Végre sikerült összeköltöznünk egy kicsi albérletben külföldön, erre idehozná a testvérét. Tényleg én vagyok gáz?

Bérleti szerződésünk nincsen, csak szóbeli, de sosem volt semmi gond a főbérlővel az előző lakók elmosdása szerint, nekünk is bármi volt, lehetett vele beszélni.

A kiszolgálás meg... először azt mondtam a páromnak, hogy ha már nagyon muszáj itt lennie, akkor ő mondja el neki a szabályokat, mert nem vagyok az anyjuk, nem fogok mindent megcsinálni helyettük. Meg kell tanulnia főzni, takarítani, mosni, mindent, mert mi is eddig felváltva csináltunk mindent. Senkinek sem fogok ugrálni. Viszont most már annyira felidegesítettem magamat ezen az egészen, hogy minél jobban nem tetszik nekem, a párom annál jobban pártolja a dolgot, hogy sz_rok az egészbe, és nincs is kedvem egy szalmaszálat sem odébbtenni, amíg itt lesz.

Pénzt sem tudom, hogy hoz e egyáltalán magával, de nagy sz_rban leszünk ha nem, mert egyedül eszik egy nap annyit, mint mi ketten összesen...

Nem tudom mi lesz belőle, de erősen keresgélem a B tervet magamnak, hogy hova menjek majd..

Köszi a kérdést utolsó.

Végül ideköltözött egy hónapra. Az első hét végén már költözni akartam máshová, mert találtam egy lakást, ami az öccsének túl drága lett volna, de engem már nem érdekelt. Az sem hogy a kapcsolatom tönkre megy, csak had legyen egyedül.

Ha a tény nem lett volna elég, hogy itt van egy hamradik személy is, még nekiállt problémázni azon, hogy miért nem mászkálhat alsógatyában a lakásban, minden cucca szanaszét volt dobálva, tele volt szeméttel a nappali, a fürdőszobát hiába már kétnaponta pucoltam, retek volt mindehol, sörösüvegek a földön... Este munka után egyik nap majdnem elhánytam magam a szagától ahogy levette a cipőjét, de nem vol hajlandó elmenni zuhanyozni, mert ő inkább még leül enni, mert éhes. Amit eddig 2 napra főztem kettőnknek, az most majdnem nem is volt elég egy ebédre, (mindezt úgy, hogy idejött egy kib*szott fillér nélkül) de persze senki nem segített sem a főzésben, sem a takarításban.

Egy hét után annyira besokalltam, és befordultam, hogy már veszekedni sem volt kedvem, sőt az ágyból sem keltem fel, csak ameddig dolgoztunk. Onnantól a barátom nagyjából átvette a dolgokat amiket eddig én csináltam, és próbálta igazítani az öccsét is, de az egyik fülén be, a másikon ki. Olyan mintha a nyakamba kaptam volna egy 18 éves 120kg-os óriásbébit. Eszik, alszik, munka, eszik, alszik. Az ágyból asztalhoz ült, aztán visszafeküdt ameddig nem dolgozott. Egyszer bocsánatot kért, de olyan idokokat sorolt, fel, hogy pl. ő még sosem lakott együtt háziállattal (van egy 3 éves és amúgy nagyon nyugodt macskánk). Bár ne mondott volna inkább semmit, mert ezzel csak a haragot erősítette fel bennem, mert ez semmiben sem kapcsolódik a dolgohoz.

Ezután szomszédokat, ismerősöket, mindenkit akit tudtam mozgósítottam, de végülis én találtam neki egy szobát egy vendégházban. De velünk jár kocsival... májusban vettem egy öreg autót, de életem első autója.. eddig egyszer már beáztatta, szét van már rugva a küszöb fölött a műanyag, és az első ülés hátulja is csupa retek..

Szintén ezek mellett meg nem kérdezi meg, hogy átjöhet e hozzánk, hanem ilyen kis alattomos módon próbál beférkőzni az ember agyába, hogy "akkor ma este megnézzük ezt meg azt a filmet?" meg "majd ha megyünk ide meg oda" holott nem volt szó sosem azokról a helyekről stb.

És még mindig nem érti senki, hogy miért nem bírom elvilseni. Mostmár egyáltalán nem.

A kapcsolatom megmaradt, és jól is működik, ha az öccse nincs épp a közelben. De fogalmam sincs mi lesz később, mert az anyjuk sem fog fel semmit abból amit én mondok, és előbb utóbb cirkusz lenne... nemtudom..