Tényleg nekem kellene még inkább finanszírozni a páromat?

3 éve élünk és vagyunk együtt a barátnőmmel, akivel egyre többször van súrlódás az anyagiak miatt. Szerinte mindent a pasinak kellene fizetni, ami szerintem az elején még elfogadtató is volt (lakás rezsije és kaja az közösen megy), de így azért elég vicces, hogy pl a "közös" nyaralás most úgy néz ki, hogy én állom a 80%-át a másodiknak ez már külföld lenne, 1 hónapja volt egy rövidebb balatoni kiruccanásuk, ott a szállás közel fele-fel volt, de minden mást én fizettem. Illetve úgy indítottam az évet, hogy volna egy utazás, szintén külföld, amit nagyon szeretnék megejteni, de így ez nem fog menni, hogy még ezt is én finanszírozzam meg neki. Plusz csinálom a lakásfelújítást is, ami szintén pénz. Ő pedig vígan vásárolgat/rendelget magának rendszeresen, plusz beleverte magát egy nagyobb költségbe, ami rért volna jövőre is, tudván, hogy mik a tervek. Azt tudni kell, hogy van egy pánikbetegsége, de gyakorlatilag tünetmentes, így viszont nem vállalhat teljes állást, csak részmunkaidőt. Emellett erre a betegségére elég jó pénzbeni ellátást kap(3 éve picivel kerestem többet nála így) + ott van a kis keresete is. Tanulni elmondása szerint szeretne, de mindig van kifogás, hogy miért nem megy, mikor pénzügyi oka volt, mondtam, hogy ne emiatt ne menjen, betársulok, segítek. Persze a panaszkodás mindig megy a munkahelye miatt, de jobb képesítés nélkül nem sok lehetősége van. Elvileg meglenne a lehetőség, hogy gyógyultnak minősítsék, de akkor ugye elesne az alap támogatástól és attól meg fél, mert akkor nem lehetne annyit táppénzen, meg akkor heti 2 nap helyett mehetne 5nap, neki így a könnyebb.

Én meg lassan felörlődök, mert mindig matekoznom kell, meg lemondanom, csúsztatgatni a terveimet.

Szerinte egy kapcsolatra áldozni kell és ha nem tetszik nekem, hogy csak így tudnánk megoldani a külföldi utunkat, akkor keressek másik partnert, valami jó gazdagot, hogy n nekem kelljen fizetni.

Csak ez a hozzáállás meg már nekem erősen nárcisztikus manipuláció.