Megijedtem az összeköltözéstől, hogyan tovább? 27/F

Én 27 barátnőm 25 éves, én úgy gondoltam jól megvagyunk, idővel lépünk egy felsőbb szintre, összeköltözünk és ha minden jól megy akár több is lehetne belőle. 1.5 év után rákérdeztem és nevetséges indokokkal le lettem húzva (szüleivel él még és otthon jobb, nagy elköteleződés stb.)

Akkor nagyon megtört bennem valami de folytattuk tovább külön élve, reménykedtem hátha. Nekem és neki sem volt sok kapcsolata lehet idő kell még.

Tudni kell, hogy korábban a lány többször nélkülem ment el utazni akkor is a családjával. Ekkor elég rosszul éreztem magam egyedül, főleg, hogy meg sem kérdezett vagy érdeklődött, hogy mennénk e közösen. (Nem problematizálom, hogy a családjával ment, az zavart, hogy meg sem kérdezett ketten mennénk -e esetleg.)

Korábban általában 2-3x aludtunk együtt nálam. Az utóbbi időben viszont már nem is jött át hozzám az én albérletembe aludni (kb 2-3 hónapja) mondván, hogy miért nem költözünk inkább össze ő már benne lenne és amúgy sem szeret az én jelenlegi helyemen lenni (ez egy évre rá, hogy megkérdeztem róla őt, hogy lenne e kedve összeköltözni).

Bennem valami legbelül sajnos megbicsaklott ez idő alatt, amiatt, hogy már nem is jött át vagy alig, úgy érzem kicsit elhidegültem tőle.

Látva a barátaimat, hogy már szinte egytől egyig mindenki akinek barátnője van mind együtt laknak, gondolkodtam rajta, és végül beadtam a derekam, hogy oké. Egy ismerős üres lakását tudnánk kivenni amit előbb be kellene rendezni (jutányos áron kapnánk hosszú távra). El is indítottam a folyamatot, lelkes voltam majd megint egy kis megakadás (családja miatt), és ilyenekből tényleg sok volt ez előtt is. Meg veszekedések a fentebb említett helyzetek miatt. Az egész kapcsolatunk sokszor körülményesen haladt, megakadás majd végül megcsináltuk/elmentünk valamerre, de sok mindenről ténylegesen többször viták után.

Most a berendezés-tervezgetés alatt pedig kissé én ijedtem meg, hogy ennyi évesen összeköltözöm/-bútorozom, akkor el is köteleződöm és utána már nincs visszaút. Azt sem tudom, hogy fog -e ez működni közöttünk. Miután összebútorozunk úgy érzem ebbe még jobban beleragadnánk és nem biztos, hogy az jó. Bennem van, hogy még nem ismerkedtem sokat, nem éltem ki magam, és elbizonytalanodtam, hogy kész vagyok -e egy ilyen lépésre, mikor ennyi évesen vagyok tulajdonképpen a legszabadabb, saját keresetem van, albérletben lakom egyedül, még belefér bulizni stb.

Jelenleg kicsit tanácstalan vagyok és nem tudom hogyan tovább. Egyik felem azt mondja, hogy hagyjuk az egészet (annyiszor vitáztunk, bántott meg engem vagy akár én őt, hogy nem vagyok már annyira lelkes őszintén, most amikor elindítottam a folyamatot, akkor először nagyon lelkes voltam majd jött megint egy fennakadás..), a másik felem, pedig azt mondja, hogy a hibái ellenére még mindig egy nagyon jó ember, aki kedves, bájos nem elszállt magától, normális családból származik. Mindig meghallgatja a problémáimat, próbál segíteni nekem, kedveskedik stb. és hát ez a természetes dolog hogy így haladjunk tovább. Tudom, hogy nagyon összetörnék nélküle, hiányozna nagyon mindezektől függetlenül.

Kiegyensúlyozott életünk lehetne ha mondjuk később találkozunk volna, pár kapcsolattal később tapasztaltan.

Ti voltatok már hasonló cipőben? Volna valami tanács, amivel tudnátok nekem segíteni hogyan tovább?

Előre is köszönöm a segítő szándékú hozzászólásaitokat! :)