Tényleg mi nem csináljuk "sorrendben" a dolgokat? Rossz ez igy?

sztem a jó sorrend: együttélés, eljegyzés, házasság, gyerek (ha vki akar házasodni, és gyereket)

az első lépés az együttélés mindenképp, aztán lehet gyereket vállalni és/vagy házasodni

A "régi hagyományokat" azért kell húzni, mert az új dolgok nem működnek. (Oké, lehet lepontozni, köszönöm, de attól még tényleg sokkal rosszabbak az új típusú kapcsolatok, mint a régiek, tényleg mennyi boldog, békés párkapcsolat van ma...)

Ezt hosszasan is ki lehet fejteni, de inkább rövidítsünk és felteszek egy egyszerű kérdést, amire válaszolj őszintén: Tulajdonképpen miért nem akarsz megházasodni a barátoddal?

(És ne olyan semmi sablont válaszolj, hogy ez csak egy papír, mert ez baromság, ha csak papír lenne, akkor nyugodtan meg lehetne szerezni ezt a csak egy papírt a család kedvéért, de mindenki tudja, hogy ez jóval több mint papír.) Szóval, nyugi, nem beugratós kérdés, csak őszintén felelj arra: Miért nem akartok összeházasodni?

Figyelj. Van ismerős, aki 20 éve él egy nővel, közös

lányuk is már tizenéves, és eljegyzés sem volt. Nem

egy eljegyzéstől fog a kapcsolat jól működni, hanem

mert kettőtökön múlik. Innentől minden külső szemlélő

számára lehet kussolni. Éljék az ő életüket, ahogy

nekik tetszik, ti pedig úgy, ahogy nektek. Ebben

semmi kivetnivaló nincs.

Az a gond, hogy azért is van ennyi válás, mert "manapság ez az elfogadott sorrend". Nem olyan bonyolult ez, segítek:

Az emberek ma kísérletezgetnek egymással, azért költöznek össze házasság nélkül. Nem? De igen, olvassunk csak az indoklás sorai között! És azért kísérletezgetnek, mert nem biztosak önmagukban és a másikban. Aki pedig nem biztos, az nem fog küzdeni egy kapcsolatért, az el fog menekülni az első nagyobb nehézségre, széttárva a kezét, hogy: hát mégsem ő volt az igazi.

Pedig lehet, hogy meg lehetne oldani a problémát egy kicsit több erőfeszítéssel. Ez a többlet erőfeszítés viszont csak akkor van, ha

(Nem tudom, miért küldte el idő előtt, de folytatom.)

Szóval: ha eldöntjük, hogy kitartunk a másik mellett, akkor viszont elve úgy állunk a problémákhoz, hogy azokat meg fogjuk oldani. Azért oldjuk meg, mert szeretjük annyira egymást, hogy kitartsunk egymás mellett. Aki így megy bele egy párkapcsolatba, az jóval nagyobb eséllyel lesz tartósan boldog. És az akár össze is házasodhat. És nem érzi azt sem, hoyg "éretlen" még.

Az, hogy kb. 1%-nak sikerült boldognak lenni (legalábbis annak látszanak) házasság nélkül, nem jelenti azt, hogy ez egy jól működő rendszer. Nem: pont azt mutatja, hogy ők se voltak annyira biztosak a kapcsolatukban, hogy egy életre elköteleződjenek, csak valahogy mégis megszokták egymást.

Persze lehet érvelni a rossz házasságokkal is. Valóban nem pusztán az számít, hogy van-e esküvő vagy nincs, ellenben az esküvő, ha komolyan gondolják, jelez egy olyanfajta elköteleződést, amellyel sokkal sikeresebb lesz egy kapcsolat. Mert úgy mennek bele az emberek, hogy ezt márpedig sikerre fogjuk vinni, nem kiszállunk ha kezdünk szédülni.