Azok akik egyszobás házban/lakásban élnek együtt, hogyan bírják ezt ki?

Mi 1,5 éve élünk egy egyszobás lakásban, 48 négyzet éter, szóval nem pici.

Mivel én dolgozom, ő meg egyetemista, így Bem vagyunk összezárva. Mindkettőnknek megvan a saját kis zuga, neki az íróasztal a gépével, nekem a kanapé. Nem tudom, hogy tudatalatti, vagy véletlen, de egymásnak háttal vannak elrendezés.

Egy percig se érzem úgy, hogy tartanom kéne magam. Persze ha a párom egy karótnyelt alak lenne biztos nem élnénk együtt.

"nincs lehetőség időnként elvonulni és egyedül lenni, kicsit feltöltőni, felszabadultnak lenni"

Miért ne lehetne? Csak a szobában lehet létezni? Konyha, kert, kirándulás, egy kád víz a fürdőben az smafu? :D

"nincs vakarózás, nincs magadban beszélés, nincs fingás, nincs kézzel evés, sőt kb. gépezés sincs úgy, mint egyedül, ha belelát folyamatosan, nincs éneklés"

Ezt nem teljesen értem... mi baj lenne ezekkel? A fingást mi is a mosdóba tartogatjuk, de ha egyedül vagyok, akkor is inkább kimegyek, soha életemben nem tudtam megérteni, hogy néhány ember miért szeret a fingszagban ücsörögni, szóval azt se a másik miatt csináljuk. A többiben meg nem értem mi ciki van.... vagyis hát inkább úgy fogalmazok, nem élnék együtt olyan emberrel, aki előtt ezek a dolgok cikinek számítanak...

Nálunk van 2 szoba, de a hálót csak aludni használjuk, oda még senki nem vonult félre... ha annyira arra van igény, akkor ott vannak amiket írtam feljebb, de amúgy elég ritkán fordul elő ilyen, főleg az általad felhozott gagyi okokból. Felnőtt emberek vagyunk, és legjobb barátok, láttuk már egymást elég sokféle állapotban, rég túljutottunk azon, hogy egy kis magunkban beszélés vagy vakarózás cikinek számítson.

Mi egy 12 négyzetméteres kollégiumi szobában lakunk összezárva, itt aztán tényleg egymás nyakán, de ilyenből még sosem volt problémánk. A leírt dolgok minket nem zavarnak, nem ettől fogunk kiábrándulni a másikból. Nekem van több szükségem elvonulásra, de még ezt is meg tudom oldani (kb. három méterrel odébb megyek az ablakpárkányra), vagy addig töltöm fel magam egyedüllétből, amíg ő nincs itt a szobában.

Persze nem szeretnék örök életemben egyszobás lakásban élni vele, de ennek elsősorban nem az elvonulás igénye az oka.

Nem probléma, létezik fülhallgató, könyv, sarok fotellel, stb.

Gyakorlatilag így is egy szobában - nappali - éljük az életünket, nem külön szobákban, mert az már akkor lakótársi, és nem párkapcsolati viszony.

Mi egy szobàs hàzban lakunk. Nem mondom, örülnék hàlószobànak, de csak azért, hogy a nappaliba több hely legyen és több könyvespolcot tudjak betenni. amúgy semmi gondunk nincs ezzel.

Simàn eszünk kézzel ( sorozatnézés közben a gép előtt a kanapén,)fingunk, böfögünk egymàs előtt., ha viszket a hàtunk, megkérjük a màsikat hogy vakarja meg. Felnőtt emberek vagyunk, tudjuk hogy működik a testünk, nincs ezen mit szégyellni. Nem fogunk fél órànként vagy x időnként a fürdőbe rohangàlni egy fing miatt mint a mérgezett egerek. Addigra rég elmegy az inger. Mégis hol viselkedjen az ember természetesen, kényelmesen ha nem otthon a pàrja előtt? Sose kéne olyan tàrs aki mellett így feszengeni kell minden szarért.

Nem, nem zavar a màsik jelenléte a szobàban, szeretjük egymàst. Ez amúgy is csak heti 3x van így . 4 hétköznapot mindig dolgozunk. Olyankor nem làtjuk egymàst egész nap. Majd ha lesz pénzünk " palotàra" akkor lesz 2 szoba. Nappali+ hàló. Addig nem.

Mit írtam, ami nem hasznos? Legalább akkor valaki kötne belém, de ez a duzzogós lepontozósdi annyira gyerekes.

#12

#18

Csak a párod jó esetben nem random idegen, aki percek alatt megváltoztatja a véleményét rólad.

Meg most komolyan, amelyik felnőtt ember az emberi test normális működését undorítónak találja, az r0hadj0n meg egyedül, erre mást nem lehet mondani....