Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Hiba volt összeköltözni?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hiba volt összeköltözni?

Figyelt kérdés

Volt már valakinek hogy összeköltözött a párjával de kiderült hogy borzasztó nagy hiba volt?

22 évesek vagyunk, két hónapja összeköltöztem a barátnőmmel, azóta egy pokol a kapcsolatunk.

Teljesen más személyisége lett, egyszerűen egy igazi boszorka és házisárkány egybe, nem normális de tényleg, én ilyet még nem láttam, klinikai eset..

Az első pár hétben reménykedtem benne hogy összeszokunk, már kezdd elmenni a reményem..

Én egy igazán empatikus embernek gondolom magam aki képes a másik szemszögéből is vizsgálni egy szituációt de én ezt nem tudom megérteni..

Én is szoktam takarítani, mindennap mosogatok, három naponta én is főzök valamit, de konkrétan mindennap szó szerint ezt kapom a barátnőmtől " lusta vagyok, nem csinálok semmit, nem segítek neki semmiben" stb stb.m..holott teljesen ugyanazt csinálom mint ő, csak ő ezt nem is veszi észre.

Amióta ide költöztünk teljesen olyan mint egy hisztis kislány aki ki akarja harcolni hogy ő legyen itthon a főnök és kedve szerint menjen minden

Olyanokat csinál hogy kifigyel a konyhában egy foltot pl a gáztűzhelyen és nézegeti hogy mikor veszem észre és mikor takaritom le meg hasonlóak, csak ezt az egész házban

És még vagy 100 ilyen dolgot fel tudnék sorolni

Én nem tudom mi történt vele

Minden nő ilyen?


tegnap 11:28
1 2 3
 21/22 A kérdező kommentje:

Vártam már ezt a választ is természetesen.

Ne mondja nekem senki azt, hogy normális dolog az hogy kitakaritok valamit és képes leellenőrizni, meg hasonlóak.

Ha kiteszem az egyik szobából a kislabujjam már beszól hogy kapcsoljam le magam után a lámpát, minden egyes alkalommal el kell mondanom hogy jarkalok.. közben meg ő is mindenhol úgy hagyja csak nem veszi észre magát

Vagy hogy pénteken úgy hagyjuk el a lakást hogy nincs elmosogatva, vasárnap megyünk fel videkrol, én tíz perccel hamarabb érek haza mint ő, és elkezd velem ordibalni hogy nem mosogattam el

Ez normális?

tegnap 14:48
 22/22 anonim ***** válasza:
70%

lesi, hogy otthagysz e valami foltot a tűzhelyen


Mert amúgy akkora kunszt letörölni akár a másik után, ha már engem zavar, pedig elvileg ő megcsinálta, de én még mindig találtam benne hibát.

48 éves nő vagyok, nem férfi. Mégis azt mondom, ez a nagy öntudat a kislányok részéről meg ez a bezzeg legyen 50-50 de majd én mondom meg, mi a szint... nem vezet sehová.


Kompromisszum, megértés, egymás segítése. Nem kicentizni, hogy ki hány százalékban törli át a foltot a tűzhelyen.

Nekem pl nem esik le a karikagyűrű, ha észreveszek ott morzsát, ahol a férfi és fiú családtagjaim nem, pedig isten bizony eltakarítanak maguk után. Az én női, háziasszony szemem mást is lát. Letörlöm. Ennyi. Ilyen fasságokon rugózni....

tegnap 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!