Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon korai összeköltözésről vélemények??
Eddig csak kb 2x találkoztunk már másodszor kaptam lakáskulcsot is, és azért jött fel az összeköltözés mert rossz időbeosztásban dolgozunk sokszor hétvégente is és nem lenne idő normálisan ismerkedni jelenleg csak így..
amúgy ez mellet mind a kettőnknek közelebb lenne a munkahelye.
Tehát mire érdemes figyelni? Tapasztalatok ilyennel kapcsolatban?
Fiatalok vagyunk mindketten.
Nálunk van a családban egy pár, akik az első randi után összeköltöztek. Ott nagyon balul sült el, de mire kiderült, hogy nem illenek össze, már jött a gyerek. Saját elmondásuk szerint is jól elcseszték az életüket és már a gyerekét is.
Számomra ez iszonyú gyors lenne, én az első randikon még a lakásomra sem hívtam fel a férfiakat, nem hogy kulcsot adjak a lakáshoz 🙄
Az összeköltözés egy komoly elköteleződés, véleményem szerint nagyobb lépés, mint a házasság. Hiszen pár év együttélés után a házasság már valóban csak egy papír.
Ebből kiindulva nem tartom jó ötletnek. Nem is ismeritek egymást, nem tudsz róla semmit. Addig rendben, hogy lakva ismerszik meg az ember, tehát a másik véglet se jó, csak időhúzás.
Nekem ebből a gesztusból egyébként az jönne le, hogy a másik annyira görcsösen akar valakit, bárkit, hogy igazából neki mindegy, hogy kivel lakik együtt. Engem ez lelombozna, hogy nem engem választ, csak én vagyok kéznél.
Másrészt mi van, ha nem illetek össze? Lenne hová visszamenned? Ha baj van, akár az éjszaka közepén is lenne egy hely, ahol befogadnak?
2-es, rokonságomban dettó. Első randi után másnap odaköltözött a rokon pasi a csajhoz. (Most tart egy hete a nagy lamúr).
Kíváncsi leszek a fejleményekre.
Két lehetséges oka szokott lenni az ilyesminek:
Vagy azért erőlteti valaki rögtön az összeköltözést, mert kapcsolatfüggő és betegesen féltékeny, ezért az elejétől kezdve kontroll alatt akarja tartani a másik felet, be akarja biztosítani, hogy a másik fél állandóan ellenőrizhető legyen.
Vagy pedig azért, mert anyagilag így jönne ki jól.
Vagy mindkettő 🙄
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!