Sok olyan párkapcsolat lehet ahol a párjukra akarnak erőltetni egy háziállatot?

"Csajok közt sok macska mániás van"

Én kutyás vagyok, a párom (férfi) a macskás.

Nem sokat tudsz a macskákról. Azért tűnik így számodra, mivel a macska a természetben magányos állat (ez nem jelenti azt, hogy néha nincs egyhelyen több + a kölykök is együtt nőnek fel az anyjukkal) és ezért is hülyeség szembeállítani a macskát a falkát (mint a farkas távoli utódai) előnyben részesítő kutyákkal.

És most a tényleges kérdésről:

Szerintem elég nagy probléma tud lenni, ha valamelyik kérdésben nem ért egyet a két fél. Valamelyikük számára komoly problémát fog okozni a másik által előnyben részesített dolog és "erőltetésnek" vagy "tiltásnak" fog hatni, ha kompromisszum is születik. És mindkét félnek igaza van valahol, csak egymással nem kompatibilis a két igazság.

Én inkább vagyok a "kutyának/macskának az udvaron a helye" (bősz lepontozás lesz a jutalmam érte) ember, mivel ebben nőttem fel. A macska bejárt a lakásba, télen bent aludta hideg miatt, napközben egésznap benntvolt és saját igénye alapján mehetett ki vagy be, ahogy neki tetszett. (A "kint" amúgy egyenlő a terasszal ami televolt az ő játékaival, ágyával, kuckójával, kaparójával, egyéb cuccaival és ott is étkezett általában, mert anyánk nem bírta a macskaeledel szagát a konyhában). Ha beteg volt, akkor is bent lakott amíg fel nem gyógyult. De ő maga vágyik is a portyákra (pedig ivartalanított) szert kint ugrándozni, vadászgatni, más macskákkal "találkozni" így egy idő után elég egyértelműen jelzi, hogy ő kimenne. WC-re szintén kimegy, van egy rész mindig felásva amit rögtön meg is talál. Továbbá fegyelmező tényező a kint és bent kérdése, ha rosszalkodik, akkor hamar kivisszük (nem kiserepjük, min nagymamám anno a sajátját, hanem csak szépen ki. Általában tanul is belőle)

De összességében az az ideális, ha az elképzeléseitek azonosak. Általában az "állatos" embernek van állata már a kapcsolat elején is. Kamuból elfogadni azt nem jó ötlet. Útközben pedig meg kell beszélni a dolgokat.

Nálunk valóban én, a nő hoztam a macskamániámat a kapcsolatba. A barátom magától nem tartott volna macskát. De a kedvemért szerzett, és ma már imádja, meg lett egy második is. Ugyanolyan macskás lett mint én, törődik velük, mutogatja a róluk készült fotókat az érdeklődőnek, ha nyaralunk mondja, hogy hiányoznak neki. Azt mondja, ha szakítanánk, nem engedné, hogy elvigyem őket.

Eddig minden hasonló esetben azt figyeltem meg, hogy aki kicsit is szereti az állatokat, az nagyon könnyen macskamániássá válik ha közelebbről megimseri őket. Vannak velük szemben prekoncepciók, pl. mint hogy csak magukat szeretik. De ezek nem igazak. És a macska-ellenesek rengetegszer "megtérnek" mert nehéz nem imádni a cicákat. Nem sok vizet zavaró állatok, de nagyon viccesek és megnyugtatóak tudnak lenni. Az egész lényük egy lazaságot áraszt.

Nálam fontos szempont volt a macska szeretet, mert velük teljes az életem. Macskák nélkül nem lennék boldog.

A következő szint, hogy törpemalacot is szeretnék, nem most lakásba, hanem majd ha egyszer lesz kertes házunk. Na, ez az erőltetés, mert nagyon komoly ellenállásba ütközök a párom részéről. A gondolatát is utálja. Mondjuk úgysincs pénzünk kertes házra, szóval mindegy. Mindig mondom neki, hogy majd nyugdíjas néniként korzózom a malacommal, olyankor csak a szemét forgatja.

Nálunk a párom a macskás, ő a férfi, én a kutyás. De vica versa szertjük egymás kedvenceit. Viszont mindketten anyukáinknál hagytuk az állatokat, mert úgy a kutyáknak, mint a cicáknak kínzás lett volna a negyedik emeleti élet az udvar után.

Reggeltől kora délutánig be lettek volna zárva, munka miatt sokat utazunk, napokra idegenekre kellett volna bízzuk őket...

Most ősz végén egy achát csigát szereztünk be, mert kellően igénytelen, de mégis van valami kisállatunk.

Nem.

Aki állatbarát, eleve úgy választ magának párt.