Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Mire volt jó ez a beetetés a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mire volt jó ez a beetetés a párom részéről? (Részletek lent)

Figyelt kérdés

Három éve vagyunk együtt a párommal, úgy érzem, ő a tökéletes férfi az életemben. Minden napot együtt töltünk, imádnak a szülei és az én szüleim is jól kijönnek vele. Mindketten utolsó évesek vagyunk az egyetemen, úgyhogy elég nagy a stressz, de ez sem hat ki a kapcsolatunkra, sőt, találtunk egy olyan albérletet, ami mindkettőnknek megfelel, s februárban odaköltözünk. (Azért csak februárban, mert a jelenlegi lakóknak január végéig szól a szerződésük.) Egyetem mellett mindketten dolgozunk, ebből van egy kis plusz jövedelmünk, bár szerencsénk van, mert mindkettőnk szülei támogatnak minket. Édesanyám és az édesapja már megbeszélték, hogyha összeházasodunk, közösen kapunk tőlük lakást és egy kisebb autót.

Körülbelül egy fél éve történt, hogy a párommal moziban voltunk és hazafelé tartva azt mondta, hogy nagyon szeretne eljegyezni, de ő a saját pénzéből akarja megkérni a kezem, s amint elég pénzt gyűjtött a gyűrűre, benne lennék-e, hogy megtartsuk az eljegyzést? Természetesen rábólintottam. Másnap el is meséltem a barátaimnak, akiknek az volt a véleménye, hogy akkor én is takarékoskodjak a párom gyűrűjére, hiszen majd egymásnak fizetjük. Azóta azonban eltelt fél év, én összegyűjtöttem kicsit több, mint száz ezer forintot, amiből az ő gyűrűjét és a fogadás egy részét állom majd.

Múlthéten jött egy értesítése a banktól, amit én nyitottam ki és láttam, hogy szép kis összeg van a számláján. Tegnap ezt felhoztam neki, s mint aki már el is felejtette ezt az egész lánykérős ügyet, megkérdeztem, hogy mire gyűjt. Ekkor közölte velem, hogy kinézett egy kocsit a neten, s azt akarja megvenni, meg is mutatta, hogy melyik az, kedvencek közé volt lementve...

Este sírva mentem át egy barátnőmhöz... én fél éve gyűjtök, hogy minden rendesen menjen az eljegyzésen, ő pedig kocsit vesz.

Elfelejtette, amit aznap este mondott? Hiszen azóta szóba sem került, én meg mint valami hülye, teljesen beleéltem magam. Meggondolta magát, csak nem akarja közölni? Mi történhet? Mit tegyek most? Rákérdezni nem akarok, nyomulni sem. Kérem segítsetek.


2010. dec. 1. 12:31
1 2 3 4
 11/33 A kérdező kommentje:
Egyébként mindig kinyitjuk egymás levelét, hogyha hivatalos helyről jött, nehogy valami olyan legyen benne, ami sürgős elintéznivalót von maga után. (Pl. levél az egyetemtől, banktól, könyvtártól stb.)
2010. dec. 1. 13:01
 12/33 A kérdező kommentje:
Mégegyszer szeretném megjegyezni, hogy az eljegyzés az ő ötlete volt, amire én rábólintottam. Egyáltalán nem szorítom a dolgot, csak az idegesít, hogy én erre gyűjtöttem fél évig, ő pedig nem is emlékszik rá. Ennyi az egész.
2010. dec. 1. 13:04
 13/33 anonim ***** válasza:
6%

Honnan tudod, hogy nem emlékszik rá? Megkérdezted?

Utálom mikor valaki ilyen hisztis liba és itt próbálja alázni a párját, akit elvileg szeret, hogy milyen szemét. Közben meg csak kiforgatja az egész sztorit...

Szánalmas vagy. Egyetértek azzal aki azt írta, hogy a srác mégsem akar elvenni. Valószínűleg meggondolta magát. Ki bírna egy ilyen nőt elviselni...?

