Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Végre sikerült összeköltöznünk egy kicsi albérletben külföldön, erre idehozná a testvérét. Tényleg én vagyok gáz?
Tavaly munkásszállón laktunk a barátommal, szorgosan spórolgattunk, így idén már sikerült egy abérletet kivenni. Nem valami nagy (egy háló, egy nappali konyhával egyben, és egy fürdő.), de a legfőbb szempont az volt, hogy együtt legyünk, és egyedül. Kb 2 és fél hónapja laktunk itt, amikor először azzal jött, hogy mi lenne ha a nagynénje idejönne hozzánk lakni egy ideig, de neki volt annyi esze, hogy visszautasította arra hivatkozva, hogy mégiscsak egy fiatal pár vagyunk életünk első közös albijában. (meg amúgy is talált másik lakást)
Aztán most jött az új ötlet, hogy ide akarja költöztetni az öccsét, és én vagyok a világ szemete, mert nem örülök neki.
Végre az első hely, ahol kényelmesen, akár ruha nélkül mászkálhattam a lakásban fürdés után, esetleg napközben fehérnemüben... Meg hát a párommal KETTESBEN lehettem mindig.. Olyan szinten vannak papírból a falak, hogy a szomszéd néni horkolása felhallatszik éjszaka. Szóval értitek. Hónapokig akkor semmi.
Ez az egyik szempont. És rengeteg van még ami miatt nagyon nem szeretném ezt az egészet, pláne, hogy aki intézte az öccsének a munkát, tudna másik szállást is találni neki, csak feltételezem egy korábbi sérelme miatt "büntet" minket most azzal, hogy csak úgy "rendelkezik" a lakásunkkal, hogy a srác kérjen meg minket, hogy had lakjon itt egy ideig...
Az intim/magánszféra rettentő fontos számomra, mindig is az volt, nagyon antiszociális is vagyok, és így olyan érzés ez az egész most, mintha mindent el akarnának venni tőlem. A barátom szerint egy önző bunkó vagyok a hozzáállásom miatt, én iszont csak sarokbaszorítva érzem magam.
Szóval mit gondoltok, tényleg én állok hozzá rosszul, vagy kicsit azért érthető?
Az utóbbi időben amúgy is elég instabil lábakont állt a kapcsolatunk, nem tudom mit tegyek..
5 éve vagyunk amúgy együtt
Nekem elég fura, hogy a párodnak ennyire nem számít a kettőtök közös nyugalma, intim szférája.
Írod, hogy elég instabil lábakon állt a kapcsolatotok az utóbbi időben... Ez helyrejött? Nem lehet, hogy a párod részéről problémák vannak, ezért nem szívesen van veled kettesben és ezért akar mindenáron beköltöztetni valakit a nyakatokra?
En nem mennek bele,aztan ha szakít akkor Isten vele!
n25
A páromnak kifejezetten nem velem van baja, hanem a világgal, én csak a bunkó vagyok, ha épp érzékenyebb kedvében van, és rosszul veszek levegőt...
Tavasszal összetörték az autóját, most meg egészségügyi dolgok miatt muszáj leszoknia a cigről. Ezek miatt állandóan ideges, szomorú, össze vissza ingadozik a hangulata, és ha épp nem találom el, akkor ja...
Pár napja már egészen úgy tűnt, hogy akár a szakításunkat is könnyebben viselné, mint azt, hogy most nem dohányozhat. Én 100%-osan igyekszem mindenben támogatni, segíteni, a kedvére tenni, de nem egyik napról a másikra akarok élni. 23 vagyok, szeretnék már felépíteni egy kiegyensúlyozott életet, nem nyomorogni magánélet nélkül.
istenem, mindjárt megsajnálom mert le kell szoknia a cigiről az egészsége érdekében :'( :'( :'( :'(
Miért vagy vele??? Amit írsz, hogy rossz kedvében te vagy a bűnbak, az eléggé elgondolkodtató dolog. Én már réges rég ott hagytam volna a p..csába. Nem értem miért nincs ennyi önbecsülésed.
Magyarázd meg a párodnak h miért zavarna ha a testvére oda költözne. Illetve találjatok megoldást arra hogy hova költözhet az öcskös. Minden esetre, én soha nem költöznék össze a tesómmal meg annak a nőjével, főleg egy ilyen pici helyre, inkább megoldom magam, de nem akarok másra akaszkodni.
Szerintem hagyd el..... vannak a pasidnál ezerszer jobb személyiségű pasik is, akik tisztelnének legalább. De a te pasid semennyire sem tisztel.
#5-össel értek egyet, a te szavad is ugyanolyan mértékben számít, mint az övé.
1:1 - döntetlen, patt helyzet.
AZ a helyzet, hogy egyszer már voltam hasonló szituációban, hogy az én határozott véleményem az övével szemben egy harmadik emberről, és teljesen mindegy, hogy mi lesz a kimentel, így is-úgy is én húzom a rövidebbet.
Ha engedek, akkor ideköltözik még egy ember, egyáltalán nem fogunk elférni, mindenben felborul a rendszer, és nyomorultul fogom érezni magam, ha nem engedek, akkor a párom és az egész családja utálni fog, és nekem legyen lelkiismeret furdalásom, úgyhogy megintcsak én vagyok aki nyomorultul érezheti magát.
Sz_r ez így...
Szerintem nem vagy önző. Az albérleti szerződés kinek a nevére szól? bele van írva hogy csak ketten lakhattok ott?
Én semmiképpen nem hagynám a helyedben.
Bizonyos tekintetben tökmindegy, hogy kint vagytok. Itthon is ez lenne.
Miért fél veled kettesben lenni? Miért akar mindenáron valakit odavinni?
Az egy dolog hogy 5 éve jártok, de lakva ismerszik meg az ember....nem véletlen mondják ezt.
Ennek előbb utóbb vége lesz, minél később , annál többet szenvedsz, annál többet leszel megalázva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!