Szakítás vagy megalkuvás?

Abban a pillanatban amikor felmerül benned a szakítás gondolata, már vége a kapcsolatnak.

A kérdés csak az, hogy még meddig húzzátok!

1 év nem egy nagy idő, ha ennyi idő alatt felmerül benned, akkor tényleg jobb minél előbb véget vetni a kapcsolatnak bármilyen nehéz is.

Ha azt írtad volna, hogy 4-5-7 éve együtt éltek, akkor azt mondom, hogy ez egy természetes folyamat, jobban figyeljetek egymásra, csináljatok több programot együtt, de ez nem érvényes rátok.

>nem tudjuk megbeszélni a problémákat mert ő támadásnak veszi, nem szereti a gondokat átrágni. vagy állandóan fáradt nyűgös hisztis. bennem is sok a hiba, de legalább igyekszem átbeszélni. amikor érzi hogy már baj van, akkor meghallgat és normálisan viselkedik kb egy hétig. utána ugyanolyan érdektelen a kapcsolatunkat illetően.

Ebben az esetben kell egy lépés vissza, és ne a problémákról, hanem magáról a kommunikációról beszéljetek, próbáljatok meg abban közös nevezőre jutni. Miért nem szereti megbeszélni a dolgokat, miért érzi nyűgnek? Mi kéne ahhoz, hogy kitartsanak a megbeszélt dolgok? Valóban érdektelen a kapcsolatot illetően, vagy csak tehetetlennek, frusztráltnak érzi magát?

Akkor van tutira vége a kapcsolatnak, ha az egyik félnek már valóban igénye sincs arra, hogy működjön, ha még akkor sem hajlandó vállalni az erőfeszítéseket, ha tudja, mit hogyan kéne csinálni. Ha ez a helyzet, akkor nincs értelme folytatni.

>bár sok vita volt, de nyilván össze kell csiszolódni

Ezt viszont visszautasítom, és te is tedd azt ezentúl. NEM magától értetődő, és NEM normális dolog összeköltözés után folyton összekapni. Előzékenységgel, empátiával és jó kommunikációval tökéletesen zökkenőmentesen is lehet ezt csinálni. Az, hogy nektek ilyen döcögős volt, szintén azt mutatja, hogy akkor sem volt hatékony problémamegoldási módszeretek.

Ezt a döntést neked kell meghozni mint ahogy írod is. Csak félsz ami természetes.

Nemrég volt itt egy hasonló kérdés ahol a nő éveken át kitartott, gyerek is volt stb. Végül olyan lelki traumákat, és megaláztatásokat élt át hogy még olvasni is szörnyű, aztán egy évtized szenvedés után elhagyta a párját....te ne várj addig mert felesleges.... gyereket pedig semmiképp ne vállalj vele.

Nem futottál még ki az időből, megtalálhatod még a párod akivel boldog lehetsz.

#8:

>Szerinted minden ember megtalálja a 100%-os partnerét.

Jó helyen tapogatózol. De az a durva, hogy RENGETEGEN gondolják úgy, hogy "ami nem 100% igen ,az nem". Nagyon sokan >eljátsszák<, hogy a partnerük tökéletes, görcsösen kapaszkodnak ebbe az illúzióba néhány évig, mindent elkövetnek, nehogy megismerjék a párjukat és hogy az se ismerje meg őket, egészen addig, amíg már képtelenek nem észrevenni a valódi embert, akivel együtt vannak. És akkor jön az, hogy "elmúlt a szerelem", "felszállt a rózsaszín köd", meg az, hogy "az elején nem ilyennek ismertem meg". És akkor szakítanak.

Több hosszú kapcsolatom is volt és tapasztalatból azt gondolom, hogy nincs olyan hogy tökéletes. Vele most ezek a problémák, mással meg majd mások lesznek. Én nem hiszek abban, hogy ha nem megy, váltani kell. Abban hiszek, hogyha nem megy, akkor meg kell javítani.

Egy pillanatra megállt bennem az ütő, ahogy a soraidat olvastam, ugyanis pontosan ránk illett minden egyes mondat. Mi most költöztünk közös, saját lakásba. Fél éve megy a hercehurca, ebből 2,5 hónap volt a felújítás. Rengeteg feszültség, avagy inkább szorongás, hogy minden rendben legyen. Sokszor egymáson töltöttük ki a feszültséget, elfáradtunk a végére. Éppen a napokban beszéltük át mennyire megviselte a kapcsolatunkat az utóbbi fél év és valamit tennünk kell, hogy visszafordítsuk a folyamatot, ami a szakadék alja felé tart, de szélsebesen sajnos. Nincsenek sérelmek, nincsenek bántások, nincsenek tüskék, egyszerűen csak egy ponton elengedtük egymás kezét és már minden baj volt, rengeteget szívtuk egymás vérét.

Normál helyzetben a mai ember azt mondja, hogy vissza az egész, még megsem vettük, adjuk el a lakást és mindenki menjen a saját dolgára. Nem mondom, hogy nekem ez sosem jutott eszembe, de mellettünk dolgozott a közös lakás ténye is... :)

Mi most közös döntés alapján elkezdünk dolgozni a kapcsolatunkon. Bár anyagilag kimerültünk, úgy döntöttünk, hogy nem sajnáljuk a pénzt egy hosszú hétvégére valahol messze, ahol lazíthatunk, visszatalálhatunk egymáshoz,

Párkapcsolatban élni szerintem egy idő után egy DÖNTÉS. Eldöntöttem, hogy veled szeretnék lenni, veled akarom leélni az életemet és ezért teszek. Ha kell megszenvedek. Amíg mindkét fél így gondolkodik a hullámvölgyekben is, addig nincs baj.

Ha az egyik fél érdektelenné válik és nem kívánja megoldani a problémákat, kommunikálni azokról, kompromisszumokat kötni (avagy csak ígérget), akkor kezdődnek a komoly problémák és ebben az esetben azt gondolom már nincs miről beszélni.

Neked kell érezned és tudnod, hogy nálatok mi a helyzet.

Megjegyzem nem szép gondolat, de én a következő 10-20 évre is terveztem, avagy belegondoltam, hogy mi lenne, ha az akarat ellenére máshogy alakulna. A párom tökéletes apa jelölt, kiváló alany egy hagyományos családmodell felállításához, így nem sajnálok családot alapítani vele a problémáink ellenére sem. Akkor sem fogom sajnálni, ha esetleg 10-15-20 év múlva elválnak útjaink, mert tudom, hogy képes leszek gondoskodni a gyerekeimről szeretetben akár a párom nélkül is (apaként természetesen biztosan jelen lenne az életünkben). Vagyis ha így alakul is a lehető legjobb döntés, ha küzdünk egymásért. Tudom, ezért a gondolatért nem leszek népszerű. :)