Hány év együttlét után jött/jön el az, amikor nem úgy beszéltek hogy te pénzed vagy én pénzem, hanem amit megkerestek azt közösnek tekintitek?

Én is tökéletesen egyet értek a 11. válaszolóval, abszolút külön kassza párti vagyok, el sem tudnám képzelni a közös kasszát. Én elhiszem, hogy valakinél működik, hogy vannak párok, akik úgy érzik jól magukat és ők ezt tartják helyesnek, nincsen is vele semmi bajom mert ez mindenkinek a magánügye, de én nem tudnék így élni. Én még mindig azt gondolom, hogy abból csak konfliktus, veszekedés származna (pl. ki keres többet, ki tesz be többet a közösbe), míg ezzel szemben a külön kassza egy nagyon egyértelmű és tiszta dolog. Én úgy gondolom, hogy az a pénz, amit én megkerestem és megdolgoztam érte, az az enyém és jogom van úgy gazdálkodni vele, ahogyan szeretnék és ugyanez vonatkozik a páromra is. Nem arról van szó, hogy garasoskodunk és mindig mindent pontosan kiszámolgatunk, hogy egy csomag rágót is kifizettetek vele vagy, hogy ha veszek egy doboz margarint, akkor az csakis az én saját margarinom és ő vegyen magának sajátot stb., hanem a közös kiadásról megegyezünk és pl. felesben fizetjük a rezsit, albérletet, nyaralást. Ugyanakkor ugyanúgy előfordul, hogy meghívjuk egymást ebédre/vacsorára, kávéra, sütizni, előfordul, hogy az egyikünk bevásárol és ilyenkor nem nyújtja oda a számlát, hogy "na akkor kérek x forintot", előfodul, hogy meglepjük a másikat egy programmal, ugyanúgy veszünk egymásnak ajándékot stb... Ezen felül pedig mindenki tud költeni pl. a hobbijára vagy bármire, félre tudja tenni, anélkül, hogy ehhez engedélyt kérjen és szerintem ez az egészséges. Külön kassza esetén ugyanúgy meg lehet beszélni ezeket a dolgokat, ki lehet kérni a párunk véleményét stb., amivel nincsen semmi baj. A baj ott kezdődik, ha mondjuk a pár egyik tagja vesz pl. egy új telefont, majd ezt követően a másik fél számon kéri rajta, hogy minek vett ekkora hülyeséget, hogy képzelte, szórja a pénzt stb., márpedig ez külön kassza esetében, ahol mindenki rendelkezik saját pénzzel, nem fordulhat elő. Én szerintem meg is őrülnék, ha mindig be kellene jelentenem a páromnak, hogy "figyelj, most láttam egy tök jó cipőt, meg szeretném venni, mit szólsz hozzá?", sőt hallottam olyanról is, ahol az egyik fél "kezeli" a pénzt, a másik pedig havonta kap költőpénzt...ebbe bele sem merek gondolni.

A másik dolog, amin még fennakadt a szemem az talán a 15. hozzászóló volt. Értelemszerűen egy kapcsolatban a felek segítik és támogatják egymást, nem dobnám ki a páromat vagy nem hagynám éhen halni. Ugyanakkor fontosnak tartom azt is megjegyezni, hogy bármilyen nehéz is megélni ma Magyarországon, egy párkapcsolatot alapvetően nem azért hozunk létre ( legalábbis szerintem ideális esetben), hogy bebiztosítsuk magunkat anyagilag és megoldjuk a gazdasági problémáinkat. Én mindig arra törekedtem, hogy képes legyek eltartani magamat és gondoskodni magamról, ennek megfelelően mindig tudatosan gazdálkodtam a pénzemmel, spóroltam, így ha esetleg beütne a krach, akkor még mindig van félretett pénzem, ami nyilván véges, de nem arról van szó, hogy rögtön felkopik az állam vagy megyek a híd alá. Na már most, ha arról beszélünk, hogy az egyik félnek el kell tartania a másikat mert megszűnt a munkahelye, akkor az azt jelenti, hogy ha nem lenne párkapcsolata (ami egyébként ugyanúgy bekövetkezhet mert ezt senki nem láthatja előre), akkor az illető majd megy az utcára és újságpapírokkal fog takarózni? Senkit nem akarok megbántani, tudom, hogy nem könnyű az élet és én sem vagyok multimilliárdos. Az is tény, hogy két fizetés az több és könnyebb úgy gazdálkodni, de én ezt is fontosnak tartom, hogy az ember ne szolgáltassa ki magát, ne hagyatkozzon arra, hogy majd valaki segíteni fog, hiszen ezt nem lehet tudni. Én a közös kasszát is egyfajta kiszolgáltatottságnak érzem, én nem tudnám elviselni.

