Nagyon hosszú (min. 5-10 éves) párkapcsolatban élő férfiak, nektek mi kell ahhoz, hogy eljegyezzétek a párotokat?

Én nekem fogalmam sincs, de talán arra gondolnék,hogy nekik semmi nincs, ami meggyőzhetné őket, veled akarnak élni, csak kell , hogy megéljék a szabadságukat; mert ha valahol lekötik magukat, "bebetonozzák magukat", akkor érted, akkor már nem lesznek szabadok. De ők melletted akarják/ő melletted akarja megélni a szabadságot. De tehát úgy érzi, hogy ha megházasodna, azzal elveszítené a szabadságát. Tehát neki kell a szabadságérzet.

Nem azt jelenti, hogy le akarna lépni mellőled; csak maga az érzet kell, hogy ezt bármikor megtehesse; amikor felpattan a székről, és úgy tartja kedve.

Vagy pl nemtom, esetleg lehet, hogy még sok év múltán is gyereknek érzi saját maga lelkületét;és akkor így nem mer konkrétan elköteleződni, megállapodni, ilyen esküvői, lepapírozós formában is.

Miért kéne eljegyezni? Szerintem aki 3-5 év alatt nem érik meg rá, annál már tökmindegy.

Vagy eljegyzi, mert... és jegyespár lesznek MÉG 10 évig.

Van egy pár az ismerősi körömben, akik 14 éves koruk óta vannak együtt. Most nemrég, 10 év után történt meg a lánykérés, tehát 24 éves korukban. Szerintem így teljesen érthető a hosszú várakozás. :)

Anyósom mindig azt mondja, hogy nem jó sokat várni a házassággal, mert akkor friss házasokként nincs meg az az élmény, mint náluk volt. Mert ők a rózsaszín köd alatt esküdtek meg. Na én ezzel nem értek egyet. :D Ő most egy boldogtalan, kiabálós, tiszteletet erősen mellőző házasságban él, néha ki is bukik belőle. Engem 3 és fél év után jegyeztek el 2019-ben, aztán államvizsga, majd covid miatt végül 2022 tavaszán fogunk összeházasodni, 6 év után. Már elmúlt a köd, tökéletesen látom, hogy vele akarok lenni. Azzal szintén egyetértek, hogy az általam hozott példa egy ritka eset, tehát aki 5-10 évig húzza a nagy kérdést, az nem igazán akarja feltenni.

Szia, leírom neked a mi esetünket.

Mi 7éve vagyunk együtt ebből 3ève együtt élünk.

Úgy vágtunk bele a kapcsolatba hogy mindketten házasságot akartunk ha minden rendben.

Az összeköltözést ő hozta fel 4.év végén, addig 50kmre laktunk egymástól. Nekem " nem jutott eszembe" hogy össze költözhetnénk, de belementem.

Ő kb már a 2.évben összeköltözött volna és házasodott volna.

Az együttélés alatt amiért én nem lépek tovább az az hogy sok olyan dolgot láttam rajta, vagy viszonyulást dolgokhoz ami alapján nem érzem hogy egy hajóban eveznènk. Nem érzem hogy ő segíteni tudna nekem, számíthatnék rá ( bár ő azt mondja igen)

Ő rengeteg segítséget kap tőlem mind a munkájához mind az otthoni dolgokban és ezek ellenére se megy neki gördülékenyen a saját dolgaival boldogulás, nem tud párhuzamosan több dolgot vinni ,mert amint van ideje csak a tv és mobil létezik ,de az hogy ő ilyenkor csináljon vlmit hogy utolérje magát, isten ments nehogy már ne pihenhessen..és ha 5hét lenne ilyen pihenős akkor se állna neki nehogy már a pihenő ideje kevesebb legyen..

Mondom ezt úgy hogy főzni nem kell, ügyintézni nem kell gyerek nincs..

És ezek ellenére nem érzem hogy így le tudnék élni egy életet, de hiába próbálom vele ezt megbeszélni egyből jön az én vagyok a rossz a hibás szb..pedig csak azt mondom ami érzés gondolat bennem van..