Miért nem érzem jól magam ha együtt élhetek azzal akit szeretek?

Több éve elváltam,lányommal ketten éltünk,aki 18 éves elmúlt.Közben volt egy kapcsolatom,nem sikerült,hozzám költözött,az sem volt jó az alkalmazkodási problémák miatt. Három hónapja megismertem egy férfit,aki minden tekintetben olyan típusú ember akit mindig is képzeltem magam mellé. Nem vagyok már fiatal,örülök hogy rátaláltam,szeretnék boldog lenni vele. A probléma,csak az én lakásomban lakhatunk egyenlőre mert az övé másik városban van és minket ide köt a munkahely is többek közt. Ebben a helyzetben viszont a lányom akit imádok,nagyon megnehezíti az együtt élésünket. Látványosan nem jön ki a szobájából,megvárja amíg eszünk,nem jön ki amíg a konyhában vagyunk például. Mondjuk eddig is került engem a konyhában,nem egyszerre voltunk ott. Én megszoktam hogy alkalmazkodom hozzá,de most nagyon rossz. Például hétvégén felkelés után párommal reggelizünk,lányom felkel és jönne ő is ki. De nem akar,csak ha egyedül lehet ott. Ez a helyzet nagyon feszültté tesz,úgy érzem néha nem bírom. Sajnálom a gyereket hogy alkalmazkodnia kellene egy neki idegenhez. Sajnálom a páromat is mert rendes ember,az ő gyerekei nem ilyenek. Úgy érzem semmit nem tudok tenni ebben a helyzetben,mégis érdekelne mi a helyes. Talán az lenne megfelelő ha egyedül élnék amíg a gyerekem nem kezd iskolái után önálló életet élni?