Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Találhatom megnyugvásnak az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Találhatom megnyugvásnak az eljegyzést?

Figyelt kérdés
Sziasztok. A párommal nem volt zökkenőmentes a kapcsolatunk első három éve. Két buta, egymást bántó gyerek voltunk, akik rengeteg hibát követtek el a másik ellen. Idén kattant valami és észre vettük, hogy mennyi mindent tettünk tönkre, de mennyit tanultunk. Együtt akartunk változni, fejlődni és jobbak lenni, mert határtalan közöttünk a kitartás és szeretet. Az én párom olyan, hogy számára az eljegyzés egy ijesztő dolog, mert nem tudja úgy megtenni, mint sokan, akik egy év után eljegyzik a másikat, aztán rá jönnek, hogy még nem is ismerték, majd külön mennek, vagy rosszabb esetben már elválnak. Ő biztosra megy ilyen téren és csak akkor teszi, ha valóban úgy érzi, hogy már ő maga is korrekt ember és a másik is megfelelő állapotban van. Ő nem fog csak azért eljegyezni valakit, mert szereti és az elején úgy érzi, hogy ez jó. Ezeket figyelembe véve, butaság tőlem, ha lekerülne egy teher a vállamról, amikor eljegyez? Úgy érzem, hogy ha ő elmenne idáig, az már valóban azt jelentené, hogy teljesen kész jobb ember lenni, és én is elég nagy utat tettem meg.
2023. jún. 10. 09:44
1 2 3 4
 31/36 A kérdező kommentje:
Utolsó, ez így van, mert ahogy írtam, mindketten hibáztunk a kapcsolatban, de ő olyan téren, ami miatt így érzem magam. Pedig tudom mélyen, hogy nem függ össze, de nem tudom sajnos racionalitás határain belül tartani az érzelmeim
2023. jún. 10. 20:11
 32/36 anonim ***** válasza:
59%

(Csak az első oldalt olvastam végig). Nem tudom miért játsszák páran, hogy nem értik a kérdezőt - és ez megy más, hasonló kérdés alatt is... Én teljesen értelek, én is kicsit megnyugodtam, mikor megkérte a kezem a vőlegényem és NEM, NEM AZÉRT, mert azt gondoltam, hogy na most akkor tutira örökre együtt maradunk, hanem mert egyszerűen csak akkor vált számomra bizonyossá, hogy benne is megéredt végre az elhatározás, hogy mellettem akar megállapodni.

Lehet jönni azzal a dumával, hogy "ehhez nem kell gyűrű, ezt érezni kell", csak az a nagy büdös helyzet, hogy éreztem már ilyet, de mint kiderült, tévesen és nem hinném, hogy ezzel egyedül vagyok... Óriási pofára esés az ilyen! Én már nem merek/mertem hinni semmiben. Jelen kapcsolatomba már nem is mertem magam beleélni addig, amíg meg nem kérte a kezemet - tanulva az előző csalódás(ok)ból.

Úgyhogy nem, nem gáz, ha egy lánykérés megnyugtatna és végre biztos lehetnél benne, hogy nem nézted be a dolgot (kitudja hanyadszorra), nem csak te érzed úgy, hogy vele szeretnéd leélni az életedet, hanem végre bizonyosan ő is eljutott eddig az elhatározásig...

2023. jún. 10. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/36 anonim ***** válasza:
41%

"Boldog tudnék lenni, ha érezném a komoly szándékot, igen. Ez tény. Erre többet nem is tudok mondani.

Tehát nem érzed a komoly szándékot, és nem vagy boldog. Már éveket tettél bele. Szerintem nem érdemes tovább várnod.

2023. jún. 14. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/36 anonim ***** válasza:
100%
Beszélgettél már erről vele? Nyilván nem arra gondolok, hogy kérdezd meg mikor fog eljegyezni, hanem mondjuk beszéltetek-e már közös jövőről, vagy hogy veled el tudja-e képzelni az életét?
2023. jún. 15. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/36 anonim ***** válasza:
69%

Azért nem érzed szerethetonek magad, mert a párod nem szeret.

Egy kapcsolat nem úgy indul és pláne nem olyan évekig, hogy rossz, sok a vita meg mittudomen aztán random lesz egy palfordulas és onnantól minden jó.

Gondolom első kapcsolat vagy nagyon max második mindkettőtöknek, fiatalok vagytok, nem érzed szeretve magad, de ha eljegyezne, akkor úgy erzened, hogy komolyan gondolja veled és szeret.

Pedig a valóságban arról van szó, hogy aki el akar köteleződni, az nem fel meghozni egy ilyen döntést, hanem minimum beszel előtte a parjaval erről és aztán boldogan hozzák meg mindketten a döntést.

Egyértelmű, hogy a srác csak kibúvót keres.

2023. jún. 28. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/36 anonim ***** válasza:

"Még ott a tüske"

Lehet, hogy neki is.

Ez így valahogy nem az igazi.

2023. jún. 29. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!