Aki sokáig egyedül élt, annak nem nehéz megszokni valaki mást?

Igen, lehet hogy jó egyedül is. Ha egyedül vagy huzamosabb ideig, jobban megismered önmagad. De mit ér a pénz, a saját ház meg minden, ha nincs kivel megosztani az örömöd, nincs akiben bízhatsz, aki megnevettet, akivel közös élményeket tudtok szerezni…. Nekem van 2 férfi ismerősöm, 40-hez közeliek, mindkettőnek megvan mindene, sok pénz, nagy ház, normálisak is, mégsincs nő az életükben. Én ezt nem nevezném boldog életnek, inkább magányosnak. Az önismeret nagyon fontos lenne minden ember számára, én az iskolában is taníttatnám már gyerekkorban…ha te sem tudod mik az igényeid, mire vágysz, akkor ne mástól várd, hogy majd kitalálja. Vannak olyan párok, akik sűlve főve egyutt vannak, egyutt mennek mindenhova és nekik ez így tökéletesen megfelel. És vannak azok, akik időnként elvannak a saját kis világunkban és ez nem a párja ellen szól, hanem egyszerűen igényli az énidőt vagy egy kis külön töltött időt, és nincs ezzel semmi baj, ha mindketten ilyenek vagytok. De tudod milyen jól esik egyedül sétálni egyet egy fárasztó nap után, kikapcsolódni, csak hallgatni a madarakat….majd a párod karjába borulni? Ha nincs meg közöttetek ez az összhang, akkor nem lesz tartós. És ezért id nem ertem azokat, akik fél vagy 1 éves ismeretség után már össze is házasodnak, aztán jön a gyerek meg minden, de ugye csak egyutt lakva ismeri meg az ember a másikat, aztán sokan csalódnak és el is válnak 2-3 év házasság után, csak szívás ha közben ott egy gyerek mert neki nyilván nem ez lenne az ideális. Ismerjétek meg egymást, menjetek sok randira, beszélgessetek sokat, aztán lehet kiderül, hogy teljesen más elképzeléseitek vannak az életben, annak ellenére, hogy megvan a kémia….ha meg egyutt vagytok x éve és semmi előrelépés nincs a kapcsolatban, akkor is beszélgessetek, ki mit szeretne, ha az egyik házasságot, a másiknak meg jó úgy ahogy van, akkor mehettek külön utakra, mert csak pazaroljatok az értékes éveket. De sok olyat hallottam, hogy évekig egyutt voltak, de a pasi nem akart házasságot, majd szakítottak is rá 2 hónapra elvett feleségül mást…….#4 szomorúan olvastam amit írtál az elllaposodott kapcsolatodról, valószínű nem ő lesz életed párja. Viszont az apró gesztusok, érintések, kedves szavak, pici ajándékok és a figyelmesség nem kerül semmibe, csak sokan ezt elfelejtik idővel, mert azt hiszik ez elég a kapcsolat elején, majd csodálkoznak ha kialszik a tűz…

Nem tudom nekem nem sokban változott az életvitelem mióta együtt lakunk. Ő is és én is ugyanúgy csináljuk a dolgokat, amiket előtte csak van, hogy együtt.

Ha nem akarja nem is fogja megszokni. Még jó hogy nem kötelező kapcsolatban lenni, együtt élni.

Nekem is nagyon nehéz volt, mert nekem egyedül is sok elfoglaltságom van és mi hirtelenül költöztünk össze viszály után. 2 hónap alatt szoktam meg, amikor pedig 2 műszakos munkát kapott és így beállt az élet rendje. :D :D

Nem mindenki alkalmas kapcsolatra. Anyám párja pl. egyszerűen képtelen változtatni a stílusán, aztán mikor Anyám elköltözött tőle, akkor sírt, hogy meg fog változni, de túl sokáig élt egyedül és neki ehhez idő kell. Kapott nagyjából 15 évet, de nem változott semmi, ugyanoda jutottak mindig, hogy képtelen együtt élni mással, mert annyira berögzültek a saját szokásai, hogy nem tud máshoz alkalmazkodni. A megoldás: együtt vannak, de külön élnek és csak közös programok alkalmával találkoznak vagy néha 2-3 napot együtt töltenek. Így jó mindkettejüknek.

30+ vagyok, anyámékon kívül sosem éltem együtt senkivel + én is a sok énidőt igénylő típus vagyok, illetve introvertált, egyedüllét- és csendszerető, ingerkerülő. Nekem így nem nehéz, hanem egyenesen lehetetlen lenne, de ez a veszély nem is fenyeget. Sokszor elcsodálkozom, másoknak hogy megy. Nekik olyan természetesnek, könnyűnek tűnik, én meg folyton feszengenék és "megfulladnék".

Egyszer megismerkedtem egy sráccal, akinek előttem senkije nem volt, akkor lépett a 30. életévébe. Eleinte meg sem fordult a fejemben, hogy bármi lehetne köztünk, de idővel valahogy mégis összejöttünk. Nekem addigra már volt két komoly kapcsolatom. Ő nagyon szerelmes lett belém, de egyszerűen képtelen volt kilépni a maga világából, amit a számítógépes játékok jelentettek neki. Minden elől oda menekült. Egy idő után nem is dolgozott már, csak játszott és aludt. Természetesen a legtöbb embernek, aki kapcsolatban van, ez egyenlő a halállal, így én sem bírtam tovább pár hónapnál. Sokszor beszéltem vele erről, de azt mondta, bármennyire szeret, ő nem tud változni. Tényleg nem tudott. Szakításunk után is teljesen elszigetelten élte az életét hosszú éveken át, egészen a haláláig.