Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Távkapcsolatban élők, kinek mik a tapasztalatai az összeköltözéssel kapcsolatban?
Nyolc hónapja vagyunk távkapcsolatban és szeretnénk idővel összeköltözni. A párom Kaposváron él, néhányszor voltam ott és nagyon tetszik, de félek, hogy mivel nyüzsgő nagyvárosban nőttem fel, nem tudnám megszokni, pedig nem a szívem csücske Budapest, de gyönyörű város és minden szegletét ismerem. Állást talán még tudnék ott találni, bár annyit egészen biztosan nem keresnék, mint most.
Költözött valaki kisvárosba a nyüzsgésből? Persze ennél összetettebb a dolog, hiszen hiányozna a családom is és a barátaim is, de a fő kérdés itt most az, hogy mennyire lehet átállni?
Az érdekelne, hogy másoknál hogyan alakult távkapcsolat után az összeköltözés?
Mi is távkapcsolatban voltunk, akkor már 8 hónapja. Annyiból volt jó, egyikünknek sem volt munkája, járt suliba folyamatosan így sok időt tölthettünk együtt. Barátnőm Esztergomban lakott, én Egerben. Ő a nyár folyamán felköltözött pestre az anyukájához mert itt akart munkát keresni amit talált is és látszott, hogy ez így nem maradhat mert már jóval kevesebbet tudtuk egymást látni.
Én egy véletlen folytán jöttem fel pestre, elvileg csak egy hétre mert mostoha apum lakásán kellett kibontani egy falat és, hogy abban segítsek.
Lejöttem anyummal mert neki egy hét szabija volt. Egy hét után úgy volt, hogy ha mar itt vagyok akkor keressek itt munkát mert több lehetőség van, addig lakhatom ott. Addigra el lett döntve barátnőmmel, hogy keresünk egy albérletet. Találtunk is, én találtam munkát és össze is költöztünk.
Azóta már sajnos nem vagyunk együtt, egyedül élek és ugye itt maradtam pesten. Szerintem inkább a párodnak kellene ide költöznie és kompromisszum alapján Budapest egy kevésbé nyüzsgő részén keresni albérletet.
Amúgy nagyon nehéz teljesen a nulláról összeköltözni. Vagy mások segítsége kell vagy pedig egy pénzmag amivel el lehet indulni. Mi sem tudtuk volna megoldani, ha ő nem tud az anyukájához menni, én pedig mostoha apumnál lakni addig az ideig.
Budapestről egy németországi kisvárosba költöztem az akkor még barátomhoz, most már férjemhez :) 2 év múlva egyébként falura költöztünk és építkeztünk.
Én szerettem a nagyvárost, de mindig is családi házban, zöldövezetben szerettem volna családot alapítani, így nem volt nagy dolog feladni. Egy nagyváros mellett dolgozok(2 km-re onnét), így ha hiányzik bármelyik nap mehetek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!