Összeköltözés előtt állunk (bővebben lent). Önző lennék?

Párommal több, mint 2 éve távkapcsolatban élünk a suli miatt, általában heti 1 találkánk van. Most végre úgy tűnik, ez megváltozik, és össze tudnánk költözni. Nagyon örültem az egésznek, hiszen már régóta erre vágytam, a gond csak az, hogy amióta elkezdtünk konkrétabban beszélgetni a piszkos anyagiakról, kezd elveszni a lelkesedésem.

Én egyetemre járok, eddig kolis voltam, a szüleim nem tudtak anyagilag támogatni, így diákhitelből tartottam fenn magam. Ez ugyan csak havi 50 ezer, de igyekeztem a lehető legjobban beosztani, a kiadások mellett havonta 10-20 ezreket félre tudtam tenni, így mindig nagyobb kiadásokra (pl első félévben egy számítógép) gyűjtögettem. Most az órarendem lehetővé tette, hogy elmenjek dolgozni, szerencsére fel is vettek, de mivel diákmunka, mondanom sem kell, olyan jól azért ez se fizet. A párom dolgozik, ő teljes munkaidőben, a probléma viszont ott kezdődik, hogy hitelei vannak, és nem kevés... Még régebben vette fel őket, hülye volt, most meg nyögi. Ahogy számolgattuk, kb annyira lenne elég a fizetése, hogy kifizeti minden hónapban a törlesztőrészleteket, tankol, meg max a felét ki tudná fizetni a lakbérnek. A többi pedig, a rezsi, a kaja, meg úgy minden más, teljes egészében maradna rám. Még nem is ez lenne a legnagyobb gond, hanem hogy konkrétan épphogy kijönnénk a pénzünkből. Pedig mikor elmentem dolgozni, már kezdtem megörülni, hogy végre tudnék egy kis pénzt szánni magamra, hiszen otthon mindig nélkülözésben éltünk. Jó lenne venni 1-2 új ruhát, esetleg elmenni fodrászhoz (ahova eddig egyszer sikerült eljutnom életemben), ne adj Isten néha kimozdulni valamerre, elmenni nyaralni esetleg, vagy egy koncertre. De ha összeköltözünk, erre esélyem se lesz, és sajnos még minimum 4 év, mire csökkennének a párom kiadásai. Mikor erről beszélgettünk amúgy, azt kaptam válasznak a páromtól, hogy az együttélés lemondásokkal jár. Én viszont nem tudom, hogy neheztelés nélkül végig tudnám-e ezt csinálni, hogy éveken keresztül konkrétan én tartsam el diákként a dolgozó pasim, emellett pedig egy forintom se maradjon magamra.

Mit gondoltok, mit kéne tennem? Ne foglalkozzak semmivel, csak örüljek hogy akárhogy is, de egy fedél alatt élhetünk? Vagy így inkább ne menjek bele? Önző lennék, hogy ilyeneken gondolkodok? Lehetőleg olyanok válaszát várnám, akiknek már van tapasztalatuk ilyen téren. A normális válaszokat köszi.