Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A párom el akar jegyezni de az anyám útálja mit tegyek és hogy ez a probléma megoldódjon?
Az édesanyám útálja a páromat ( én lány vagyok)
és mindenáron azt akarja hogy szakítsunk
ráadásul a fiúm el akar jegyezni és én nagyon szeretem de az anyám tuti kiakadna ha megtudná hogy el akar jegyezni..
Anyukádnak semmi köze hozzá, hogy te kivel jársz, és hogy lesz-e eljegyzés, vagy sem. Nagykorú vagy, jogod van egyedül dönteni.
Én is megjártam ugyanezt az én anyukámmal, eleinte meg sem akarta ismerni a barátomat, aki azóta már a férjem. Azt mondta, hogy biztos egy link alak, mert én nem tudok jól dönteni, és mindig a világ legnagyobb szerencsétlenségei közül választok (mondta mindezt úgy, hogy volt előtte egy többé-kevésbé normális, és egy jól induló, mégis rémálomba torkolló kapcsolatom). Kijelentette, hogy a választottam be sem teheti a lábát a lakásába... Aztán kicseleztem. Egyszerűen beállítottam a párommal, minden előzetes értesítés nélkül. Bemutattam őket egymásnak, ő pedig úgy elbűvölte anyámat, hogy azóta az általam valaha látott legjobb anyós-vej-viszony alakult ki közöttük. A férjem néha jobban szeretne találkozni anyámmal, mint én, anyám pedig folyamatosan azt kérdezi, hogy mikor kártyázhat legközelebb az ő kedves vejével... :) Pedig eleinte olyanokat mondott, hogy el sem jön az esküvőnkre, mert szégyent hozok rá...
Egyszóval: szerintem merj kiállni a szerelmedért, még akkor is, ha anyukád nem ért egyet a választásoddal. Aki mer, az nyer! :)
Anyuka, csak annyit jegyzek meg, hogy egy normális szülővel lehet beszélni, és érdemes is, de pl. az én apámmal lehetetlen volt. És mai napig nem lehet, a fél órával azelőtt kimondott szavát is letagadja, mehetne pókerezni... Ő csak kényelemben akar élni, kiszolgáltatni magát, és amint látja a veszélyét, hogy ez megszűnik, abban a pillanatban életbe lép a riasztóberendezése, és képes bármire, mint egy veszett kutya, és olyan alattomosan, mint egy kígyó.
Szóval ha normális a szülő, akkor oké, meg lehet beszélni, de ha nem, nem mi választottuk (legalábbis remélem), hogy oda szülessünk, ahova. Engem apám nem kizárt, hanem BEZÁRT a szobámba, 9. emelet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!