Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Más is volt már olyan helyzetben, hogy a háziállat miatt veszekedtek? Mit tegyek, ha úgy érzem, nem vagyok képes már elviselni a párom kutyáját?
Mielőtt valaki azt írná, hogy a kutya volt előbb: Ez nem igaz. A párommal akkor jöttem össze, amikor még mindketten a szüleinkkel éltünk, 20 és 22 évesek voltunk. Ennek már 6 éve. Most álltunk úgy anyagilag, hogy közös házat béreljünk. (Még nem saját)
A kutya akkor került a párom szüleihez, amikor mi már ismertük egymást. Kb 5 éve. A kutyusról tudni kell, hogy nem volt iskolázva, nem volt vele sokat foglalkozva, szinte emberként, szabályok nélkül élt. Kerti-udvari kutya volt, de sosem volt szobatisztaságra nevelve. Ezzel régen nem is volt olyan nagy problémám, mert ha a páromnál voltunk, a kutya csak a lenti szinten mozgott, az ő lakrésze meg az emeleten volt. Ha be is csinált, nem a mi reszortunk volt, nem találkoztam kutya szarral/húggyal/okádékkal.
Viszont most jön a plot twist. Azzal, hogy elköltöztünk, jött velünk a kutya is. Ennek én már az elején hangot adtam, hogy nem akarom, mert nem leszek kutya-dada, és az a kutyus egyébként is a párom szüleinél van otthon. Végül az akaratom ellenére jött velünk a kutya is.
A párom állandóan beengedi, akkor is, ha nem leszünk itthon, és sokszor arra érek haza, hogy szét van tojva a lakás, amit nem bírok nézni, így feltakarítom. Ma szétpisált lepedőre és ágyra tértem haza és az irdatlan szagra. A párom meg nem fogja fel, hogy ez a kutya nem szobatiszta és nem való így házba. Egy 5-6 éves kutyát meg hogyan nevelgessek erre? Ráadásul minden napom része, hogy akaratom ellenére takarítom a mocskát. Azt sem várhatom meg, hogy a párom kipucolja, mert ő 6 után esik haza, addig nem fogok a kutya termékével egy légtérben lenni.
Szegény állat nem tehet róla, hogy nem tanították, de már gyűlölöm, utálom, nem akarok vele együtt élni. A párom meg hajthatatlan, se a kertbe nem akarja kitenni, se visszavinni a szüleihez. Már a fejéhez vágtam, hogy úgy tűnik neki ez a kutya többet ér, mint én. Ezen meg teljesen felháborodott, hogy nincs így.
Pedig ezt kell tenned, mert a kutya igenis többet ér neki, mint te! Nem viszi el, nem takarítsa fel, semmibe se egyezik bele. És nem bánja hogy te pedig tisztítasz utána IS mint a debil.
Mondjuk napközben kiviszed a dolgát elvégezni a kertben, vagy séta közben. Viszont az biztos, hogy kutya neki fontosabb, mint te!
Nem tudom kivinni, mert én is dolgozok. Reggel ki van engedve. De a párom fél, hogy elszökik nappal, ezért amíg haza nem érek, be van zárva. Más kutya kibír 6 órát. Ez egy csap és egy kakagyár.
Amúgy azért takarítok én, mert nincs itthon, és nem várom meg a szar társaságában amíg haza nem ér.
A kutyasuli nem tudom mennyit segítene ezen, de valószínűleg az is az én gondom lenne.
"Egy 5-6 éves kutyát meg hogyan nevelgessek erre?"
Ez nem korfüggő, ennyi évesen is lehet szobatisztaságra nevelni. Persze úgy nem, ahogy ti kezelitek.
Csakis a tiéd, nem elég, hogy dolgozol, takaritasz, fozol meg az is te rád haruljon.
Tudod mikor, ha a helyedben lennék? Soha, elkoltoznek. Annyira kutyabolond, akkor jó, nem kellene neki dönteni, hogy ő vagy én, hiszen tiszta nevetséges az egész helyzet. Arrivederci lenne.
Akkor mégis hogyan #6?
Nem is írtam, hogy hogyan kezeljük ezt a részét. Bár leírom. Ki van engedve reggel, és amint hazaérek. Ha bekakál rászólok, hogy mi ez? Oda is rakom az orrát. De kb mint halottnak a csók. A másik, amit nem írtam, hogy állandóan vinnyog. Régen azt hittük, hogy beteg, többször vittük orvoshoz, hogy kiderítsük, miért vonyít. Semmi baját nem találták, makk egészséges. Amint nem vele van foglalkozva, nyafog, vonyít, nyüszög. Pedig minden nap játszva van vele, van étele, itala. Csak akkor kussol ha szórakoztatod vagy alszik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!