Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egyetemi tanár a párom, hogyan lehetne vele együtt élni?
Egyetemen oktat és a munkájából kifolyólag nagyon elfoglalt,ami nem is lenne baj,szeretem,hogy imádja a munkáját,hogy vannak ambíciói és maximálisan támogatom, nem nyúzom azzal,hogy dolgozzon kevesebbet,nem is akarnám, igazából szóvá sem teszem,mert imponál,hogy nem a tökét veri egész nap. Nekem is megvan a munkám,bár az enyém kevesebb elfoglaltsággal jár.Eddig oké is.
A kérdésem az lenne,hogy akinek szintén egyetemi tanár a párja,azzal hogyan oldják meg azt,hogy a kapcsolatukat is ápolják?
Nincsenek elvetemült elvárásaim, pusztán annyi,hogy néha szervezzünk kettesben programokat ( heti 1 szer teljesen elég lenne),esetleg naponta egy 20 perc összebújás, lefekvés előtt,ami nem csak arról szól,hogy mi volt aznap, hanem csak élvezni, hogy vagyunk egymásnak. Vagy ha egész héten nyomta látástól vakulásig,akkor legyen egy olyan nap,amikor képes lazítani és hagyja,hogy kreatív dolgokat is csináljunk együtt,vagy egy kellemes vacsora,egy sakk parti, ilyesmi.
Szerintetek ezek kivitelezhető igények egy professzor mellett?
34 N
43 F
30-as:
teljesen igazad van!
egyébként nektek a nehézségek ellenére sikerül úgy megszervezni a dolgokat,hogy az mindkét félnek jó és kielégítő ? Aki akar, az tud. Működik az alapelv?
30-as válaszoló vagyok, leegyszerűsítettem a feladatait, ahogy látom, a válaszaidat olvasva.
Biztos sok időt emészt fel a kutató munka. Sajnálom, hogy ezt mondom de még így sincs sehol az én életvitelemhez képest. Ezzel persze megint csak nem az értelmiségét vitatom el. Csak arra célzok, hogy sokkal időigényesebb munkakörök vannak. És két időigényes munkakör ha találkozik, az mindig nehéz. Szervezni kell és előre gondolkozni. Aztán újratervezni mikor becsúszik valami zűr
Igen működhet, de sokszor nagyon nehéz. Néha meg kell erőltetnem magam, hogy az idő amit kötősen eltöltünk az minőségi legyen. Néha meg neki kell úrrá lenni a fáradtságán az én kedvemért.
Szerintem ezeb kár aggódnod, mint írtad még nincs ebből gond. Ha később komolyabbá válik köztetek akkor lehet, hogy magától is visszavesz a tempóból.
Azt csinálom én is, mint a párod. Csak öregebb vagyok és nem érdekeltek a fokozatok - ezért valami normális megélhetéshez többet kell dolgozni.
Ősszel mondjuk hétfő-szerda 8-20 közott és 300 km..
Ez a probléma nálunk is felmerült, meg lehet oldani.
Ha nem is hetente, de van programunk és este békésen összebújva alszunk el.
Néha majd megszakadok, de kellő erővel, meg szerelemmel azért megy ez.
34-es:
nagyon jó ilyet olvasni.Ha a párod látta volna a soraidat,biztos jól esett volna neki.
Ez a kérdés vagy kamu, és azzal akarod kiélni magadat hogy a kamu párod egyetemi tanár vagy nagyon naiv vagy.
Napi 8 órát dolgozom + viszek egy vállalkozást ami időszaktól függően heti 5-40 órát vesz el pluszban. Ugyan kicsit rapszodikusan, de van időm a páromra. Ismerek egyetemi tanárokat, talán túl sokat is, mindnek van ideje a párjára. Cserébe tényleg sokan takargatják a szennyesüket / semmittevésüket "tudományos" munkával.
Gondolj amit szeretnél ;)
37-es:
nézzél már bele a kommentjeimbe és akkor egyből nem fogsz hülyének tűnni.
Vállalkozást csak úgy indítunk,ha megtanultunk olvasni.
Komoly lehet.
Üdv.
A válaszokból egyértelműen látszik, hogy az emberek többségének a fejében a jó kis komcsi egyetemi "tanárok" vannak. Azok a tanárok, akik előadják a tíz éve összerakott diasort 50. alkalommal is, és néha bekerülnek 18. társszerzőként pár lapba, mert engedték használni az ott porosodó X műszert néha.
Na, ha valaki nyugat-európai szinten oktat és kutat, akkor fingani sincsen ideje, mert dolgozik napi 12-14 órát, éjszakába nyúlóan írja a tetves cikkeket, a pályázatokat, figyel menedzseli a posztdokokat és küzd a bürokráciával. Nálunk az egyetemi tanár (és egyben vezető) 50 éves, és ötórás alvásokkal csinálja végig a hétvégét. Igaz, rommá keresi magát, pár országban jobban ismerik és tisztelik, mint itthon, de legalább már háromszor vált el...
A langyos sz.rban élő "tanárnak" (óraadónak) persze lesz bőven ideje a párkapcsolatára.
"Szerintetek ezek kivitelezhető igények egy professzor mellett?"
te úgy tudod, hogy a párod professzor?
mert az az egyetemi hierarchia csúcsa, és ritkán érik el 43 éves korukra.
nem adjunktus, nem docens inkább?
miért nem vele beszéled ezt meg?
vele kell összehangolnod az időbeosztást.
másrészt be ne nyeld, hogy ennyire leterheltek, tudom, mertén is egyetemen oktatok.
egy gyári melós jobban ki van fárasztva, hidd el.
lehet, h. nem vagytok összeillők.
te nem vagy elég intellektuális, introvertált, kreatív ahhoz, h. feltaláld magad egyedül is.
ő meg szeret molyolni kutatással, írással, ez neki nemcsak munka valszeg, hanem életforma is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!