Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hiba volt összeköltözni?
Volt már valakinek hogy összeköltözött a párjával de kiderült hogy borzasztó nagy hiba volt?
22 évesek vagyunk, két hónapja összeköltöztem a barátnőmmel, azóta egy pokol a kapcsolatunk.
Teljesen más személyisége lett, egyszerűen egy igazi boszorka és házisárkány egybe, nem normális de tényleg, én ilyet még nem láttam, klinikai eset..
Az első pár hétben reménykedtem benne hogy összeszokunk, már kezdd elmenni a reményem..
Én egy igazán empatikus embernek gondolom magam aki képes a másik szemszögéből is vizsgálni egy szituációt de én ezt nem tudom megérteni..
Én is szoktam takarítani, mindennap mosogatok, három naponta én is főzök valamit, de konkrétan mindennap szó szerint ezt kapom a barátnőmtől " lusta vagyok, nem csinálok semmit, nem segítek neki semmiben" stb stb.m..holott teljesen ugyanazt csinálom mint ő, csak ő ezt nem is veszi észre.
Amióta ide költöztünk teljesen olyan mint egy hisztis kislány aki ki akarja harcolni hogy ő legyen itthon a főnök és kedve szerint menjen minden
Olyanokat csinál hogy kifigyel a konyhában egy foltot pl a gáztűzhelyen és nézegeti hogy mikor veszem észre és mikor takaritom le meg hasonlóak, csak ezt az egész házban
És még vagy 100 ilyen dolgot fel tudnék sorolni
Én nem tudom mi történt vele
Minden nő ilyen?
Házi feladat? Lecke? Intő? Nem felelsz meg?
Ilyen ez a kapcsolat és együttélés?
Nem bírnám sokáig.
Igazából egyikőtök sem kezeli jól ezt a helyzetet.
A barátnőd valószínűleg hibás párkapcsolati mintákat hozott. Azt hiszi, hogy így kell bánni egy férfivel.
Te meg némán tűrsz, nem szólsz hogy ez neked így nem oké, csak magadban fortyogsz és a szakítást fontolgatod.
Holott ezt meg lehet beszélni. Szólj a barátnődnek, hogy nem viselkedhet veled így. Fixáljátok le kinek mi a feladata. Ha valaki módosítást szeretne a listán, az szóljon. Azt is kérd meg, hogy ha gondja van veled, azt veled beszélje meg, ne a barátnőivel. Legyen kedves megfogalmazni a barátnőd, hogy mit vár el tőled, hogyan képzeli az ideális együttélést. Aztán te is elmondhatod ugyanezt. Mit vársz el a társadtól, hogyan zajlik egy ideális nap.
Azt is nyugodtan megmondhatod, hogy ha ennyire elégedetlen veled, akkor akár szét is költözhettek. Ha nincs változás, akkor tényleg el kell köszönni egymástól.
Az az igazság hogy pl itt a #14 és #15 válaszadónál valóban egy normális kapcsolatban ezek a dolgok segíthetnének, csak hogy már valóban nem tisztel, szerintem kb nem is érdekelné nagyon őt hogy ha elmennék, én kételkedem abban is hogy szeret-e egyáltalán..
Amióta összeköltöztünk a szex sem olyan amilyen, én egyszerűen nem kívánok egy ilyen nőt, aki csak b*szogatni tudja a másikat..
Egyébként én megmondtam neki világosan hogy én ezt nem fogom bírni hogy így viselkedik stb, sőt tök szépen elmagyaráztam neki azt is, hogy ő is hozott egy családi mintát és én is, viszont olyan szinten makacs hogy az valami hihetetlen
Azt hiszi hogy csak az a jó amit ő családja csinál..
Amúgy az anyja sem normális, nagyon hasonlítanak egymásra, ugyanígy kicsinalja az apósomat, mert beszélgettem vele és lehet hogy ott fogja hagyni, azért nem tette eddig mert a csávó már vagy 15 éve külföldön dolgozott
De nem bírják egymással
Pedig ők felnőtt érett emberek, legalábbis az apja
Az anyja kattant..pont mint a barátnőm
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!