Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Miért probléma másoknak,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért probléma másoknak, hogyha mi a barátommal az eljegyzésen gondolkodunk?

Figyelt kérdés
Másfél éve vagyunk együtt, ő 23, én 21 éves vagyok. És szóba került az eljegyzés. És tudom, hogy pár hónapon belül meg fogja kérni a kezem. Baráti és családi társaságban is előkerült a téma, és a barátom megemlítette, hogy hamarosan ünnepelhetünk majd egy eljegyzést. Erre mindenki ki van akadva, hogy ezt nem gondolhatjuk komolyan. Hiszen még alig ismerjük egymást (másfél éve vagyunk együtt, és szinte minden nap együtt vagyunk, egymásnál alszunk), meg nekem még van két évem a diplomáig. De mi azt is megbeszéltük, hogy a diplomaosztó utáni hetekben szeretnénk majd tartani az esküvőt. Az utolsó évemet majd a fősulin már úgy töltenénk, hogy együtt lakunk a barátomnál. Erre mindenki csak piszkál engem (a barátomat nem), hogy eszembe ne jusson így elronatni az életem, mert ezt úgyis meg fogom bánni, mert nekem a barátom az első igazi komoly kapcsolatom. Jártam már fiúkkal, de semmi komoly nem volt, és mindenki szerint elvesztegetem a fiatalságomm. Mert igaz, hogy kedves, aranyos és szorgalmas, becsületes ember a barátom, de őrültség fiatalon hűséget fogadni. Egyedül anyukám támogat. Miért ilyenek az emberek? Miért nem lehet elfogadni, hogy én igenis boldog vagyok a barátommal? Megértjük egymást, segítünk egymásnak mindenben (tanulás, munka), szeretjük egymást mindennél jobban, és élvezzük az életet egymás mellett. Miért olyan nagy baj, ha mi nem szeretnénk már többet egyedül élni? Nem akarunk besavanyodni, hiszen fiatalok vagyunk, csak mi együtt élvezzük a bulikat, ünnepeket, hétköznapokat. Bearanyozzuk egymás életét, és ezt szeretnénk kifejezni egy eljegyzéssel. Miért böki ez mások szemét? Mindenki azt mondja, hogy nagyon szép pár vagyunk, csak fiatalok és bolondok, ha azt gondoljuk, hogy együtt fogunk maradni két év múlva is. Miért kell ilyen pesszimistának lenni? Miért nem lehet elhinni, hogy van úgy, hogy egy fiatal pár tényleg azt érzi, hogy megtalálta azt a tökéletes embert, aki nélkül nem tudna élni? Akit el tud képzelni maga mellett élete végéig, akit el tud képzelni a gyerekei édesapjának, édesanyjának, akivel meg akarja osztani az örömét, bánatát?
2010. szept. 17. 10:25
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Vagy igazatok lesz és sokáig tart majd a dolog vagy nem.Ezt előre úgysem lehet látni.Nyilván úgy álltok hozzá,hogy a sírig tart majd,csak így érdemes házasodni.Hogy mi lesz belőle azt az idő eldönti.
2010. szept. 17. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
70%
Mert az emberek mindig minden jobban tudnak, mint az aki az adott helyzetben van. Vágjatok bele, ha úgy érzitek. Aztán majd meglátjátok, hogy mi sül ki belőle :)
2010. szept. 17. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
67%

Ó, hát mert ti ketten vagytok a világ közepe, mindenki veletek foglalkozik, készül egy óriási összeesküvés, nehogy boldogok lehessetek együtt...

Jaa, tessék, amit hallani szeretnél: mert ők boldogtalanok, magányosak, irigykednek rátok, buták, féltékenyek, stb.

2010. szept. 17. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:

A kérdésedre nem tudom a választ, de egy jó tanács: államvizsga utánra közvetlenül ne szervezz esküvőt, mert belehalsz.

Iszonyú sok macera van vele. Mi azt hittük, hogy már minden kész, nem is lesz dolgunk, ehhez képest az utólsó hónapot rohangálással töltöttük (nappal dolgoztunk), az utolsó hét, amikor szabin voltunk, volt a csúcs, vacsorázni sem maradt időnk, annyi volt a macera. Pedig nem is háznál volt a lagzi, hanem éttereben.

Szóval legalább 2 hónapot hagyjatok a szervezésre.

2010. szept. 17. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
Szerintem ez tök jo sok sikeet kivánok nektek hozzá,mással meg ne foglalkozatok :P
2010. szept. 17. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
Nyilván jót akarnak Neked, csak baromi rosszul csinálják. Az a lényeg, hogy ti hogy érzitek-e: eljött az idő, avagy sem. És ha úgy érzitek, eljött, akkor is így van, aztán meg hogy működik-e a dolog vagy nem, majd az idő eldönti. Ilyen alapon senkinek sem kéne kapcsolatot, ne adj' Isten házasságot létesíteni, mert mi van, ha nem fog működni?
2010. szept. 17. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

ez annnnyyyiiira romantikus, mindjárt elcsöppen...


egyébként nekem mind1 mit csináltok, legyetek boldogok. ha tudtok.

2010. szept. 17. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

sok irígykedő szuka:) mivan lányok savanyú a szőlő? igen, másnak összejön a szerelem, és minden ami vele jár törődjetek bele.

Kedvves kérdező! Én is majdnem a korosztályod vagyok (20), csak annyi hogy nekem a barátom 19 éves. Felvetődött mostanság az eljegyzés, meséltem én itthon ő pedig az ő szüleinek, bár az enyémek korainak tartották eleinte (igazuk van..) és persze ők is mondták hogy nem kéne még meg másra koncentráljunk. De mi tudjuk hogy ezt szeretnénk mert hamarabb felkészültünk erre mint mások.És most jön az a rész hogy igenis le kell szarni mások véleményét, már elnézést, de ez a ti életetek, ti vagytok benne ebbe a kapcsolatba. Én megmondtam ha nem tetszik akkor nem tetszik kész, de törődjenek bele, hogy igenis el leszek jegyezve. és láss csodát: pár hónapra rá már örömmel kérdezgetik vajon mikor lesz.

Ennyi a titka szerintem, hogy magatokkal kell foglalkozni nem mással, mert akkor másnak éltek majd, és másnak akartok örömet okozni nem pedig magatoknak.

2010. szept. 17. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
2010. szept. 17. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 3.szem válasza:
Miért hagyod, hogy bárki más beleszóljon a te életedbe?
2010. szept. 17. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!