Hogyan lehetne megbeszélni ezt a pénzügyi helyzetet anélkül, hogy túlságosan filléreskedőnek tűnjek?

Kérdező, az alapvető probléma az, hogy másképp viszonyultok a pénzhez: te beosztóbb vagy, ő költekezőbb. Ez mindenfajta közös életnek keresztbe fog tenni, teljesen mindegy, hogy albérletben vagy saját lakásban laktok.

Vagy egymáshoz tudtok ebben idomulni, vagy semmi értelme folytatni a kapcsolatot.

Ami nekem a legjobban szemet szúrt, az a sunyi, önző, alattomos, anyagias viselkedése.

Az, hogy anyagilag kvázi kihasznál, nekem sehogy nem fér bele egy kapcsolatba. És ne hidd azt, hogy puszta véletlenségből jut eszébe mindig 20 ezer forintnyi prémium nasi, amikor te fizetsz. Ez egy rémesen rossz ómen, és mindenképp sort kell keríteni rá megbeszélni. Ebben #3. válaszolóval maximálisan egyetértek. Ez nem csak a pénzről szól, ez egy komoly jellemhiba, ami nekem sem egyeztethető össze a párkapcsolat szellemiségével. És nem a pénz miatt, mert amúgy soha nem sajnálom a szerelmemtől a pénzt, hanem egész egyszerűen azért, mert ez kihasználás, és sunyiság.

De nézzük a többi dolgot!

Azt viszont teljes mértékben meg tudom érteni, ha valaki nem akar a minőségből túl sokat beáldozni. Ettől függetlenül persze célszerű kompromisszumkésznek lenni, meg illik bizonyos ésszerű határokat betartani, de ezek az ésszerű határok mindkét irűnyba érvényesek. Az, hogy akkor mostantól pár évig száraz kenyéren és kútvízen éljünk, meg hideg vízben tusoljunk (azt is csak kétnaponta, hogy spóroljunk), irreálisnak érzem. (Tudom, hogy nem ilyen mértékű spórolásra gondoltál, ez csak illusztráció.) Egyfajta arany középutat kell választani. Mert egyébként nagyon sokat el tud venni az ember komfortérzetéből az, ha pl. az evés, ivás, meg úgy általánosságban a mindennapi otthonlét során folyamatosan hiányérzete van. Arról nem is beszélve, hogy ez azért hosszabb távon tud kapcsolatromboló is lenni.

Meg a másik, amitől frászt tudok kapni: a közös kassza erőltetése. A legtöbb esetben ez - különösen kezdődő kapcsolatoknál - csak arra jó, hogy tök felesleges konfliktusokat generáljon.

Szóval én azt mondom, hogy - túl a már említett probléma átbeszélésén - két dolgot kellene mindenképp egyértelműen tisztázni:

1. Meghatározni egy reális, vállalható takarékossági célt. Mert az, hogy mostantól évekig egy jót ne is lehessen enni, az irreális cél. (Igen, tudom, hogy neked egyszer már siekrült, de hadd ne legyen már szégyellni való, ha valaki nem kolduskoszton akar érni, miközben fél millát hazavisz.) Szóval tessék meghatározni, hogy pl. fejenként 100 ezer forintot adtok be a távlati célokba, amihez hozzányúlni legfeljebb csak tényleg életbevágóan fontos esetekben szabad.

2. Tessék megegyezni abban, hogy melyik költség közös, és melyik nem! És ami valamelyikőtök egyéni igényét hivatott kielégíteni, azt nem a "közösből" fizetitek. A probléma pedig megoldva. A rezsit meg az alapélelmiszereket fizetitek közösen, a nutellát, tonhalkonzervet, chilei cseresztnyét, cibetmacska kávét, miegymást meg fizetitek a saját pénzetekből. Lehet, hogy ez elsőre túl merevnek tűnhet, de az a helyzet, hogy alapvető és feloldhatatlan különbség van a hozzáállásotok és az életmódotok között. Te mindenben az árat nézed, ő meg a minőséget. Egyik hozzáállás sem lenézendő, csak el kell fogadni, hogy te ilyen vagy, ő meg olyan. Meg el kell fogadni azt, hogy nálatok nem fog a közös kassza működni, mert állandó konfliktus lesz, hogy te mindig olcsót akarsz venni, ő meg prémiumot. Tapasztalatból mondom, hogy a megfelelő szabályok lefektetésével, meg persze a megfelelő hozzáállással (elfogadjuk egymást, és nem akarjuk minden áron "megtéríteni" a másikat) minden ilyen irányú probléma elkerülhető. Hozzáállás kérdése az egész. Mellékes dolog, de köztem és exem között nem ennyi volt a keresetbeli különbség, hanem ennek a többszöröse. Konkrétan a fizetésem háromszor annyi volt, mint az övé. Ő mélyszegénységben nőtt fel, és oké, én sem a gazdagnegyed szülöttje vagyok, de azért soha nem nélkülöztünk. Számára megdöbbentő volt az, hogy én - ha már a kaja a fő téma - például megvegyek magamnak egy tasak Uncle Ben's rizst. Vagy pl. energiaitalból egy Monstert. De megbeszéltük, megegyeztünk, neki annyi kérése volt, hogy drága dolgokat ne vegyek neki, mert az kellemetlen neki, ő pedig nem akad fenn azon, hogy én magamnak mit veszek. Tud ez működni, csak akarni kell. (Meg persze arra is láttam példát, amikor ennél sokkal apróbb dolgok miatt is tönkremegy egy kapcsolat, mert egyszerűen irritáló, amikor az ember folyamatosan kapja a támadást azért, mert a másik fél nem képes megemészteni, hogy valamiben más a hozzáállásuk.)

Szóval.. némi konstruktív célú beszélgetéssel, és a megfelelő szabályok lefektetésével problémamentessé lehet varázsolni a kapcsolatot. A kérdés csak az, hogy akarjátok-e? Hogy fontosabb-e a kapcsoalt, mint az, hogy egyikőtök a másikra erőltesse az álláspontját?

Meg egyébként szerintem egy kicsit gyors ez a tempó. Nem tudom, hogy hány évesek vagytok, mert oké, ha már száguldotok a 40 felé, és szeretnél egy-két gyereket, akkor megértem, hogy sietsz, de amúgy meg ez irreálisan gyors. 2 éve nem is ismertétek egymást, most meg már mihamarabb közös lakás? Nem az én dolgom nyilván, de előbb talán jobban össze kellene csiszolódni...