Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennétek, ha párotokról összeköltözés után kiderülne, hogy elég élhetetlen, tesze-tosza sok élethelyzetben?
Hát, nézd, nem teljesen világos, mennyire vészes a helyzet. De az én férjem sem egy igazán jó ügyintéző, a szociális képességei néhol nem túl fejlettek. Néha itt is megvan, hogy ha én nem csinálok meg valamit, akkor az nem lesz megcsinálva, vagy eleve inkább én állok neki, mert elteszetoszáskodja. De amúgy igyekszik, meg szép lassan fejlődik. Meg mondjuk ő kérdez, és szól, hogy ha valamit nem ért, vagy nem tudja, mit és hogyan lenne célszerű csinálnia (bár azért ehhez kellett fél év, hogy beismerje, és hogy elfogadja, hogy nem gáz segítséget kérni). Viszont én ezekben jó vagyok, így különösebben nem zavar, ha nekem kell a javát csinálni, ameddig legalább a dolgok észben tartása nem egyedül az én feladatom. Pl. sikerült elsajátítani azt a rutint, hogy nem tologatja a fizetnivalókat, amint megjön a számla, befizeti, így nincs mit elfelejteni. Az rendszeres utalnivalókhoz be van állítva beszedés, stb. Néha rákérdezek, tuti minden megvan-e, biztos ami tuti, de ennyi. A leveleket megírja, de amiben rutintalan, inkább felolvassa, én meg bele-belejavítok, ha valami túl passzív-agresszív vagy meghunyászkodó vagy bármi. A nyaralást valóban én kezdeményezem, meg intézem, de megvan az a csuda előnye, hogy oda megyünk, ami nekem tetszik, és még vita sincs belőle :D. Örül, hogy elintézem, hogy programunk legyen.
Cserébe elképesztően gondoskodó, ha kiköpök valamit a számon, megcsinálja, elintézi, megszerzi, így, hogy terhes vagyok, akár az éjszaka közepén szerez nekem bármit, amit megkívánok, azokat a házimunkákat bevállalta, amiket én utálok csinálni, megtanul Youtube-ról egy csomó dolgot, hogy ne kelljen szakit hívni, nagyon stabil, jól fizető, home office-os állása van, ami miatt jobban részt vesz az életemben, és majd a születendő gyerekében is, és ami miatt nekem sem kell lemondanom a karrieremről, rém jó társaság, a családja normális és velük is jó időt tölteni, hűséges, nem csajozik, nem iszik, nem dohányzik, nem önző, jó az ágyban, de nem szexközpontú stb. Ha ebben is jó lenne, már túl tökéletes lenne :D. És senki sem az. Az elején engem is idegesített, de annyi egyéb jó tulajdonsága van, hogy egyszerűen megtanultam így elfogadni. Csomó ügyintézésben jó és talpraesett férfi a töredékét nem tenné meg értem és értünk.
Te vagy az egyetlen, aki tudhatja, hogy mennyire tudnád ezt hosszútávon elviselni, mennyire tudják a párod jó tulajdonságai kompenzálni ezt a defektjét. Mindenben tökéletes ember úgysem lesz. De nyilván baromira nem érdemes olyan emberrel maradni, akire nem tudsz férfiként tekinteni vagy aki idegesít. Illetve az sem mellékes mennyire tud és akar fejlődni (és te ehhez mennyire akarsz asszisztálni). Pl. számlák befizetésére beállítani havi két értesítőt nem egy nagy dolog, és akkor már legalább az nincs elfelejtve. A lakbér ugyanez, erre csoportos beszedést is be lehet állítani. A nyaralást lehet közösen intézni, leülhettek együtt nézelődni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!