Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Gyűrű,esküvő,baba hány éves voltál?
Párom 31F én 25N, 3 éve vagyunk együtt,1 éve költöztünk össze.
Párommal szoktunk beszélgetni a közös jövőről ki,hogyan képzeli el.
2 évig stimmelt is amit én képzeltem el azt mondta semmi probléma vele, ő is valahogy így gondolja az egészet.
De az utóbbi 1 évben nem szereti ha felhozom a gyűrű témát.
Az én elképzelésem,hogy 25 évesen megkéri a kezem, vágyók rá nagyon,nagyon nagyon érzem,és készen állnék rá.
Legalább 1-1.5 évig szeretnék jegyben járni+ gyűjtünk az esküvőre.
27 éves koromban összeházasodni.
27-29 évesen friss házasokként együtt vagyunk, utána kezdődhet a baba projektek.
Lehet picit régimódinak hangzik ez az egész,nekem mindenhez idő kell, lépésekben haladni előre,nem összecsapni az egészet 2 éven belül
Párommal az utóbbi 1 évben másképp látja már, abban egyetértünk,hogy 29-30 évesen jöhet a baba (1 szeretnénk),de párom a többi résszel nem ért egyet.Szerinte ez nem így működik,nagy dolog a gyűrű,fontos eszmei értékkel bír, örök elkötelezettség a másik iránt, ő az eljegyzést nem szeretné elsietettni,nem érzi még lelkileg,hogy készen állna rá
Az ő elképzelése az,hogy amikor én leszek 27-28-29 éves akkor jöhet az egész,mert szerinte akkor fog ő felkészülni mindenre lelkileg
De én meg pont olyan vagyok aki nem szeretné elsietettni semmit,hogy durr bele mindent egyszerre.
Közöltem vele,ha 27 évesen add gyűrűt max 29 évesen fogok hozzá menni 32-33 évesen lesz baba, mert nekem mindenhez idő kell
Nem összecsapni az egészet
Jó azt is tudom,hogy ennyire az ember nem tudja megtervezni,ez csak egy elképzelés.
Igazából félek egy kicsit mert már tavaly is éreztem ezt az erős elköteleződést,és az idén is említést tettem a gyűrűre,de semmi és attól félek,hogy később elmúlik ez a varázs és nem fogok neki úgy örülni.
Más is érez így? Én érzem hülyén?
Kérdésem az lenne ki hány éves voltál és hány év együttlét után kérték meg a kezeteket? Nálatok a gyűrűt esküvő baba hogyan jött ? Volt rá idő vagy durr bele minden
Kíváncsi vagyok a ti történetekre?
Igen az is igaz hogy lehet együtt se leszünk jövőre
De egy gyűrűt könnyebb visszaadni mint ügyvéd bíró előtt pereskedni
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A ferjemnek volt elottem egy hosszu kapcsolata. Nem akarodzott elvenni a lanyt, nem tudta, mit akar, mindenre hummogott.
Nagynehezen otthagyta a csajt, megismert engem, szinte azonnal osszekoltozes, eskuvo, baba.
Az elso evfordulonkon mar a kisfiat dedelgette:)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

21 éves voltam, mikor megismertem a férjem, egy hónapra rá már együtt éltünk, 2 év után eljegyzés (23), rá következő évben esküvő (24), az arra következő évben meg kezdtünk próbálkozni a babával, ő nem jött azonnal, szóval 3 éve voltunk házasok, mire megszületett (27).
