ adni. Én még nem írnám le véglegesen!

2010. dec. 1. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 anonim ***** válasza:
100%

Egyszerűen kérdezz rá. Úgyse meglepetésnek akarjátok, hiszen előre egyeztetnétek a gyűrűben. Egyszerűen kárdezd meg, hogy azt hitted, mindketten az eljegyzési gyűrűre gyűjtötök, most akkor ő hogyan gondolja. Higgadtan, caak érdeklődő stilusban. Ennyi.

Hidd el, a kommunikáció csodákra képes, pl. megválaszolhat általad eddig csak magadban feltett kérdéseket! Ez a jövőben is segiteni fog a hasonló helyzetekben!

2010. dec. 1. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/33 anonim ***** válasza:
100%
Esetleg indirekt módon is rákérdezhetsz, hogy most mit csinálj a félretett pénzeddel, mert másra is kellene. De ha ő eljegyzést szeretne, akkor nem költöd másra.
2010. dec. 1. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/33 anonim ***** válasza:
67%
Szerintem beszéljétek meg és kérd meg legyen őszinte.Ha rá kérdezel azt nem azt jelenti,hogy nyomulni akarsz vagy rá akarod erőltetni:)
2010. dec. 2. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/33 anonim ***** válasza:
49%
Ne írd le teljesen amíg nem tudod, hogy mik is a céljai. Kérdezz rá, ne kombinálj:)
2010. dec. 2. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/33 anonim ***** válasza:
100%

Hihetetlenek vagytok. Szegény kétségbe volt esve, szomorú volt & csalódott. Erre Ti olyanokat írtatok neki, hogy ott hagynátok mert kinyitott egy levelet. Mások azt megbocsájtják, hogy megcsalják Őket, hogy kárt tesznek bennük, de Ti szakítanátok 3 év után, mert kinyitott egy levelet. Biztos csak Tökéletes emberekkel találkoztatok életetek során. Ennek szívből örülök.


Kedves Kérdező. Nagyon sajnálom, hogy csak most láttam meg a kérdésedet & nem hamarabb. Szinte biztos vagyok benne, hogy ahogy előttem is mondták, az eljegyzés meglepetés lesz. Nem szabad aggódnod, beszélj neki az eljegyzésről, hogy mennyire szeretnéd, csak néha adj jeleket erről, ha még nem tetted meg. Bár remélem, hogy azóta már rendeződtek a dolgaitok & boldog vagy.

2010. dec. 11. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/33 anonim ***** válasza:

12.01. 14:43-as vagyok.

Valami hasonlókat írtam én is(azt hiszem 2 hsz-om is volt), mint te! Tképpen kíváncsi lennék rá, hogy holt tart most a dolog.

2010. dec. 12. 00:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!