Titeket is zavarna, ha a leendő férjetek azt mondaná,hogy a munkában soha semmit nem szabad elismerni/elvállalni,hogy magatok rontottátok el,hanem mindig a másikra kell fogni?

Megvetem az ilyesfajta gondolkozást.

A koromhoz képest kifejezetten jó helyen és pozícióban vagyok a karrieremben és pont az ő gondolkozásával ellentétesen látom a dolgokat. A környezetemből és magamból kiindulva azok az emberek lesznek tartósan sikeresek, akik valóban odateszik magukat, akik képzik magukat, akik építik a szociális hálójukat (nem a szünetben való pletykálásra gondolok), akikre rá lehet bízni dolgokat, mert ha hibáznak, akkor vállalják érte a felelősséget és tanulnak a dologból.

Az a baj a férjeddel, hogy arra képtelen, hogy érdemben legyen hasznos tagja a munkahelyének, inkább lesüllyed egy sunyi görény szinjére és azt hiszi, hogy ezzel majd szépen a csúcsra kúszik. Azt nem érti meg, hogy az ilyet mindenki megveti és mivel hasznuk sincs, hamar ki lesz rúgva, vagy örökké megmarad egy talpnyaló szintjén; hiszen az is. Egy karrierista ember tanul, dolgozik, fejleszt; a párod nagyon, de nagyon buta, ha ő karrieristának hiszi magát. Ő csak egy pióca, aki mindig a legjobban kinéző gazdatestre akaszkodik rá, de ő maga semmi.

Szidhatod itt a hozzászólókat, de nagyon sokat elárul az emberről, hogy kikkel veszi magát körbe. Nyilván az ő munkamoráljához nincs közöd, de ahhoz igen, hogy számodra ez elfogadható (hiszen ha nem lenne az, már nem lennél vele).

25/N