Milyen volt nektek az összeköltözés elején?

Ajjajj, itt bajok lesznek... nem most, majd pár év múlva, mire önként és dalolva kifingatod magad. Erre nem vesztegetek több szót, én is végigjártam ezt, én is azt hittem, hogy attól leszek jó feleség, ha mindenben kiszolgálom a "zuram", mert hát én vagyok a nő... ja... csak tudod pár év múlva, gyerekkel, "én vagyok a nő"-kiáltással belefárad az ember lánya, hogy 5x annyit dolgozik, fele annyi fizetésért, mint a férje, csupán abból az okból, hogy neki punci jutott a lába közé. A legszebb, ha emellé még jön egy "én keresek többet, te alig teszel valamit a házba/családba/életünkbe."-duma. Tuti érzés, majd meglátod.

És mind-mind-mind így kezdődik... hogy "én vagyok a nő, az én dolgom". És tényleg, a pasi nem kényszerít semmire, mégcsak nem is várja el - eleinte - a teljes körű kiszolgálást, saját magunkból csinálunk cselédet, a lehető legnagyobb örömmel...

Hát hajrá kislány, csak ügyesen! :(

Am. persze, először furán fogod érezni magad, de hamar megszokod.

Miért kéne neked többet csinálnod? 2 cselekvőképes ember fog ott élni a lakásban, felezzétek a házimunkát.

Ha meg te nem dolgozol majd, ő meg igen, akkor bőven lesz időd mindent alaposan megcsinálni, mi a gond?

Van egy olyan érzésem, hogy pár év alatt önkéntes cseléd lesz belőled. NEM, csak mert te vagy a nő, nem kell neked végezni a házimunkát, sem az egészet, sem a nagyobb részét.

Beszéljétek meg, hogy ki mit csináljon, ha nem akarsz fáradtan munkából hazaesve a pasid után koszt vakarni minden nap.