Egyébként ha már feljött a bizalom téma, szerintem pont hogy a közös kassza a bizalom hiánya. Gondolkodjunk már egy kicsit. Közös kasszán vagytok, minden megy bele, el van döntve mire mennyi pénz megy, ki mennyit költ belőle. Most őszintén, mi a legrosszabb ami történhet? Gondol egyet, megfogja a kis malacperselyetek és eltapsolja az összes pénzt belőle? Azért erre elég kevés az esély.

Viszont nézzük a másik oldalt. Külön kasszán vagytok, ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen bármire elköltheti a pénzét. Ha akarja felgyújtja, azt is mondhatja, hogy ebben a hónapban az összes pénzét állampapírba fekteti, vagy elmegy 1 hétre nyaralni a haverokkal. Ettől függetlenül nem élek egész napos gyomorgörcsben, hogy ugyan belead-e a rezsibe, vagy megveszi-e a húslevesbe valót. Mert MEGBÍZOK BENNE, ezért biztos vagyok benne, hogy a közös költségekből kiveszi a részét. Szerintem ha teljes szabadságot adsz valakinek, az mindig nagyobb bizalom, mint ha meg van szabva, hogy mit, mire, miből.

A közös kasszába is mindkét fél önszántából megy bele, ahogy a külön kasszába is. Ez egy választott döntés.

Mit nem leheg felfogni azon, hogy közös kassza esetében sem arról van szó, hogy az egyik megszabja a másiknak mit vehet és mit nem. Van mindnekinek saját költőpénze közös kasszánál is, (nálunk legalábbis van) és azt arra költi amire akarja. Ettől függetlenül már miért ne lehetne megbeszélni az ilyen jellegű vásárlást is?

Ennyire azért nem bonyolult, hogy ezt ne lehessen megérteni... A bizalmi kérdéseket meg inkább hagyjuk, ha az ember nem meri beleadni a szent pénzét egy kasszába amiről mindkét fél tudja hol van. Nagyon félthetitek a millióitokat. Az a bizalom, amikor tudjuk, hogy ott van, de nem verjük el a másik tudta nélkül. Mindegy is. Éljen mindenki úgy ahogy akar, csak az értetlenség, a belemagyarázás már olyan formát öltött ezzel kapcsolatban ami picit sok.

Nagyszülők generációjánál is működött a (félig) külön pénz, csak ott másképp hívták.

Pl. nálunk mindig is a nagymamám kezelte a bukszát, ő foglalkozott vásárlással, csekkekkel, mindennel, klasszikus módon. Papám fizetését/nyugdíját is ő kezelte.

De a nagypapámnak mindig volt másodállása hobbiból, az volt az ő "zsebpénze", amibe a nagymamámnak nem volt beleszólása. Persze papám ebből vett ajándékot, csokit, virágot, ilyeneket is, nem csak magának, de erről soha nem volt számon kérve.

Nagyim horgolt, kötött, ezeket sokszor el is adta (igaz, áron alul), de neki meg ez volt a "dugipénze", amiről nem kellett beszámolnia. Mondjuk ő nem költötte el, mindig is gyűjtögetős volt. :)

Nyilván manapság nem ilyen egyszerű a másodállás vagy az otthoni pénzkeresés, de ettől függetlenül szerintem nincs azzal semmi baj, ha mindenkinek marad némi "zsebpénze", amiről nem kell beszámolnia.