Tudom, hogy nem ez a kérdés, de ha te magad is úgy vagy vele, hogy "lehet együtt se leszünk jövőre. De egy gyűrűt könnyebb visszaadni mint ügyvéd bíró előtt pereskedni" akkor mégis miért akarsz eljegyzést? Ha ennyire bízol te magad a kapcsolatban, miközben vágysz az elköteleződésre, akkor képzelem a pasid mire számít, így azért érthető, hogy nem sürgeti a dolgot. Amúgy bírom az ilyen dumát, hogy a gyűrűnek eszmei értéke van, meg az mekkora felelősség, de gyereket azt persze akar, és azt azonnal :D Nyilvánvalóan nem akar elvenni, számára nem te vagy az igazi, erre gondolom az elmúlt egy év együttélés alatt jött rá. Persze a te elképzelésed is fura, hogy MINDENKÉPP akarsz x évet simán házasokként élni, mielőtt gyerekkel próbálkoztok, azért oké, hogy jó dolog meg minden, de a gyakorlatban tényleg nem különbözik semmiben attól, ahogy most éltek, szóval ha még 3 évig éltek csak így, mint most, utána megkéri a kezed és még abban az évben összeházasodtok és kezditek is a babaprojektet semmiben sem különbözik (gyakorlatban) attól, hogy most megkéri a kezed, két év múlva összeházasodtok, és még ahhoz hozzáadva két évet kezdtek el próbálkozni a babával.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Hát a kérdésre válaszolva 22 évesen jegyzett el az exem, és ő akkortájt neki is akart álni a babaprojektnek, akkor mar 3 éve voltunk együtt. Én meg egyetemre jártam, nem akartam gyereket stb, nem vele kepzeltem el hosszabb távon (ami a lánykérésnél esett le), így szakítottunk.
A mostani párommal fél éve vagyunk együtt. Nekem úgy lenne ideális, hogyha olyan 25-28 között megkérne, 28-30 között esküvő, és utána amikor jön a baba, jön. De nyilván változhat ahhoz képest, hogy mit hoz az élet.
Amúgy pedig a leírásra válaszolva. Most elmondtad neki, hogy neked hogy lenne jó, és "megfenyegetted", hogyha nem úgy lesz, akkor csak később szülsz. Amire ő csak annyit tudott mondani, hogy neki több időre van szüksége. Amit meg Te nem értesz meg. Neki maga az eljegyzés a nagy dolog, amit neki kell meglépnie. Te meg kötöd magad valami elképzelt dologhoz. Azt írod, hogy 1-1,5 éves periódusok kellenek, de amikor a számokat írod, már 2-4 évre csúszik a dolog.
Mert azt írod, hogy:
25 lánykérés
27 esküvő (2 év)
29 babaprojekt (újabb 2 év)
Vagy 27 lánykérés
29 esküvő (2 év év)
32-33 baba (3-4 év)
Ha tartanád magad a 1-1,5 évekhez, és a párod késői megkéréséhez, akkor:
27 lánykérés
28-28,5 esküvő
29-30 baba
Miért boldogtalan leszel, ha csak 1 évet éltek házasságban és utána leszel terhes? Miért érzed így? Miért nem jó neked kb egy év jegyesség?
Nem lehet, hogy valójában attól félsz, hogy nem maradtok együtt, de még mem szeretnél gyereket vállalni?
Keresd meg a kérdéseidre a válaszokat, mert így tudod a másik felé egyértelműen jelezni, és próbáld meg megérteni, mert a házasság eléggé erről szól.
Amúgy abban megpróbálhattok megegyezésre jutni, hogy pl max 27,5 éves korodig vársz, addig döntse el, hogy kellesz-e neki feleségként és anyaként vagy sem, illetve amint tudja, hogy nem, akkor engedjen el, mert Te ezt komolyan veszed.
El is kezdhetsz gyűjteni az esküvőre, akár külön megtakarítási fület létrehozni, aminek ezt a nevet adod és minden hónapban, ha csak egy ezrest is, de utalsz rá. Egyrészt jobban látszik az elkötelezettséged, másrészt lehet majd nem fogod érezni ezt az erős "kell"-t a hosszú jegyességre.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ha 3 év után nem érzi azt, hogy bátran fejest ugrik veled az egészbe, akkor a fene megette, nem fog megkérni soha. Ez a jobbik eset.
A rosszabb az, hogy halad a te menetrended szerint, mert nem meri őszintén megmondani, hogy nem te vagy az igazi, de jobb nem jött. Aztán 30 évesen baba, 32 évesen második baba, 33 évesen válás, mert megcsalt valakivel, akibe elsőre belezúgott.
#17 válasznak köszönöm
Sok mindent átfogok gondolni
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem a házasságra nem érdemes várni. Ha együtt éltek már akkor ugyanolyan rossz szetmenni 5-10 év után mint elválni. Viszont 10 év után házasodni már olyan semmilyen szerintem.
De egyébként nálunk pl nem volt eljegyzés, hanem mikor terhes lettem osszehazasodtunk mi pl 10 év után kettanuval, formasagbol.(egyiküknek sem fontos a házasság)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!