2010. dec. 1. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/33 A kérdező kommentje:
Lehetséges, hogy tényleg el akar hagyni. Lehetséges, hogy "hisztis" vagyok és "liba", de én szeretem őt.
2010. dec. 1. 13:17
 15/33 anonim ***** válasza:
100%

A pasiknak van egy ilyen érdekes tulajdonsága :S

van az a tipus,aki így akarja "magához láncolni" a lányt,hogy beharangozza neki hogy komoly tervei vannak vele,tőle akar gyereket(majd később),el akarja venni őt (majd később)...stb.ez a tipus azért manipulál mert ugye azt hiszi hogy így a csaj majd elkezd álmodozni és nem lát ki a rózsaszín ködből.ergó:nem csalja meg,nem unja meg mert a szegény csajszi azt hiszi megtalálta a nagy őt.közben meg nem,csak van egy pasija aki egy "gyenge pillanatában"kijelentette hogy el akarja jegyezni.(biztos pörgött,jó hangulatban volt nem?ilyenkor a pasiknak van egy két meggondolatlan kijelentése)

sztem ő csak be akarta magát biztosítani nálad,hiszen neki kényelmes ha mellette lakik egy nő,aki főz,mos és takarít rá.ezt elintézi úgy hogy fél évente elejt egy kis "mondókát"hogy jajj de seretném ha te lennél a ygermekeim anyja!

"jajj de eljegyeznélek"

"jajj de veled élném le az életemet"...stb

közben meg azt veszed észre hogy a párod megvette az autót 1 év múlva de ti meg még 3év múlva is gyűrű nélkül lesztek...

2010. dec. 1. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/33 anonim ***** válasza:
34%

De én szeretem őt.

Nem te karod őt,az nem egyforma...

2010. dec. 1. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/33 anonim ***** válasza:
100%

Nahát, mintha a kis kolléganőm történetét olvasnám. Ott a fiú "csak" egy drága márkás órát vett, amivel már jó ideje szemezgetett. Volt is utána sértődés a kolléganőm részéről, de nem tette szóvá a fiúnak, legalábbis mi ezt tanácsoltuk. És itt jön a happy end! A fiú úgy készült, hogy a nyáron, mikor együtt mentek nyaralni, az az időpont egybe essen megismerkedésük második évfordulójával, és akkor ott Cipruson, azon az estén felhúzta a gyűrűt a lány kezére. A szülők is be voltak avatva, mert mikor haza érkeztek, a két család szűkebb rokonsága már a lányos háznál várta őket vacsorával. Na akkor hivatalosan is megkérte a kezét.

Szóval ezzel a kis magán sztorival (tudom, hogy ez off volt bocsi)azt szeretném én is bizonyítani, hogy szerintem a fiúd is meglepetésként akarja, kiválasztva a legjobb helyet és időt. És erre pontosan a legmegfelelőbb a karácsony bensőséges pillanata!

2010. dec. 1. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/33 anonim ***** válasza:
Előző vagyok. Most láttam, hogy a karácsony a síelés miatt kilőve. Bocsi.
2010. dec. 1. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/33 A kérdező kommentje:

Nagyon-nagyon hálás vagyok azoknak, akik próbálják bennem tartani a lelket, vagy próbálnak némi magyarázattal szolgálni erre az egészre. A Ciprus-os történet nagyon tetszett, igazi love story. :)

Tudom, hogy sokak szerint nevetséges ez az egész, de nem akarom, hogy azért legyen velem, mert, ahogyan egy segítőkész hozzászóló is írta fentebb, hogy mossak-főzzek rá. Ha menni akar, akkor hagyni fogom, akármennyire is fáj.

2010. dec. 1. 13:36
 20/33 anonim ***** válasza:
89%
Lehet csak addig kellesz,míg jön egy jobb.Pasik nagyon sűrűn játzsák ezt a játékot,mert hát kényelmes nekik...
2010. dec. 1. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!