Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A környezetemben mindenkit eljegyeztek már, engem nem és emiatt szépen lassan azt érzem, hogy kezdek elbizonytalanodni a páromban. Ez jogos? Mi tévő legyek?
Lassan 3 éve vagyunk együtt. A környezetünkben csak eljegyzéseket és esküvőjet látok (ráadásul nagyon közeli barátaink esetén) és olyan párok esetén is, akik jóval kevesebb ideje vannak együtt, mint mi.
Bár neki nem mondom nyiltan, egyre jobban frusztrál a dolog, kezdek elbizonytalanodni mint benne, mint pedig abban, hogyha most megkérne, annak tudnék-e egyáltalán igazán örülni. Egy fél éve még nagyon örültem volna, de így már fura érzésem van, mintha mindenkit többre értékelne a párja mint engem. Tudom, hogy majd egyszer szeretne feleségül venni, de valamiért azt érzem, hogy mostanában még nem tervez lánykérést, én meg ezáltal lelkileg egyre jobban távolodok tőle, mert félek, hogy pofáraesés lesz a vége részemről.
Évek óta együtt lakunk, közös kasszán vagyunk, közös kutyus van. Minden adott lenne… Jogos amit érzek? Vagy telhetetlen lennék? Mit gondoltok?
A mindennapokban kimutatja tettek által, kifejezi szavakkal, hogy szeret? Akkor szeret, de lehet azt hiszi te nem akarsz eljegyzést, lehet még várna, lehet soha nem akar elvenni.
Egyébként azért érzed, hogy kevesebb vagy, mert más már túl van rajta, sajnos elfelejted, hogy hiába van esküvő, sőt gyerekek akkor is véget érhet válással, a gyűrű nem ment meg attól, hogy vége legyen, vagy ne működjön a kapcsolat!
Engem sose zavart, hogy mellettem mindenki férjhez ment, mert nem akarok, számomra csak egy papírt jelent, nem garancia semmire.
Persze szép dolog, de ennyi. Hiába az eskü, hogy jóban, rosszban stb együtt, hogyha megcsal, elhagy bármi miatt, vagy te őt!
Különben le ülhetsz vele beszélgetni, hogy ő hogyan tervezi a jövőt nyugodtan, viszont ha amúgy langyos a kapcsolat, akkor inkább jobb szakítani!
Tudja, hogy szeretnék eljegyzést. Tudom, hogy ez nem garancia az örök kapcsolatra, de mégis azt érzem, hogy ez egy féle gesztus a nő irányába, aminek 3 év után már nagyon örülnék.
Kimutatja, és jól meg is vagyunk, de sokszor érzem kicsit langyosnak a kapcsolatot, ami meg közben 3 év után lehet, hogy normális.
Ez a gondolkodás nálam rettentő éretlen személyiségre vall. Azt figyelni, hogy mások mit csinálnak, és ettől tenni függővé a saját párod érzelmeit.
Tipikus az az ember lehetsz, aki mindig mindenből nagyobbat meg drágábbat vesz, mint a szomszéd.
Én megértelek, én is ilyen vagyok, hogy amikor látom, hogy mások előrébb tartanak, mint én, szomorú leszek. Volt, hogy sírtam is, hogy a volt osztálytársam velem egyidős és már férje van és a második gyereke született meg, az én álmomat éli, akkor én már együtt voltam a mostani párommal, de még csak kb 4 hónapja. De rosszabb volt szingliként.
Amúgy én is nagyon várom az eljegyzést, mi ősszel leszünk két éve együtt. Három év szerintem is olyan, hogy már meg kellett volna kérnie. Felnőttek vagytok, együtt éltek, mire vár?
Párom ès èn 2,5 ève vagyunk együtt. Jön a baba is. Nem volt mèg hivatalos eljegyzès. Sokszor mondja hogy feleségül vesz.
Soha nem veszekedtünk mèg, tènyleg látszik rajta hogy èrtünk èl.
Tesója eljegyezte a mennyasszonyát. Nem telik el úgy nap hogy ne veszekedjenek😅
Èn öcsim is egy èv után házasodott rá 5 hónapra váltak is.
Nem minden egy eljegyzès, vagy esküvő. Èn azt szoktam mondani mindennek eljön az ideje.
"Bár neki nem mondom nyiltan"
Azt meg még jobban utálnám, ha a barátnőm nem lenne képes kommunikálni. Cserébe persze a gondolatolvasást elvárja.
Miért nem kérdezel rá nyíltan és mondod el, hogy te a közeli jövőben szeretnél esküvőt, aztán babát - Bélám szerelmem, te mit gondolsz erről?
A lánykérés nem egy kegy őfelsége részéről, a házasság közös döntés.
3 év bőven elég idő amúgy, hogy eldöntse, téged akar-e feleségének és a gyereke anyjának. Ha húzza az időt meg mismásol meg majd biztos de még addig ez meg az... akkor nem fog elvenni. Várhatsz még, aztán mikor elunod, ő fél év múlva elveszi a következő nőjét.
Hány évesek vagytok amúgy...??
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!