Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Honnan tudják az emberek, hogy ő az akivel le szeretnék élni az életüket?
Szerintem ez így neked nem fog működni.
Nem voltál soha igazán szerelmes ebbe a srácba.
Én úgy gondolom, kell az első 1-2 évben az a fajta lila ködös szerelem, ami ha elmúlik is, nagyon erős kötődést hoz létre. Ez a fajta kötődés az, ami miatt az ember tudja, hogy lehorgonyozhat, mert egyszerűen összetartozunk és észre se veszek mást.
Változhat ez is, mert az élet nagyon hosszú.
De arra alapozni, ami már az elején is egy langyos fo.s és ennyire egyoldalú, arra alapozni nem lehet.
Fiatal vagy még, lehetsz még szerelmes. Persze lehet, hogy összetörik még párszor a szívedet, de azzal élni, akit nem szeretsz igazán, az a legborzalmasabb sors, amit el tudok képzelni. Volt benne részem, a lányomnak soha nem kívánnám. Azt mondanám neki, hallgasson a szívére, van amikor az az okosabb!
Ajajajaj. Én úgy tapasztaltam, hogy ahol nincs meg a kezdeti szikra a nő részéről, az a szitu nem fog változni a későbbiekben sem.
Te nem akarod ezt az egészet. Már csak abból kifolyólag, hogy ha egy minimális kételkedés is felmerül akármelyik félben, itt most konkrétan benned, az már nem lesz teljesen őszinte, tiszta kapcsolat, házasság.
Nézd, életem során én hiába akartam bárkivel is bármi komolyabbat, ha ő nem gondolta úgy, vagy nem bízott bennem, vagy nem érezte azt, amit én, akkor abba már bele lehetett szarni.
Ha én lennék a hapsid és kételkednél bennem, miközben én meg pont az életemet képzelném el veled nagyon hosszú távra, egy percig sem erőltetnék rád semmit. Mielőbb leépíteném a kontaktunkat. Miért is küzdjek olyan közös életért, amit csak én szeretnék, a másik nem...
Ilyenbe bele se mennék, bocs...
Nem teljesen a kérdésre válasz, de azt jegyezd meg hogy semmit sem kell meglépned amíg nem érzed úgy 1000%-ig hogy biztosan akarod. Főleg hogy csak 22 vagy. Persze előbb-utóbb szeretnék az emberek ha a kapcsolat fejlődne, de ha jó a kapcsolatotok akkor ezt is meg kell tudnotok beszélni, hogy nagyjából mit mikor akartok.
22 évesen a mai világban szerintem (!!) hülyeség házasodni. Korod beli vagyok és tapasztalom magamon is, meg a környezetemen is, hogy mennyit változik az ember ebben a korban pár év alatt. 2 éve bizonyos szempontból TÖK más voltam és tök mást akartam. Az ember is fejlődik, változik.
Lényeg a lényeg hogy semmit nem kell elsietned, sőt nem is szabad. Mert ha majd készen állsz erre vagy arra azt majd tudni fogod.
Ez nem így működik. Ha meg így vagy vele, kár esküvőn és gyerek témán aggódni vele.
Ő hány éves? Összeköltözni sem kell még, ha nem akarsz. De szerintem te nem vele fogod leélni az életed.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!